2011. június 25., szombat

George R. R. Martin: Trónok harca


"A Trónok harca lebilincselő fantasy, amely klasszikus lovagkirályságot tár az olvasó elé: Westeros fölött valaha a sárkánykirályok uralkodtak, ám a Targaryen-dinasztiát 15 évvel ezelőtt elűzték, és most Robert Baratheon uralkodik hű barátai, Jon Arryn, majd Eddard Stark segítségével. A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak. Olyanok, mint a föld, ahol születtek: makacs, kemény jellemű család. Szemünk előtt hősök, gazemberek és egy gonosz hatalom története elevenedik meg.
Ám hamar rá kell ébrednünk, hogy ebben a világban mégsem egyszerűen jók és gonoszok kerülnek szembe egymással, hanem mesterien ábrázolt jellemek bontakoznak ki előttünk különböző vágyakkal, célokkal, félelmekkel és sebekkel.
Martin legnagyobb erőssége hogy meg tudja újítani, élettel tölti fel azt a műfajt, amit a sok populáris Tolkien-imitáció évtizedeken át klisék sorozatába fojtva ismételgetett. A jég és tűz dalának első kötete egy világteremtő fantasy eposz nagyszabású felütése.
"

Gondolom,mint a nagy többség én is úgy voltam vele,hogy fogalmam sem volt róla mi is az a Trónok harca,(max annyi hogy egy baromi vastag könyv a könyvesboltban)amíg nem csinált belőle sorozatot az HBO.Mindenhol azt láttam kiplakátolva,ezért gondoltam ránézek mi ez...és azóta is nézem,elolvastam az első részt,a 2. és 3. már itt feszít a polcon(első osztályú helyet kapott)a 4.rész pedig beszerzésre vár,egyszóval kezdek fanatikus lenni.
Mivel nekem a sorozat volt az első,ezért a szereplők is óhatatlanul úgy néznek ki a fejemben mint a színészek,akik őket alakítják.Volt olyan akit kedveltem a sorozat miatt,de a könyv után,ahol jobban megismertem már nem volt is kedveltem annyira,és ez persze fordítva is igaz.

De térjünk vissza a könyvre.Szép derék egy darab az tény,de miután az ember végigolvassa úgy érzi,hogy kevés volt.
A történetet több szereplő szemszögéből látjuk,amire valóban szükség is van,ha úgymond mindenről tudni akarunk,ha az egészet át akarjuk látni. A 8 szereplő akiket nyomon követhetünk: Eddard,Bran,Catelyn,Daenerys,Arya,Jon,Tyrion és Sansa.
Közülük volt akit nem sikerült megkedvelni,és alig vártam már hogy túljussak az ő részén és a kedvencemhez érjek,de volt olyan is aki úgymond hidegen hagyott.Előfordult az is,hogy nem tudtam most kinek is szurkoljak,mert a két szereplő éppen egymás ellen volt,és ez okozott bennem némi kettősséget.De a szereplőkről majd egy kicsit később részletesebben.

Ebben a könyvben elsősorban a világ,a szereplők és az alapszituáció megismerése zajlik és a történések csak lassan indulnak be,de ez nem azt jelenti,hogy unatkoznánk közben,erről Martin bácsi gondoskodik.
Rengeteg név és család és szövetség meg történelem van benne(ennek a csávónak mekkora fantáziája van 8O ),hogy az elején kicsit zavaros is lehet,de én úgy mint Az árnyak útjában nem nagyon foglalkoztam velük,a jelentéktelen személyek úgyse lesznek jelen sokáig,a fontosabbakat meg majd megjegyzem útközben,de aki mindenkit meg akar ismerni,annak a könyv végén van egy kis függelék,ahol le vagyon írva a fontosabb családok rövid története,tagjaik és szövetségeseik.
Az egész olyan,mintha egy törikönyvet olvasnék,csak kicsit személyesebb az egész.Amúgy nem vagyok oda a történelemért,de ezért igen.Olyan jól keveri kavarja az író a szálakat,hogy megérek kamillázni,hogy honnan szed ez az ember ilyeneket.

Nos,térjünk vissza a szereplőkhöz.Mindegyikőjük egy külön személyiség akinek céljai,okai és személyisége van.És itt nem csak azokra értem akik által látjuk a történetet,hanem a többi szereplő is jól megformált karakter,nem csak azért vannak,hogy legyen kit feláldozni.És itt jön képbe az amit Martin nagyon,de nagyon szeret.Kinyírni és megkínozni a szereplőit.És ez alól senki sem kivétel.Ez az ami nekem tetszik,ugyanúgy mint pl Brent Weeksnél.Nem fél kicsit megnyúzni a karaktereit ha a történet úgy kívánja.Nem támad fel senki hamvaiból,nem menekül meg senki csodával határos,vagy egy szuperhős által.Úgyhogy vigyázzunk azzal,hogy kit szeretünk meg,mert lehet,hogy még megsiratjuk.

Olyan jó látni,hogy a 8 közül minden szereplő mutat fejlődét.Mindegyikük bölcsebb lesz az idővel,tanulnak a maguk kárából.Közülük nagy kedvenc Havas Jon,Tyrion és még Arya is.Ők állnak a legközelebb a szívemhez.Akiket kifejezetten nem bírtam az Catelyn és Sansa.Na az utóbbi az agyamra ment.Oké,tudom,azért gyerekes mert az.De annyira naiv hogy az már fáj.De a végére azért ő is változik.Idővel talán majd felnő.
A mellékszereplők közül is vannak kedveltek(pl Robb),kevésbé kedveltek/utáltak(Joffrey)és olyan is akad,akiknek a későbbi szerepe nagyon érdekel(Véreb).És a rémfarkasokat egyenesen komálom.A többi fantasy elem még nem nyilvánult meg annyira,de majd még meglátjuk.

Összességében sikerült egy jó hosszú bejegyzést írnom,de nem tudtam rövidebbre fognom,mert ez tényleg ANNYIRA JÓ!!! Egyértelműen bekerült a kedvencek közé.A többi részt is el fogom olvasni,csak egy kis pihenőt kell tartanom két rész között,mert azért elég nagy mű és kicsit ki kell magam rángatni a valóság keserű bugyraiból,ezért a második rész elé beiktatok valami könnyebbet.
A sorozatnak nálunk 4 része jelent meg,az ötödiket még Amerikában sem adták ki.Így jönnek sorban egymás után : Trónok harca,Királyok csatája,Kardok vihara,Varjak lakomája,A Dance with Dragons



Ui.:Csak hogy én is megjegyezzem "Közeleg a tél"

5/6*

Eredeti cím: A Game of Thrones
Fordító: Pétersz Tamás
Kiadó: Alexandra Kiadó
Kiadás éve: 2003,2009
Hossz: 896 oldal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése