Gail Carriger: Soulless-Lélektelen

Napernyő Protektorátus 1.
"Alexia Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet. 
Elsősorban azért, mert nincs lelke. 
Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig talján, ráadásul már meg is halt. Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt. 
De hogyan tovább? Alexia kilátásai nem túl rózsásak, mivel véletlenül megöli támadóját, majd rögtön színre lép a szörnyű Lord Maccon (a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember), hogy Viktória királynő nevében fényt derítsen a haláleset körülményeire. 
Míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, mások ugyanilyen váratlanul tűnnek el, és közben mindenki Alexiára mutogat. Vajon ki tudja nyomozni, mi zajlik London legfelsőbb köreiben? Hasznosnak bizonyul-e lélektelen mivolta, amely semlegesíti a természetfeletti erőket, vagy csak felbosszantja ezek gazdáit? És a legfőbb kérdés: ki az igazi ellenség, és van-e nála melasztorta?"

Mikor jó pár éve a Könyvmolyképző bejelentette hogy megjelenteti a regényt,már akkor mondtam,hogy ez nekem kell,aztán mikor megjelent valamiért mégsem vettem meg.Vagy volt mindig valami más ami jobban kellett,vagy csak nem volt kedvem hozzá.Hogy én mekkorát tévedtem!
Mostanában nem leálltam a paranormális regények olvasásával,asszem kicsit besokalltam tőlük,és inkább a komolyabb témájúakat részesítettem előnyben.Aztán a napokban úgy voltam,hogy kellene már valami könnyed vicces olvasmány,és a Soulless erre tökéletesen megfelelt.

Ami az embernek elsőre feltűnik,az Carriger stílusa,ami meg kell hagyni elsőre igen furcsa,aztán pár oldal után már nagyon élveztem,és azt furcsálltam,hogy körülöttem miért nem így beszélnek az emberek,és miért nem kérnek elnézést mindenért.
A regény fő különlegességét is ez adja,na meg persze a vicces szituációk és Alexia Tarabotti. Olyan karakter,akivel könnyen azonosul az ember lánya,mert bár vénylány létére tapasztalatlan sok dologban,mégsem hátrál meg a kihívás elől,és bár sokszor túlzásba viszi a nyakasságot,azt hiszem az ő helyzetében és világában ez nem is árt néha.
Igen,a világa.Hiszen a 18.századi Londonban  vagyunk azzal a különbséggel,hogy a vámpírok,vérfarkasok és szellemek-na meg persze a lélektelenek- az emberek között élnek,félig meddig már be is illeszkedtek,bár nem mindenki ért ezzel egyet.Tetszett,hogy bár kicsit megszelídítette az írónő ezeket  a lényeket,de nem esett túlzásba,csak egy példa,hogy a farkasemberek teliholdkor őrjöngő vadállattá változnak,aki minden útjába kerülőt prédának tekint.
Itt csak két problémám volt,az egyik az,hogy a szellemeket hiányoltam,a másik pedig hogy nem pontosan értem Alexia lélektelenségét,hiszen azt leszámítva,hogy hatástalanítja a természet felettit,teljesen normálisan viselkedik,és egyáltalán nem úgy ahogyan az ember egy lélektelent elképzel.

A történet bár sokszor belassul és átmegy a Büszkeség és balítélet 'fogjunk már a lánynak egy férjet' vitáiba,többségében izgalmas,és a nyomozós rész is egész jól sikerült,csak néhány helyen volt kiszámítható.

Senki ne várjon tőle világmegváltást,de nem is ez a regény célja,hanem hogy szórakoztasson és kikapcsoljon.Az igaz,hogy a sok furcsa ruhanév között már én se tudtam hogy melyiket hova is húzzák,de meg lehet szokni :)  Szóval mindenkinek csak ajánlani tudom a regény,aki ki akar szakadni pár órára a mindennapokból és ellátogatni a 18.századi London utcáira.

5/4


Eredeti cím: Soulless
Fordító: Miks-Rédai Viktória
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 374

Brent Weeks: A fekete prizma

A fényhozó 1.

"Egy félárva, puhány kamasz, akinek az otthona egy pusztulásra ítélt város, az anyja a kábítószer rabja, a barátai között gúny tárgya és Gavin Guile, a Prizma, a hatalmas császár és főpap, a legnagyobb mágikus erővel bíró ember a Hét Szatrapiában – ők a törvénytelen fiú és a létezéséről sem tudó apa? Ebben a világban minden a béke és a háború, az időjárás és az aratás a szín-mágia egyensúlyától függ, s ez a Prizma felelőssége. Mint kisebb képességű tanítványai, a testében anyaggá alakítja át a fényt, és ezzel a luxinnal bármit megépíthet vagy elpusztíthat. Óriási hatalom ez itt, ahol a leggyorsabb jármű a vitorlás hajó, és a legmodernebb fegyver a kovás puska. Ám tizenhat évvel a testvérháború után helyi hadurak törnek a hatalomra, és nem tudni, hol van, és mire készül a legyőzött fivér, aki ugyanarra képes, mint a jelenlegi Prizma…"

Brent Weeks bemutatkozó regénysorozata az Éjangyal trilógia a kedvenceim közé tartozik,ezért nem volt kérdéses,hogy a A fekete prizmát is el KELL olvasnom.
A könyv terjedelme a Weekstől megszokott,ami az Éjangyalnál egyáltalán nem zavart ,sőt! De itt valamiért mégis úgy éreztem lehet hogy a kevesebb jobb lett volna.Az elején van egy kis akció,gyorsan megismerjük a főbb szereplőket,de aztán valahogy elül a történet.És ez nem is azzal megy el,hogy bemutatja a világot-azt bizony nekünk kell összerakni a morzsákból,ami nem lenne gond,csak így pár száz oldalon keresztül az ember azt se tudja hogy most mi van- hanem csak úgy van.Ez beszél azzal,az ezzel.Pár dolog azért szerencsére kiderül,ami azért felkelti az ember érdeklődését annyira hogy tovább olvassa,de én például az egyik fő meglepő dolgot későbbre tartogattam volna,mert így nem volt akkora hatása mint kellett volna.A könyv második felére szerencsére beindul a történet és onnantól már majdnem letehetetlen volt (de valamiért mégis sikerült elszakadnom tőle)
A szereplők közül többen is érdekesnek ígérkeznek,van múltjuk,titkaik,céljaik,mindegyikük összetett személyiség-főleg a főszereplő Gavin- valahogy mégsem sikerült közel kerülniük hozzám. Karris például az elején kifejezetten irritált,de ahogy jobban megismertem átküzdötte magát a "most már kíváncsi vagyok rá" kategóriába. Nagyon érdekel,hogy Kippel mi lesz a többi részben,mert most még elég szerencsétlen és idegesítő a számomra,de hiszem hogy tud fejlődni :)  Az egyetlen akit tényleg szimpatikusnak találtam az Vasököl volt.A megvan a maga kis bunkó stílusa,de mégis nagyon segítőkész és hűséges,és még vicces is a beszólásaival.

a második rész

Annak ellenére,hogy a szereplők és a történet felépítése nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet,mégis azt kell mondanom,hogy tetszett,mert a kialakított világ nagyon eredeti és érdekfeszítő,és bár néhány helyzetben  nehezen tudtam elképzelni a színöntést,megszerettem ezt a fajta "mágiát" amit használnak.Nem ad végtelen hatalmat a használóinak,hisz megvannak a maga korlátai és ettől lett hihetőbb számomra az egész.

Bár nem ez lett Weeks legjobb könyve,de azért egyszer megéri elolvasni,és én is  már kíváncsian várom a folytatást,talán az már kicsit pörgősebb lesz,és az elejétől fogva élvezhetem a világot és nem kell "beletanulnom" mint A fekete prizmánál. A második könyv egyébként már megjelent külföldön The Blinding Knife címen,reméljük hozzánk is elér hamarosan.

5/3.5


Eredeti cím: The Black Prism
Fordító: Seress József
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 792

George R. R. Martin: Sárkányok Tánca

A Tűz és Jég Dala V.

"Közeleg a tél. A hideg szelek feltámadtak a sokat szenvedett Hét Királyságban, ahol az Öt Király háborúja után a túlélőknek most az éhínséggel kell szembenézniük. Az emberek birodalmát védelmező Fal ifjú parancsnoka, Havas Jon a Mások elleni reménytelen küzdelemre próbálja felkészíteni a szétzüllött Éjjeli Őrséget, ám rá kell döbbennie, hogy ellenségei jóval közelebb vannak hozzá, mint gondolná. Stannis Baratheon Észak uralmáért vív elkeseredett harcot a Boltonokkal, miközben Királyvárban a Lannister-ház próbálja megerősíteni Tommen, a gyermekkirály törékeny uralmát a kivérzett Hét Királyság fölött. A Keskeny-tenger másik oldalán Tyrion Lannister, a megvetett és üldözött rokongyilkos sárkányvadászatra indul, ám útja veszélyekkel és váratlan kitérőkkel teli. A világ eközben az ősi városra, Meereenre figyel, ahol Viharbanszületett Daeneryst, Westeros jog szerinti uralkodóját minden oldalról szorongatják ellenségei. Hogy arathat diadalt a Sárkányok Anyja, ha három gyermekére sem számíthat? A végkifejlet csak tűz és vér lehet, ám ki éli túl a sárkányok táncát?"

Aki korábban is olvasta A Tűz és Jég Dala kritikáimat,az tudja,hogy mennyire szeretem a sorozatot,de azt is,hogy megvannak a magam gondjai vele-főként Martinnal- és hogy a 4.kötettel nem voltam maradéktalanul elégedett.
A vizsgaidőszak miatt nem volt időm írni a könyvről,és mióta befejeztem,sok minden kiment a fejemből amit írni akartam,ezért csak inkább általánosságban beszélnék a könyvről.

A megjelenés után elég sokáig nem szereztem be,aztán miután megvettem ,akkor is sokat vártam vele mire elolvastam.Ennek több oka is van: egyrészt még nincs folytatás és nem akarom hogy vége legyen; másrészt a könyv olyan hosszú,hogyha nincs elég időd rá,nem tudsz vele folyamatosan haladni,és akkor a fonalat is elveszted.Néha ha hosszabb szünetet tartottam benne,volt hogy nem mindenre emlékeztem,hogy mi történt,ki kivel van,ez itt most kicsoda-ezt az sem segítette,hogy martin bácsi most is 1-1 szempontkaraktert máshogy nevezett a fejezeteikben.Ez volt ez egyik problémám vele,a másik pedig,hogy ollllllyan lassan halad a történet,hogy sokszor azt hiszem visszafelé megyünk.És erre még Martin felesleges dolgokra tér ki,nehogy véletlen a kedvenc szereplőnkről olvashassunk többet.

Ezt leszámítva nagyon szeretem az egész sorozatot,a kiszámíthatatlan csavarokat,azt hogy senki sem fekete vagy fehér,mindenki olyan emberi (bár az kicsit kiábrándító hogy Ned óta egyetlen 'pozitív' szereplő sincs),és a világ is iszonyat jó.Szerettem volna a végére érni,mert hallottam hogy érdekes fordulatok következnek-bizony be is következtek- de mikor letettem mégis furcsán éreztem magam,hiszen -ha csak egy időre is- de el kell búcsúzni ettől az egésztől.Amint időm engedte elkezdtem a TV  sorozatot újranézni,és valószínűnek tartom,hogy a könyveket is újraolvasom majd a jövőben.

A kedvenc szereplőim továbbra is megmaradtak(Jon,Arya stb.),de ami nagyon meglepett,hogy pár rühellt szereplővel valamiért elkezdtem szimpatizálni. Cersei-t a Varjakban egy kiskanálban meg tudtam volna fojtani,most azonban érdekesnek találtam a furfangosságát,és sokat mosolyogtam a ki nem mondott beszólásain. Danyt a kezdetekben nagyon szerettem, aztán borzasztóan idegesített,de az utolsó fejezeteiben,hogy "visszafelé ment" újra elkezdett érdekelni,erre naná hogy nincs több belőle! Úgyhogy Martin bácsi tessék írni azt a könyvet,mielőtt a Kaszás megneszeli hogy a nevében ítélkezel,vagy hogy esetleg kinyírtad a kedvenc szereplőjét  és még a végén kedve szottyan bosszút állni.

Bár már nem nyújt olyan katartikus élményt, mint az első rész, és még mindig vannak hibái,én maradok nagy rajongója a sorozatnak ,legyen az akár a polcomon,vagy
a tévében.

Eredeti cím: A Dance with Dragons

Fordító: Novák Gábor

Kiadó: Alexandra

Kiadás éve: 2012

Oldalszám: 1152

Christopher Paolini: Örökség

Örökség 4.
"Kezdetben volt Eragon… 

És végül itt az Örökség.

Eragon, az Árnyékölő, a Sárkánylovas, csak egy szegény parasztfiú volt, amíg meg nem találta Saphira tojását. Miután a sárkány kikelt, élete alaposan megváltozott. Most már az egyetlen szabad sárkánylovasként neki kell szembeszállnia Galbatorix zsarnokságával és legyőzni a királyt, mert második esélyt nem kap a világ. De még mielőtt ezzel megpróbálkozhatna, a varden seregnek is oda kell érnie a főváros falai alá. Útjukban bevehetetlen városok és legyőzhetetlen hadvezérek állnak…
Eddigi csatáik és győzelmeik reményt adtak a Birodalom ellenfeleinek. De sikerül-e Nasuadának együtt tartania seregét, amelyet annyi különböző népből szervezett? Segítségére sietnek-e a tündék, amikor a legnagyobb szüksége van rájuk? Lehet-e a vardenek varázslóinak esélye Galbatorix ellen? 

Új csaták, hajmeresztő kalandok, elképzelhetetlen titkok várnak a szabadságukért harcoló emberekre, törpékre, urgalokra, tündékre és segítőikre, a váltott macskákra. Ismét szembekerül Murtagh és Tövis meg Eragon és Saphira. Az út végén pedig Galbatorix és fekete sárkánya, Shruikan várja őket…"

Vigyázat a bejegyzés SPOILERt tartalmazhat!!!

Nem is emlékszem már mennyit kellett várnunk erre a kötetre,arra meg még többet hogy magyarul is olvashassuk végre a tetralógiává bővült sorozatot.
A kedvenc könyvekről,sorozatokról mindig nehezebben írok,ugyanis nem csak hajlandó vagyok átsiklani olyan hibák felett,ami más könyvnél zavarna,hanem a bejegyzéseim rendszerint kislányos rajongói ömlengésbe mennek át.Ha ez most is megtörténne elnézést kérek. 

A történet nem sokkal az után folytatódik,ahol a Brisingr befejeződött,seregünk nyomul előre,csatázgatunk és nagyon-nagyon sok Rorant kapunk.Utóbbinak annyira nem örültem,annak ellenére,hogy az előző résznél azt írtam,hogy kezdem megkedvelni a Roranos fejezeteket. De azért nem annyira hogy ennyit akarjak róla olvasni ! Az ő részei így kicsit untattak,mert míg Saphira és Eragon utazós-kicsit lassabb - részeit is tudom élvezni a párbeszédeik miatt,ez Rorannál nincs meg,így ezeket a részeket nem nagyon szerettem a könyvben.Persze,persze csomó mindent megtudunk,meg fontos dolgokat bíznak rá,de azért tényleg nem kellett volna ennyire részletezni.
A kedvenceim még mindig Saphira és Eragon,annak ellenére,hogy utóbbi még mindig olyan hülye tud lenni mint az elején mikor még  semmit sem tanult.És most még Saphirával is volt egy kis gondom a végén,de erről majd később.
Angelatés a váltott macskákat is jobban megismerjük -nagy piros pont Paolini - de persze minden titra nem derül fény,hiszen mégiscsak Angelaról beszélünk,bár sejtéseink lehetnek a kilétét illetően. Mondtam már hogy Glaedrt is közel került hozzám?Nem?Akkor most mondom :) Annak ellenére hogy mekkora fájdalmat kellett átélnie a lovasa elvesztése miatt,mégse bolondult meg,és mindenben segít főhőseinknek.
Murtagh és Nasuada... külön könyvet kérünk!!! 

Bár néhol igencsak belassul a történet,felesleges részleteket kapunk,mások pedig válasz nélkül maradnak,pár szorult helyzetből Paolini hihetetlenül vágja ki hőseinket,sokszor tényleg nem hisszük,hogy ilyen gagyi megoldást hogy lehet alkalmazni a 4. kötetben,pláne a végén.Jaj,a vége :S Hát ez nekem nagyon furcsára sikeredett,egyrészt Galbatorix legyőzése.Ugyan kérlek Christopher,ez nem a hippi korszak(Brent Weeksre ugyanezért haragudtam sokáig) hogy a szeretet és megértés legyőz mindent!!! Másrészt,hogy tudtad Saphirát (akit mindig is azért szerettem,mert kora és hiúsága ellenére megpróbált bölcs lenni ) átváltoztatni egy tüzelő szukává??!!!  Ahogy meglátja Fírnent,mint akinek kiesik az agya a helyéről,és már alig halljuk a hangját az utolsó fejezetekben.Azért nagyon,de nagyon haragudtam.
Sokakkal ellentétben a legeslegvégén Eragon döntésétől nem vagyok csalódott vagy mérges.Igazából számítottam is rá,mert másként nem is tudom hogyan lehetett volna ezt az egész helyzetet megoldani.Így nem maradt bennem más csak kíváncsiság,de az nagyon nagy,hogy mit találnak,hogyan képezik az újabb sárkányokat és lovasokat stb. Szerintem sokan kíváncsiak lennénk erre szóval kedves Christopher remélem vetted a célzást.

A fent említett hibái ellenére összességében élveztem a könyvet,hiszen ez az egyik olyan fiktív világ,ahol szívesen élnék mondjuk sárkánylovasként :) És külön örült a kicsi szívem,hogy elég sok sárkányos csatát leírt,így teljesült a titkos kívánságom is. 
  
Furcsa mikor az ember befejez egy sorozatot,egyrészt szomorú hogy nincs tovább,de mégis örül - arra még nem jöttem rá hogy pontosan miért is.Hát most én is így vagyok ezzel,de bárki kérdezi,én azt mondom nyugodtan vágjon bele a sorozatba,nem mondom hogy mindenkinek tetszeni fog,de akinek igen annak egy élmény lesz ez a 4 kötet.

U.I.: nagyon jól mutat a 4 könyv így egyben,a polcomon is kiemelt helyen van,majd egyszer csinálok róla képet és akkor megmutatom.

5/5 (csak mert miért ne)



Eredeti cím: Inheritance
Fordító: Urbán Erika
Kiadó: Európa kiadó
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 940

Christopher Paolini: Brisingr (újraolvasás)

Örökség 3.
"Csak alig néhány hónapja, hogy Eragon kiejtette a „brisingr” szót, amely az ősi nyelven azt jelenti, tűz. Azóta nemcsak azt tanulta meg, hogy szavak segítségével varázslatot alkosson, hanem számtalan próbával is szembe kellett néznie. A Birodalom ellen vívott ádáz és véres csatában az Égő Mezőkön, ahol Murtaghgal és Tövissel is meg kellett küzdenie, sárkányával, Saphirával együtt kis híján odavesztek. Ám a kalandoknak koránt sincs vége – és Eragont számtalan ígéret köti, amelyeknek talán nem is tud eleget tenni. 
Eragon megígérte unokatestvérének, Rorannak, hogy segít kiszabadítani Katrinát Galbatorix fogságából. Roran, aki elmenekítette a falubelieket Carvahallból a Birodalom pribékjei elől, időközben rettenthetetlen harcossá vált, kiérdemelve a Vastörő melléknevet a vardenek között, akik szintén Eragonban bíznak – szükségük van erejére és tehetségére, hisz ő az utolsó szabad Sárkánylovas, akinek esélye lehet a félelmetes, velejéig gonosz, hihetetlen mágikus erővel bíró Galbatorix ellen. Eragont szorítja az idő és a rengeteg feladat: még annyi mindent kell megtanulnia a mágiából, meg kell győznie a törpéket, hogy álljanak Nasuada királynő és a vardenek mellé, el kell látogatnia Ellesmérába a tündékhez… 
Vajon képes lesz-e ez az egyszerű parasztfiú arra, hogy egyesítse a lázadó erőket, és megdöntse a zsarnok király uralmát? Hogy hogyan végződik a Birodalom és alattvalói, valamint a törpék, tündék, sárkányok, mágusok sorsa, azt Az örökség tetralógia készülő, negyedik kötetéből tudja majd meg a Kedves Olvasó."

Mint az előző két résznél már említettem a 4 rész előtt - ami már a polcon figyel -  mindenképpen újra akartam olvasni az előzményeket,hiszen  négy év alatt sokat felejt az ember,és így most sokkal jobban képben vagyok az apró dolgokat tekintve,amik már rég kimentek a fejemből.

Azt kell mondjam,hogy a regény második olvasásra is ugyanolyan lebilincselő és szórakoztató,és a csavarokat tekintve is volt meglepetés köszönhetően a "jó" memóriámnak :)
Sokan mondják,hogy Paolini szeret koppintani, - igen,az alapokat tekintve lehet hogy vannak benne más művekre hajazó dolgok - de ezekkel ne is foglalkozzunk,hiszen ebből már szerintem rég kinőtte magát az egész sorozat Alagaesia világa egyaránt.A fő ok amiért szeretem,mégsem a világ - bár odavagyok a sárkányokért,pláne ha még értelmesek is,nem csak hercegnőket rabolnak meg kleptomán módon gyűjtögetnek - hanem az,hogy annyira bele tudom élni magam a szereplők helyzetébe,hogy érzelmileg is megérint.És nem csak szomorú leszek ha valamelyikük az,de el is gondolkozom,hogy ebben  a helyzetben mit is kellene tennem,mit csinálnék ha ott lennék,merre indulnék stb. A legjobban Eragonnal sikerült azonosulnom,ami őszintén szólva még engem is meglepett,hiszen nem sok hasonlóságot tudok felfedezni kettőnk között,de mégis ő került hozzám a legközelebb és persze Saphira. Utóbbi nagy kedvencem,és nagyon jóra sikerültek az ő szemszögéből megírt fejezetek,és így jobban sikerült elhinnem,hogy ő akármilyen okos és kedves,mégis egy vadállat.Az elején kicsit fura is volt,hogy máskor magvas gondolati vannak amikor az emberekkel beszél,de mikor magában van teljesen másként jár az agya,de ez teszi őt olyan különlegessé.Ehhez tenném még hozzá,hogy ötletes volt ahogyan a dolgokat több tulajdonságot összekapcsolva nevez meg pl. lelkének-szívének-társa Eragon, vagy csontot-törő-föld ezekből látszik,Saphira hogyan fogja fel maga körül a dolgokat.

És akkor még nem is beszéltem a többiekről pl. Nasuadaról,akit bár sokszor nem mindig szívleltem a döntései miatt,ő mindig a vardenek helyzetét tartja szem előtt,de mégis sikerül igazságosnak maradnia.
Roran részeit még most se szeretem annyira,de azért már voltak olyan pillanatok,amikor élveztem azokat is.
Most nem akarok minden számomra kedves szereplőt külön részletezni,de akiket érdemes megemlíteni azok: Angela,Solembum(bár most nem sokat szerepelt),Oromis és Glaedr.

Sok jó és érdekes  esemény volt ebben a kötetben - egyik kedvencem a kardkovácsolás,és persze a légi csatáknak is mindig örülök -de így is sok kérdés marad megválaszolatlanul,amire reményeim szerint választ fogok kapni az Örökségben,és nagyon szeretnék egy Murtagh/Tövis szemszöget,valamint Shruikanra is kíváncsi vagyok.

Összességében azt mondhatom,hogy ez - eddig - a kedvenc kötetem,szóval csak ajánlani tudom az olvasását,főleg azoknak akik haboznak,mert esetleg az első vagy második rész nem győzte meg őket.Akik meg még el se kezdték a sorozatot azok húzzanak bele :)

U.I.: a borítót már meg sem említem :)
A középső képek az Eragon's Guide to Alagaesia-ból vannak


5/5

Eredeti cím: Brisingr
Fordító: Bihari György, Sóvágó Katalin 
Kiadó: Európa kiadó
Kiadás éve: 2009
Oldalszám: 750

J.K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve (újraolvasás)

"A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában töltött első tanév kemény erőpróba a diákok számára. Harry Potternek nem csupán a vizsgákon kell megfelelnie, de egy életre-halálra szóló küzdelemnek is részese lesz. A tizenegy éves varázslójelölt története meghódította az egész világot."

Gondolom a Harry Pottert senkinek sem kell bemutatnom,ezért inkább arról írok bevezetésnek,hogy hogyan találkoztam vele még az első olvasásomkor.
Mikor először jött a nagy Harry Potter láz,én valahogy nagyon kimaradtam belőle,sőt-mint általában- amit nagyon dicsérnek és szeretnek,én azt már 'csak azért sem'. Aztán a tv-ben láttam a filmet,és gondoltam"ez nem is olyan rossz,pont nekem való hókusz-pókuszos,vajon ki-lehet-a-háttérben-találd-ki forma film".Aztán jött a többi rész is,majd a gimiben-mikor megfertőzött az olvasás- sort kerítettem erre a "klasszikusra" is.

Bár ismertem már a történetet,Rowlingnak mégis sikerült magával ragadnia a stílusával,ami roppant egyszerűen,és mondhatni-most még-gyermekien naiv is.Bár ha a célközönséget nézzük(ami később ahogy felnő úgy változik a stílus a későbbi részekben is-ez annyira jó lett szerintem) tökéletesen helytálló és indokolt.
A szereplőket tekintve,Harryt továbbra sem sikerült megkedvelnem.Mint fentebb említettem,amit nekem erőltetnek az pont az ellenkezőjére fordul. Rowling annyira hangsúlyozza,hogy Harrynek mennyire szar,meg hogy annak ellenére hogy híres,meg miket terjesztenek róla,ő mégis kedves,aranyos és önzetlen stb. Nekem ez kicsit már túl sok volt. A többiekkel nem volt különösebb gondom. Bár Harryt nem komálom,ennek ellenére nagyon szívesen olvasok a kalandjairól :)
 Az előbb írtam,hogy elég gyerekes,ennek ellenére voltak alkalmak mikor rendesen beszartam,és nem mertem lelógatni a lábam az ágyról,nehogy elkapja valami.

Összességében azt mondom,hogy akik még nem olvasták - nem vagytok sokan - azok nyugodtan álljanak neki,pláne ha a filmet is látták és az tetszett nekik.Én is nagyon szeretem a filmet,de sajnos az időkorlát miatt sok rész kimarad,ami miatt nem olyan kerek a világ,mint a könyvben.

5/4.5


Eredeti cím: Harry Potter and the Philosopher's Stone
Fordító: Tóth Tamás Boldizsár
Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 2009
Oldalszám: 288

Cassandra Clare: Az angyal

Pokoli szerkezetek 1.
"Amikor a tizenhat éves Tessa Gray megérkezik a viktoriánus Angliába, valami rettenetes vár rá a londoni Alvilágban, ahol vámpírok, boszorkánymesterek és más természetfeletti lények járják az utcákat a gázlámpák alatt. Tessának nincsenek barátai, és egyetlen pillanatra sem érezheti magát biztonságban, ezért menedéket kér az Árnyvadászoktól, akiknek egyetlen célja, hogy megszabadítsák a világot a démonoktól. 
Ahogy egyre mélyebben merül el a világukba, a lány azt veszi észre, hogy egyszerre varázsolja el két legjobb barát, és nem sokára rá kell döbbennie, hogy a szerelem a legveszélyesebb varázslat mind közül."

A Végzet ereklyéi az egyik kedvenc sorozatom,és mikor meghallottam,hogy Calre ír hozzá egy "előzményt" is Nagyon megörültem.Aztán csúszott a megjelenés,és az érdeklődésem is alábbhagyott. A születésnapomon viszont valami Viktoriánus történetre éheztem éppen, ezért megvettem. Egyéb magvas teendőim mellet nem nagyon tudtam olvasni,és őszintén szólva az eleje kicsit lassan indult.Aztán tovább olvasva rájöttem,hogy nem csak az eleje indult lassan,de maga az egész könyv nem a legpörgősebb.Vannak benne bizonyos események,amiktől begyorsul,aztán megint lelassít.Kicsit olyan mint mikor a buszon állsz,és a sofőr folyton fékezget.Egy idő után legszívesebben nyakon vágnád.A vége felé kapunk pár csavart,nem mondom,hogy számítottam rájuk,de  így se nagyon tudtak feldobni.Ha csak ezt venném figyelembe,nagyon lehúznám a könyvet.DE!

Clarenek van egy olyan stílusa,ami magához láncol és nem ereszt addig amíg be nem fejezed.Még az unalmasabb leírásoknál - nem sok volt szerencsére,ugyanis nagyon érdekel a Viktoriánus Anglia,hogyan éltek,viselkedtek,öltözködtek az emberek.

Gondolom mindenki kíváncsi, a  beharangozott "nagy"szerelmi háromszögre,de sajnálattal kell közölnöm,hogy semmi érdemleges nem történik,ne is várjátok.Talán majd a következő részben.Ne akarjatok mindig instant love-ot!
A másik dolog,ami a többségben felmerülhet,hogy "Nem koppintja le Clare a saját szereplőit a másik sorozatból? " Bizonyos szempontból ige,lekoppintotta őket,de azért kaptak pár új tulajdonságot is,ami miatt mégsem lehet azt mondani,hogy csak átemelte őket.Kivétel ez alól Magnus Bane,de rajta nem is kell változtatni semmit :) Annak külön örülök,hogy SPOILER Tessa alakváltó,ami egy kis vérfrissítés a sok vámpír után.Sajnos a könyvben nem volt most olyan sok faj,csak egy-két démon,meg egy kupac vámpír.SPOILER

Összességében megérte elolvasni,bár nem lett a kedvencem.Eléggé látszik rajta,hogy sorozat első része,nagyon bevezető szaga volt.Remélem a következőkben már többet látunk a Clare-féle " hú basszus,hol az állam?!" csavarokból,és bár nem az a nagyon függő vége lett,engem mégis nagyon idegesít,hogy mit akar kérni tőle???!!!

5/4


Eredeti cím: Clockwork Angel
Fordító: Kamper Gergely
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 472

Christopher Paolini: Elsőszülött (újraolvasás)

Örökség 2.
"Eragon és Saphira megvívta élete első nagy csatáját a törpék és vardenek oldalán a Birodalom kegyetlen ura, Galbatorix és az őt támogató urgalok ellen. Bár a csatát megnyerték, a harcnak nincs vége. 
A súlyos sérülést szenvedett Eragon és sárkánya Ellesmérába, a tündék országába utazik, hogy ott tökéletesítse tudását, és ily módon méltó legyen a Sárkánylovasok rendjéhez. Kiképzése során nemcsak testben és a harcművészet terén edződik, hanem szelleme is fejlődik. Mestere, Oromis megismerteti a mágia magasabb szintjével, s a férfivá érő Eragon jó úton halad, hogy igazi Lovassá váljon. 
Időközben azonban hírét veszi, hogy faluját, Carvahallt Galbatorix pribékjei a földdel tették egyenlővé, a falubeliek pedig, Eragon unokatestvére, Roran vezetésével, elmenekültek, hogy a vardenekhez csatlakozva ők is harcba szálljanak a zsarnok ellen. Eragon nem tehet mást, mint hogy lélektársával, Saphirával együtt részt vegyen az öldöklő háborúban, ahol egy hozzá hasonlóan ifjú Lovassal, halottnak hitt barátjával, Murtaghval kerül szembe, s a kíméletlen párbajban fény derül egy rettenetes titokra. Eragon megtudja, ki volt az apja. A véreskezű, nagy erejű mágus, Galbatorix uralmát most sem sikerült megtörni, a történet folytatódik. "

Mivel közeleg a befejező rész megjelenése(legutóbbi értesüléseim szerint december 1.-én),és most valamiért nagyon sárkányos könyvet akartam olvasni ezért újra elővettem az Elsőszülöttet.(az Eragont tavasszal olvastam másodszor)
Az olyan könyvekről sokkal nehezebben írok,amik elnyerték a tetszésemet,esteleg kedvenceim,így most is nagyon-nagy bajban vagyok.
Sokan azzal vádolják a sorozatot,hogy csak más szerzők műveiből összeollózott maszlag.Tény és való,vannak benne már régebbről ismerős elemek,de mint tudjuk,Tolkien Középföldéje is rengeteg írót vitt arra,hogy fantasyt írjanak,és óhatatlanul is átvettek pár dolgot a mestertől. Paolini is ezt csinálta.És őszintén szólva engem nem zavart,mert így is jó volt.
A stílusa - sokaknak - gyerekesnek tűnhet,mondván "nincsenek benne gyönyörű barokk körmondatok,és miért nem 5 soros egy mondat ?",de szerintem egyszerű és érthető,és ez miatt nagyon gyorsan olvasható.

Emlékszem első olvasásra nagyon nem szerettem Roran fejezeteit(ugyan is felváltva olvashatjuk Roran és Eragon 'kalandjait'),és minden egyes oldala kínszenvedés volt.Most sem szerettem,de azért már jobban értékeltem és figyeltem rájuk.
Ezek mellett már nem emlékeztem minden részletre,így voltak újdonságok,sőt most más szemmel tekintettem bizonyos dolgokra is.

A kedvenc részeim még mindig Eragon és Saphira jelenetei.Valószínű,hogy azért,mert Saphira az egyik favoritom,akit ebben a részben jobban megismerhetünk.Hiába van egyfajta "örökölt emlékezete" ami bölcsebbé teszi,mégis Eragonhoz hasonlóan gyerek még és ez a viselkedésében meg is nyilvánul.

Aminek ebben a könyvben nagyon örültem az a tündéknél tett látogatás.Eddig közülük csak Arya-val találkoztunk,de ő sem az a  bőbeszédű típus akitől sok mindent megtudhatnánk a népéről.
Ellesméra nekem iszonyatosan tetszik,szívesen sétálgatnék napokig a fái között-bár egy hét után sem unnám meg - annyira gyönyörű és kidolgozott,és egyszerűen olyan,mint amilyennek egy tünde várost elképzeltem.

Spoilerek nélkül nem lehet mesélni a történetről,ezért nem is fogok,inkább csak annyi,hogy igen pörgősre sikeredett és jó pár helyen meglepi az embert.

Összességében mindenképpen ajánlom azoknak, akik olvasták az első részt,és nem biztosak benne,hogy folytassák-e.Folytassátok,megéri.Akik szerették az első részt,azok nem fognak csalódni,akik meg nem,azok meg úgysem fogják kézbe venni a könyvet,szóval nekik meg tökmindegy mit írok.

És a nagy hír: MEGJELENT A BEFEJEZŐ RÉSZ A MAI NAPON(11.28) !!!! Nem is tudom mióta várok erre.Milyen kár,hogy pont most lesz vizsgaidőszak,és még a 3. részt is újra kell olvasnom :(  De ennek ellenére már útban van a kis zöldike hozzám :)

5/5





Eredeti cím: Eldest
Fordító:  Bihari György, Sóvágó Katalin 
Kiadó: Európa Kiadó
Kiadás éve : 2009
Oldalszám: 708

Karen Marie Moning: Új nap virrad

"A nagy sikerű Tündérkrónikák 5. része. Mac sokszor érezte már, hogy mindent elveszített, de ahogy ott áll a sziklaszirten, lábai előtt egy halott férfival, akit ő segített megölni, már tudja minden átélt borzalom csak rózsaszín közjáték volt. 
A nővére miatti bosszú már túl kevés, a szülei utáni aggódás eltörpül, a világ megmentése csupán másodlagos. A bűntudat, amit az emberélet kioltása okozott, és a remény, hogy van kiút az ismeretlen, tündérátokkal sújtott világból, szinte jelentéktelenné válik az egyre több kérdés, és a sürgető vágy mellett, hogy visszaszerezze azt, amit saját önön hibájából elvesztett. Az Új nap virrad nem csak az alternatív tündérbirodalmakat, de Olvasók világát is kiforgatja a négy sarkából, mielőtt választ adna bármelyik kérdésre is! Titkok és izgalmak rejtőznek minden oldalon, ahogy egyre inkább haladunk a történet vége felé. Az Új nap virrad is elemi erővel ejti rabul az embert a legelejétől, és nem is ereszti egészen a legvégéig, ahol a legnagyobb rejtély megoldása vár. Mit akar a Sinsar Dubh? Igaz-e a prófécia, és Mac tényleg pusztulást hoz-e a világra? Még mindig az Alina halála miatti bosszú a legfontosabb? Mi történet valójában V’Lane-nel? Egyáltalán ki a halott férfi Mac lábainál? Na és kicsoda valójában Mac? De ami a legfontosabb, maradt-e még annyi fény a világban, hogy minden jóra forduljon?"

Vártam egy kicsit,míg az olvasás után lecsillapodik a rajongói lázam,és most már talán reálisabb bejegyzést tudok írni róla.
Először is végre hozzánk is elérkezett az ideiglenes vég,(ugyanis Moning még fog írni Macről és Barronsról is,nem csak Daniről),és mondhatom a borító élőben még szebb mint  a képen,csak egy szépséghibája van,hogy így nem passzol a többihez.Ha jobban belegondolok,a harmadik rész sem illik bele a képbe ,de a sorozat hányattatott sorsát nézve örülök,hogy egyáltalán a kezemben tarthatom magyarul.

A sok kérdőjelre és bizonytalanságra ami eddig kiakasztott a sorozatban - persze jó értelemben - most válaszokat kapunk(na jó,a többségükre.De amik még maradtak,azok arra sarkallnak,hogy a további részeket is elolvassam majd) ,de nem a hagyományos "a végén minden egyszerre kiderül" módon,hanem mindig csak egy-egy kérdésre kapunk választ,ami így folyamatosan sokkban tartja az embert.És ami Mac 'kilétét' illeti! Sokszor annyira beleéltem magam,hogy már azon gondolkoztam,hogy ezt hogyan fogom feldolgozni,hogy megváltozik az identitásom/Macé(a végén már egy volt a kettő). Talán ez a rész volt az,ami érzelmileg a legjobban megmozgatott,és ez az utóbbi időben nem sok könyvnek sikerült.

Ami Barronsról kiderült,az nagyon tetszett,kicsit furcsán illeszkedett be a történetbe,de én díjaztam.Jaj,és eszem a kicsi szívét,ebben a részben szinte emberi volt-persze csak a maga tökéletességében- és jobban megismerhettük,mint  az eddigi négy részben.
Mac ... ez a lány ami mindent kibírt épp ésszel(!),le a kalappal előtte.A végére megtalálta önmagát,se túl rózsaszín,se túl sötét.  :)
A mellékszereplőkről se feledkezzünk meg,akik szintén jól felépített karakterek,és nem csak úgy odavágta őket Moning,igen is fontos szerepük van ilyen,vagy olyan téren.
Dani... sejtettem,de mégis ledöbbentem. Azért remélem a külön könyve - és talán Ryodan - visszahozza a belé vetett bizalmamat.

Összességében... Úristen!!! Ez eszméletlen jó volt! Érzelem és akció dús,tele csavarokkal és persze Barronssel! :D Aki nem olvasta az nagyon gyorsan álljon neki!

A könyvet köszönöm a Cor Leonis kiadónak.

5/5(egy nagyon nagy csillaggal)



Eredeti cím: Shadowfever
Fordító: Laskay Ildikó
Kiadó: Cor Leonis
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 596

Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz

"Az éjszakai cirkuszban nincs porondmester, aki hangszóróján keresztül jelentené be a következő számot, sem bohóc, aki gúnyt űzne a közönségből. Ezekben a fekete-fehér sátrakban páratlan élmény vár rád: az öt érzék ünnepe!

A varázslat és a füst mögött azonban ádáz küzdelem folyik: a két fiatal mágust, Celiát és Marcót kisgyermek koruktól fogva azért tanították, hogy mágikus erejük segítségével győzelmet arassanak a másikon. Sokáig nem is sejtik, hogy mestereik egy olyan játszmába kényszerítették őket, aminek a végén csak egyikük maradhat életben.

Ám Celia véletlenül rájön erre, s feladva a versenyt, közösen lenyűgöző varázslatba kezdenek. Erejüket onnantól fogva csak arra használják, hogy örömet szerezzenek vele a másiknak, és az új játék közben gyanútlanul egymásba szeretnek. Mély és varázslatos érzéseiktől hunyorogni kezdenek a lámpák, és a helyiséget elönti a meleg. 

Mestereik azonban megelégelik, hogy kicsúszott kezükből az irányítás, és közbelépnek. Celiáék rádöbbennek, hogy nem kerülhetik el a játszma végkifejletét. Csak egyetlen kiutat látnak, de ahhoz minden tehetségüket latba kell vetniük…"

Mióta a könyv megjelent nálunk,elég nagy népszerűségnek örvend,bár voltak olyanok is akiknek nem nyerte el a tetszését.Persze én is el akartam olvasni,köszönhetően a gyönyörű borítónak és az izgalmas fülszövegnek,de azért kicsit drágának találtam ahhoz,hogy megvegyem. Végül is könyvtárból hoztam ki,de így utólag már nem is bánom.

A történet érdekesen indult,tele volt rejtéllyel és titokzatossággal,izgatottan vártam a folytatást és a sokak által emlegetett varázslatot,ami olvasás közben kapta el őket.De sajnos engem nem kapott el.A könyvben volt varázslat,de a szobámban nem volt.Annyira akartam szeretni,egészen a végéig reménykedtem,hogy valami csak lesz,ami levesz a lábamról.Még most is várok :(  Az írónő által alkalmazott idő-és nézőpontváltással sokszor az ellenkezőjét érte el,mint amit akart.Néha annyira zavaros lett az egész,hogy többször is vissza kellett lapoznom,hogy most kinek az idejében is vagyok.
A túl sok titkolózásnak és homálynak pedig az lett az eredménye,hogy a szereplőket egyáltalán nem kedveltem meg,nem is érdekelt mi lesz velük.És ezek az instant szerelmek!
Én nem tudom,hogy Morgenstern elképzelte-e egyáltalán a cirkuszt amit teremtett,vagy csak a hasára csapott,hogy legyen minden fekete-fehér.Bizonyos helyeken/sátrakban ez még jól is néz ki,de hogy az egész olyan legyen? A cirkuszok pont arról híresek,hogy színesek,ezek hiányában egyhangúak és "szürkék" lennének.

De hogy azért valamit pozitívumot is mondjak,értékeltem a magának a cirkusznak és a versengésnek az ötletét - bár ez utóbbinak nem sok értelmét láttam- és bizonyos sátrakba én is szívesen besétálnék,és megnézném azokat a híres órákat is.
A magyar kiadás gyönyörű,bár lehet jobban örültem volna,ha belül többet kapok.Viszont nagyon sok volt a nyomtatási hiba.

Összességében számomra nagyon-nagy csalódás volt,sokkal többet vártam tőle.Az írónőben van potenciál,majd talán későbbi munkáiban jobban örömöm lelem.

5/3




Eredeti cím: The Night Circus
Fordító: Rakovszky Zsuzsa
Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 400

Charlaine Harris: Élőhalottak Dallasban

True Blood 2.

"Sookie nagy bajba került. Megmérgezte egy fenevad, így végső elkeseredésében a vámpírok segítségét kéri. Ennek azonban ára van; a vámpírok Dallasba viszik, ahol telepatikus képességével fel kell kutatnia egy eltűnt fajtársukat. Sookie belemegy az alkuba, egy feltétellel: az embereknek nem eshet bántódása. Az ígéret hamar semmivé foszlik, amikor egy ínycsiklandó szőkeség keresztezi az éhes vérszívók útját…"

Hát,nem is tudom,mit mondhatnék.Az első rész még tetszett a hibái ellenére is,de itt már ezek felett nem tudta szemet hunyni.
Sookie nem lett okosabb,és továbbra is túlontúl sokat foglalkozik azzal,hogy mit vesz fel addig amíg kimegy a vécére. Aztán elhiszem,hogy jól néz ki,meg tud gondolatot olvasni,de könyörgöm,miért van ráindulva az összes hímnemű (sőt,néha még a nőneműek is) szereplő?
Billről már ne is beszéljünk.Egy érzéketlen fatuskó,aki inkább lenyelte a karót,nehogy beledöfjék.
Az egész bandából,én csak Ericben és Pamben látok néma potenciált.

A történet - csak hogy arról is szóljak pár szót - sem sikerült valami izgalmassá.Mivel láttam a sorozatot - tudom,ez az én hibám - ezért mindent tudtam,hogy mi fog történni,kivétel a bacchánsnő féle szálat,ugyanis abban különbözik a könyv.A nyomozás most sem volt valami érdekfeszítő,nem tudom,miért erőlteti az írónő,hiszen az előző részben sem jött össze neki.

Bevallom valamivel jobbra számítottam,és az,hogy elolvasom-e a többi részt eléggé kétséges.Hallottam róla,hogy új természetfeletti lények tűnnek majd fel,ezért talán megpróbálkozom velük,de nagy jövőt nem jósolok neki.
A kiadásról csak annyit,hogy még mindig tele van elgépelésekkel és magyartalan mondatokkal.

5/1.5




Eredeti cím: Living Dead in Dallas
Fordító: Binder Natália
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás éve: 2009
Oldalszám: 398

Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel

"Amikor a világok közötti kapu kinyílt, a Dublinra szabaduló szörnyű hercegek Prí-yát csináltak Macből, aki így immár a szabad akaratától is megfosztatott. 
Meztelenül fekszik egy templom kőpadlóján, kiszolgáltatva a lelket is porrá zúzó szexuális éhségtől, s immár nem az a kérdés, hogy a sidhe-látó véghez tudja-e vinni tervét – hogy megszerezi a Sinsar Dubh-t és megöli testvére gyilkosát –, hanem, hogy van-e még egyáltalán esély arra, hogy valaha újra önmaga legyen."

Nem akartam közvetlenül a befejezése után írni róla,nehogy csak arról szóljon a bejegyzés,hogy - "Atya ég!!!Ez nem lehet igaz.Ilyen függővéget!! Hol van a folytatás? " stb. ,szóval megpróbálom ezeket mellőzni,de nem lesz könnyű.

Először is nagy köszönet a Cor Leonis kiadónak,hogy a szörnyű hír után,miszerint a Kelly nem folytatja a sorozatot,nem röstelltek a rajongók (mint én) segítségére sietni,hogy anyanyelvükön olvashassuk el a 4. és 5. részt,és a gyűjtemény se maradjon hiányos.

Szóval a történet ott folytatódik,ahol az előző kegyetlen módon abbamaradt,annyi különbséggel,hogy Dani veszi át a kommentárt Mac beszámíthatatlansága miatt. Ez az 1-2 fejezet meggyőzött arról,hogy én tulajdonképpen kedvelem Danit.Az tény,hogy van egy érdekes rálátása a világra (pl. hogy kinek fogja adni a szüzességét),meg helyenként roppant nagyképű tud lenni,de nem ismerjük az előéletét ezért nem is ítélkezem felette...még.Ha már Dani akkor kíváncsi vagyok,hogy a későbbiekben Ryodan-nel lesz-e közös "munkájuk".(én azért reménykedem hogy lesz :)  )

Azért szeretem Moningot,mert a szereplőinek személyisége van,és ha nem lenne odaírva,hogy éppen kinek a szemszögét követjük,akkor is tudnánk hogy ki az,és éppen milyen állapotban van.Gondolok itt Mac-re amikor Prí-ya-ként nem volt szinte egy értelmes gondolata sem,és a változásra,ahogyan fokozatosan tér észhez.Az előző résznél azt mondtam,hogy Mac most már a kedvencem,mert nem olyan naiv,mint kezdetben,de ebben a 4.-ben néha már túl sötét  és kemény volt(de azért szerintem valahol még mindig van benne egy kis rózsaszín).
És ami a legfontosabb: Barrons titkairól most már lassan kezd lehullani a lepel.Nagyon,nagyon lassan.De azért ez már haladás,és arra bőven elég,hogy megöljön miatta a kíváncsiság.

Nem tudom,korábban említettem-e,hogy gondjaim voltak azzal,hogy most mennyi idő is telik el pontosan két esemény között,mert ezt valahogy nem bírtam követni.Ezzel itt már nem voltak gondjaim,és mikor a könyv felénél kezdtem azt érezni,hogy lankad a figyelmem és a város pusztulása miatt teljesen nyomott hangulatom van,olyan események jöttek,hogy utána csak kapkodtam a fejemet,és maximum annyi ideig hagytam abba az olvasást, míg felnéztem,hogy ki ez az új ember a padon,aki az előbb még nem volt itt.
És az utolsó harmad! Eszméletlen!  SPOILER a világok közti utazgatás mindig is bolygatta a fantáziám.És a kis "házi" szörny! Nekem is kell egy ilyen. SPOILER

Azt kell mondanom,eddig ez a rész messze túlszárnyalja a többit,de remélem az 5. ennél is jobb lesz,csak bírjam kivárni. A kiadó amúgy nagyon gyors,szeptember 17.-re tervezik a kiadást,a borítót és a fülszöveget pedig már közzé is tették.

A könyvet köszönöm a Cor Leonis kiadónak.

U.I: mondjátok,hogy nem csak én állok neki énekelni - persze magamban - a Kölyköd voltam című számot,amikor meglátom a könyvet?

5/5




Eredeti cím: Dreamfever
Fordító: Laskay Ildikó
Kiadó: Cor Leonis
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 400

George R.R. Martin: Varjak lakomája

A Tűz és Jég Dala 4.
"A Varjak lakomája méltó folytatása George R. R. Martin világhírű fantasyciklusának, A tűz és jég dalának. A Trónok harcában megjelenő, az ősi királyságot szétszakító kegyetlen erők, a Királyok csatájának kísértetei, vademberei és boszorkányai, a Kardok viharának a másvilágról előretörő inváziója után a ciklus negyedik kötetében Martin ismét egy sokszereplős, tabudöntögető művel rukkolt elő. 

Az ősi Westeros földjén lassan véget ér a hosszú, véres háború, Észak ifjú királya halott, családja ősi székhelye romokban hever, a sebeiket nyalogató hadvezérek és királyi házak meghúzzák magukat. A nyugalom azonban látszólagos – a koncért mások is vetélkednek. A Vas-szigetek harcias népe a Hét Királyság zöld földjeire vágyik, miközben a kikötőkben egyre több tengerész regél a Sárkánykirálynőről és három sárkányáról…A Varjak lakomája a sorozat előző köteteitől megszokott színvonalú, lebilincselő és egyben felkavaró olvasmány."

Már a Kardok vihara olvasása óta érett a folytatás elolvasása,de valamiért mindig halogattam,bár lehet,hogy csak az új rész megjelenésére vártam. Akárhogy is volt,egy kis csalódottságot éreztem,mikor letettem a könyvet.Nem elsősorban azért,mert ez csak egy "fél rész",és nem volt benne a kedvenc szereplőim többsége,hanem mert egyszerűen nem jutunk vele sehová.Martin nyújtja mint a rétest,talán még maga sem tudja mit akar,vagy annyira beleszerelmesedett a sorozatába,hogy minden egyes percet ki akar használni.Ezt vehetjük szó szerint is,hiszen minden egyes alkalommal,mikor egy szereplő eszik,pontos leírást kapunk annak mikéntjéről.(komolyan,ha még egy fogást részletez,a falhoz vágom)Emellett volt,hogy egy nézőpontkarakter fejezetei percre pontosan ott folytatódtak,ahol abbamaradtak,ezzel csak az a gond,hogy az egész fejezetben alig történt pár órányi,vagy egy napnyi esemény.Ezzel nem oda akarok kilyukadni,hogy nem szeretem Martin stílusát,sőt kifejezetten imádom,de azért ami sok, az sok.Szeretem látni,hogy egy könyv hova tart,és akármennyire is élvezem,kell hogy lássam a fényt az alagút végén,különben eltévedek.A Tűz és Jég Dalánál már nem is látok egy kis fénycsíkot sem.
Most sokan biztos azt gondolják,ha annyira szeretem a sorozatot akkor miért nem örülök,hogy milyen hosszú.Hát csak azért mert a jó öreg George már jócskán benne van a korban,és ha nekem úgy dobja fel a bakancsát,hogy nem tudom meg mi lesz a kedvenceimmel,kiszedem a föld alól,megcsapkodom és megíratom vele az utolsó részeket!!!


Visszatérve a Varjakhoz,annyira azért mégsem lett rossz,mint sokan állítják.Előtérbe kerülnek az eddig hanyagolt emberek és helyszínek,valamint újakat is megismerhetünk. Bár itt volt egy dolog ami engem nagyon zavart. SPOILER minek hoz be Martin új szempontkarakter,ha 2-3 fejezet után úgyis megöli? Aztán azzal hogy egy-egy karaktert más néven nevez a különböző  fejezetek elején... azt sem tudtam sokszor,hogy ez most ki a fene.SPOILER 


Az új helyszínek közül nekem talán a bravosi és dornei keltette fel az érdeklődésemet.
A szereplők sok változáson mennek keresztül,igaz van aki csak visszafejlődik.Az eddigi kedvenceimet tekintve: Sansa most már szinte felnőtt,és több rálátása nyílik a hatalmasok játszmájára,amiben lassan már maga is részt vesz,és nem olyan naiv mint 1-2 résszel ezelőtt.
Arya további sorsára nagyon kíváncsi vagyok,hisz a 'tanulmányait' épp hogy csak elkezdte.
Mostanra már Jaime is beért nálam a célba,Havas Jon híján ő volt most nálam a favorit.
A sokak által rühellt Cerseit... én is rühellem.Hogy valaki ennyire ostoba,vak és önző legyen,ahhoz már tehetség kell.Remélem kap  egy kis meghurcolást a következő részekben.


Összességében tetszett a könyv,bár nem ezt mondanám a sorozat legkiemelkedőbb darabjának, de azért még megállja a helyét. És milyen jó,hogy megjelent a Sárkányok tánca, így legalább nekem nem kell éveket várnom a folytatásra.


5/4

Eredeti cím: A Feast for Crows
Fordító: Pétersz Tamás, Novák Gábor
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2010
Oldalszám: 896

J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura - A Király Visszatér

"A Középföldéért vívott harc végső összecsapásához közeledik. Frodó és Samu folytatja veszélyes küldetését Gollam vezetésével, hogy a Végzet Hegyéhez jutva megsemmisítsék az Egy Gyűrűt. Aragorn szembenéz sorsával, és szembeszáll Szauron, a Sötét Úr egyre növekvő hatalmával, hogy a Gyűrűhordozó teljesíthesse küldetését. Eljött a végső összecsapás napja, eldől a régi világ sorsa…"

Hát ennek is a végére értem.Sokáig tartott,de azt hiszem megérte.
Mint már az előző két résznél írtam,én a filmet láttam előbb,és azt is részesítem előnyben. Az igazat megvallva csalódás ért,mert a film alapján,és a hírneve miatt egy komoly és ütős fantasyre számítottam,amit csak félig kaptam meg.


Kezdjük a negatívumokkal. Ebben a részben tűnt ki a leginkább a "gyerekessége". Eléggé zavart,hogy egy nagyon jól kidolgozott világban és történetben olyan elemek jöttek elő,mint anno az oviban: "ők azért teszik ezt meg azt mert alapból gonoszak" -semmi egyéb magyarázat,vagy indok ; "én vagyok a bátor és nemes jófiú,úgyhogy ha a rosszfiúk rám néznek egyből futásnak erednek".Ha kisebb koromban esti meseként mondják el nekem nagyon élvezetes és hangulatos lett volna,bár lehet hogy egy kicsit durva is.A másik ami nem igazán nyerte el a tetszésemet,az az volt,hogy egy-egy helynek a 300 éves történetét elmeséli oldalakon keresztül, míg egy csatát lezavar pár bekezdésben,és ott is csak a leglényegesebb dolgokat említi meg.
   Mindemellett most jött el az a pillanat,amikor bele tudtam feledkezni a könyvbe,és nem csak azért olvastam,hogy a végére érjek.


  A szereplők közül a kedvencem Legolas alig volt jelen,de Faramirt sokkal jobban megismerhettem,és azt hiszem új kedvencet avattam.
Ha már szereplők. Aragornt szerintem csak azért nem kedveltem,mert Tolkien azt akarta hogy szeressük őt.Minden róla szóló leírásban benne volt,hogy őt mennyire szeretik mert bátor,mert szépen csillog a szeme stb. de nekem egy kicsit több kellett volna,és semmi "rábeszélés". Eovynt és Frodót meg legszívesebben hátba vágtam volna egy szeneslapáttal.Mindketten csak nyavalyognak,hogy "jaj de rossz nekünk,világfájdalom" de a körülöttük lévőkre egyáltalán nem gondolnak.Mint például szegény Samura,akinek a könyv második felét kellett vinnie - és persze Frodót is - mert a kedves útitárs végig csak magával törődött,és SPOILER(azok kedvéért akik még nem látták/olvasták volna) a végső pillanatban sem Frodón múlott,hogy megsemmisült a gyűrű,hanem Gollam bénasága miatt- itt is előjön amiről korábban írtam : azért esik bele a lávába,mert megbotlik...most ez komoly? 


A kötet végén van egy több mint 200 oldalas függelék amit érdemes elolvasni,hiszen megtudhatunk információkat a szereplők happy end utáni életéről,és még sok más dolgot Középfölde időszámításáról,a nyelvek kialakulásáról és a kiejtésükről (ez utóbbit én nem igazán élveztem,de akit érdekelnek a nyelvek,azoknak mindenképpen ajánlom).


Összességében érdekes olvasmány volt,és ha nem is nyerte el a tetszésem maradék nélkül,mindenképpen egy élményben volt részem,és minden tiszteletem Tolkien úré,hiszen mekkora fantázia kell ahhoz,hogy megalkossunk egy világot,annak történelmét és lakóinak mindennapi életükhöz szükséges elemeit( kicsit körülményesen fogalmaztam,de itt az időszámításra és a nyelvekre gondolok).
   Az utolsó részeknél mindig kicsit szomorú vagyok,mert nehéz az elválás,akármilyen kapcsolatunk volt is,és ez most rám nagyobb erővel hatott - nem csak a könyv szomorkás vége miatt - mert én is most végeztem a gimnáziumban és el kell válnom az eddig megszokott  életemtől,a mindennapi rutintól és ami még rosszabb az osztálytársaimtól,ami mondhatni nem kellemes dolog :S 


   Tolkien egyik másik művéből a Hobbitból készül egy film is ,amit mindenképpen megnézek majd,de lehet,hogy előtte még el is olvasom,ki tudja ? :)


5/4



Eredeti cím: The Lord of the Rings - Th Return of the King
Fordító: Göncz Árpád, Réz Ádám, Tandori Dezső
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 2002
Oldalszám: 534