James Herriot: Ő is Isten állatkája

"James Herriot az egyik legnépszerűbb angol szerző, aki hosszú állatorvosi pályájának élményeiről több sikeres könyvet írt. Ezek jó része nálunk is megjelent. E műve a második világháború utáni évtizedekben, a hatvanas években „született” és yorkshire-i prakszisának humoros történetein kívül külföldi „kiküldetéseiről” is számot ad, ahol is mint állatszállítmányok gondos kisérőjeként szerzett élményeit osztja meg az olvasóval. A végtelenül ember- és állatszerető író visszaemlékszik a háborúban szerzett kivételesen kalandos élményeire is. A szerzőnek ez a könyve először olvasható magyar nyelven."

Ez a második könyvem Herriot-tól,az első Az apraja-nagyja megbabonázott volt,ami nagyon-nagyon tetszett.Egyértelmű volt,hogy fogok még tőle olvasni,de valahogy mindig elmaradt,aztán múltkor megláttam a könyvtárban és muszáj volt elhoznom.

Bevallom őszintén kicsit mást kaptam,mint számítottam,ugyanis azt hittem,hogy ez is időben egymás utáni eseményeket mond el,ahol van egy fő szál,és mellette anekdoták. Itt másként nézett ki,ugyanis több pici történet volt,amik időben nem követték egymást,hanem ugrált az időben.Másrészről viszont szinte minden második fejezet a "hajónaplójából" került ki.
Ez az elején elég fura volt,de miután megszoktam egész élvezhető lett,és egy-egy utazásom alkalmával könnyedén elolvashattam 1-2 rövidke történetet.

Herriot olyan stílusban mutatja be a tájat és az embereket,hogy aki olvassa biztosan oda akar költözni,hogy ő is részese legyen a vidéki életnek.Az nálam külön plusz pont,hogy részletesen leírja a beavatkozások menetét,miértjét,de aki éppenséggel nem érdeklődik az állatgyógyászat iránt,annak sem kell elkeserednie,ugyanis ezeket a procedúrákat olyan humorral írja le,hogy még egy veszélyes eseten is inkább csak nevetünk.


Összességében  ajánlani tudom Herriot könyveit,hiszen nem csak viccesek,de egy egyedi életszemléletet is bemutatnak,hogy hogyan kell szeretni és becsülni az életet.

5/4



Eredeti cím: The Lord God Made Them All
Fordító: Sárközy Elga
Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2002,2011
Oldalszám: 362,474

Jack London: Farkasvér

"A szürke kölyök hiteles, igazi farkaskölyök. Hiteles, mint az anyja, amely kicsalta az emberek táborából a kutyákat, hogy éhes farkastársai felfalhassák őket, hiteles, mint Öreg Félszem, az apja, amely megküzdött egy fiatal farkassal…
Fehér Agyar az indiánok táborába került, szenved Lip-lip gonosz fogaitól, a keserűség magányossá, kegyetlenné, sunyivá, tolvajjá teszi – de közben megtanulja, hogy gazdájának, Szürke Hódnak engedelmeskednie kell.
Miért ne kerülhetne egy vad farkas olyan jóságos és szerető környezetbe, amely szükségszerűen felszínre hozza legszebb kutyatulajdonságait: a szeretetet, a hűséget, a ragaszkodást?
Úgy, ahogy meg van írva, annyi benne a lendület, az elevenség, a fantázia, a kitűnő megfigyelőre és természetismerőre valló művészi kép, és olyan megindító az egész történet, hogy méltán tekinthetjük az író életműve egyik örök értékű darabjának"

Már nagyon régóta kerestem Jack London Fehér Agyar című könyvét,de sehol sem találtam.Aztán valahogy rájöttem,hogy kiadták ugyanezt Farkasvér névvel is. Így egyből meg is lett.

A stílus a megszokott Londonos.Állati szemmel látjuk a világot és a történteket is.És itt volt az a pár dolog,amibe belekötnék.Nekem néhol kicsit durvának hat az írásmódja.Egyszer úgy ír az állatokról,mint érző és gondolkodó lények,a következő pillanatban meg csak felfalják egymást.Az ilyen éles váltások nekem kicsit furcsák voltak.

Ezt leszámítva szerettem,nem csak azért mert farkas a főszereplő,hanem a havas Észak miatt is.Úgy szeretem a teles leírásokat- csak nekem ne kelljen ott dideregnem- és ezt London nagyon is szépen teszi.

Aki nem olvasta,az mindenképpen tegye meg.A tanárom is csak azért nem vette el tölem,mikor órán olvastam,mert meglátta hogy Jack Londont olvasok :D

5/4

Eredeti cím: White Fang
Fordító: Semlyén István
Kiadó: Dunakanyar 2000 kiadó
Kiadás éve:
Hossz: 257 oldal

James Herriot: Apraja-nagyja megbabonázott - Állatorvosi pályám kezdetén

"J. Herriot önéletrajzának egy részét már jól ismeri a magyar olvasók nagy tábora. A Gondolat Kiadó most az autobiográfia első részét, a pályakezdő fiatal állatorvos legelső éveit felidéző novellákat adja közre. A szerző nemcsak a gyógyításnak, a tollnak is jeles mestere. Az egyes fejezetek rendszerint egy-egy farmernél tett látogatást, kalandos, nem egyszer izgalmas műtéteket, kezeléseket örökítenek meg. Bepillantást nyerhetünk a yorkshire-i farmerek életmódjába, megismerkedhetünk sajátos erényeikkel, hibáikkal, de feltárul előttünk három fiatal állatorvos magánélete is. Herriot önmagát sem kíméli, amikor őszintén beszámol tévedéseiről, nevetséges helyzeteiről. Herriot kitűnő ember- és állatismerete, humánuma és humora átsüt könyvének minden fejezetén. A karakterek a történet során bomlanak ki, s Herriot szeretetteljes humorral világítja meg egyik-másik jellemző vonásukat. Szinte minden történetének megvan a helyzet- vagy jellemkomikumból adódó humoros csattanója."

Molyon láttam,hogy az egyik kihívásban Herriot könyveket olvasnak(azóta én is részt veszek a kihíváson)és gondoltam utána nézek.Nagy öröm volt látni,hogy nem más ő mint az egyik leghíresebb állatorvos(én is az szeretnék lenni :D , így egyből kihoztam a könyvtárból az egyik könyvét.

A történet maga ott indul,hogy James-t felveszik segédorvosnak,és innentől a főbb eseményeket több apró történettel körülszőve ismerhetjük meg.Ezekből a tapasztalatokból sok mindent megtudtam az akkori állatorvosi szakma szépségeiről és nehézségeiről.
Volt bent egy kis "szerelmi szál",tanulság,gyönyörű tájleírások és nagyon sok humor.Ez utóbbi nekem nagyon tetszett,főleg a fura helyzetekből adódóak.

A könyveben szereplő emberek roppant szerethetőek.Siegfried a maga hulla-nyugodt,"egyszer ezt mondom de aztán az ellenkezőjét", "sármos vagyok de nem tudom" módján nagyon rendes ember,de sokszor agyon tudtam volna ütni.
Tristan ha nem lenne ki kellene találni.Murphy az összes törvényét róla írta,mert amit el lehet rontani,azt el is rontja.És ha kilátástalan helyzetbe kerül,csinál magának még nagyobb bajt (pl.: kocsis eset;az állattenyésztés rejtelmei),de ezek ellenére mindig valahogy kimászik a bajból,vagy kidumálja magát(valahogy magamra ismerek XD ) Maga James is egy fazon,ezt nem tagadhatjuk.És ne feledkezzünk el völgységi emberekről sem (a pofátlan nem fizet,de a kolbásznak megkéri az árát)

Összességében nagyon tetszett a könyv,a szerző további írásait is keresni fogom majd.

U.I.: a képet(jobbra fent) a netről szedtem,és ha minden igaz,akkor a Herriot múzeumot ábrázolja,ami a rendelő volt régen.

5/5

Eredeti cím: All Creatures Great and Small
Fordító: Szász Imre
Kiadó: Aqua kiadó
Kiadás éve: 1996
Hossz: oldal

Jack London: A vadon szava

"Jack London híres kutyaregényei között is talán leghíresebb A vadon szava. Buckról, a kellemes, védett körülmények között felnőtt kutyáról szól, amelyet egy napon elrabolnak gazdájától. Hosszú és keserves utazás végén Kanada északi tájaira kerül. Kell ott a kutya, mert híre ment, hogy az érintetlen erdők mélyén aranyat találtak, és most csak úgy özönlik oda a sok szerencsevadász aranyásó. A kutyákat szánok elé fogják, úgy vágnak neki a hófödte tájaknak. Ilyen kutyaszánba kerül Buck is – és életét azontúl szörnyű viszontagságok, páratlanul izgalmas kalandok, felemelő, csodálatos események színesítik…"

Jack Londontól ez a második könyv amit olvasok,az első Az éneklő kutya volt,ami egész jó volt,ezért amikor a könyvtárban megláttam,elhoztam.Én nem ezt a borítós változatot olvastam,ami a képen van,hanem egy régebbi kiadást,amiben a címadó novella(?szerintem az)mellett még 3 másik van.A napkutyák ösvényén, Az élet szerelme és a Tragédia a messzi északon.Az összes történet bemutatja az északi életet,az élet kegyetlenségét,a küzdelmet a hideggel és a bennünk rejlő vadállattal.
A stílusa elég naturalista, sokszor túlságosan is,ezért nehéz megszeretni akármelyik szereplőt is,mert amint kezdünk megkedvelni valakit,tesz valami olyat,amitől unszimpatikus lesz.Sokszor kevés és túl lényegre törőek voltak a leírások,ami kicsit zavart.
Engem legjobban az északi élet és táj varázsolt el. A téli havas jelenetek engem mindig megfognak,van bennük valami varázslatos,és az egész könyv ilyenekkel volt tele.
A történetek közül a címadó tetszett leginkább,mert jobb szeretem Londonnak az állatokkal foglalkozó írásait,de azért még a napkutyák ösvényén is érdekes volt.

Amit nagyon el akarok olvasni az írótól,az a Fehér agyar,de sehol sem találtam, mígnem rá nem jöttem,hogy a Farkasvér ugyanaz csak a címe más,úgyhogy irány a könyvtár :)

5/3

Eredeti cím: The Call of the Wild
Fordító: Réz Ádám, Bartos Zoltán, Szász Imre, Tersánszky J. Jenő
Kiadó: Arión Kiadó
Kiadás éve: 2004
Hossz: 192 oldal

Vicki Myron – Bret Witter: Dewey – A könyvtár macskája

"Mekkora hatással bírhat egy állat? Hány ember életét érintheti meg egyetlen macska? Hogyan lehetséges, hogy egy elhagyott macskakölyök megváltoztathat egy kis könyvtárat, megmenthet egy klasszikus amerikai várost, és idővel világhírre tehet szert? Ha választ keresel ezekre a kérdésekre, hallgasd meg az iowai Spencer városka szeretett könyvtári macskája, Könyvmoly Dewey elbűvölő történetét. Dewey története a lehető legkeservesebb módon kezdődik. Alig néhány hetesen, az esztendő legdermesztőbb éjszakáján bedugták Spencer Közkönyvtárának könyvledobójába. Másnap reggel talált rá Vicki Myron, a könyvtár igazgatója, gyermekét egyedül nevelő anya, aki túlélte családi gazdaságuk elvesztését, a fenyegető mellrákot és alkoholista férjét. Dewey azonnal elnyerte Vicki szívét, akárcsak a könyvtár valamennyi dolgozójáét, amikor összeszedte magát, fagyos lábacskáin odatotyogott hozzájuk, és köszönete, szeretete jeléül megbökdöste mindegyikük lábát. Az ezután következő tizenkilenc év során mindvégig elbűvölte Spencer lakosait lelkesedésével, melegével, macskáktól szokatlan alázatával, és mindenek fölött hatodik érzékével, amellyel tudta, hogy ki szorul rá legjobban az ő szeretetére. Ahogy Dewey híre városról városra, államról államra, majd elképesztő módon világgá terjedt, a cica barátnál is több lett: a büszkeség forrása egy közép-amerikai gazdálkodó városkának, amely lassan kilábalt hosszú történelmének legsúlyosabb válságából."

Múltkor olvastam a Wesley-t ami nagyon tetszett,úgyhogy gondoltam rápróbálok erre is,mert a Dewey is egy igaz történeten alapuló könyv.Sajnos kicsit csalódtam benne,bár lehet,hogy túl sokat vártam tőle.Akaratlanul is összehasonlítottam a Wesley,kedvesemmel.Ott nagyon tetszett,hogy a középpontban a bagollyal töltött mindennapok vannak a középpontban,ezért ebben a könyvben is ezt vártam.
De sajnos itt elég kevésnek találtam azokat a részeket,amik Deweyról szólnak.Tudom,hogyhogy nem lehet minden nap izgalmas,és ha csak a könyv ilyen részekből állna,nem lenne nagy terjedelmű,de Spencer város történelmének leírását én már kicsit soknak találtam.Értem én,hogy Vicki Myron be akarta mutatni azt a kis várost,ahol Dewey lakott,de ezt nem kellett volna ab ovo kezdeni.Nekem csak ezzel volt problémám.

A Deweyról szóló részeken sokszor szomorkodtam,néha nevettem és volt mikor csodálkoztam.Nagy állatbarát lévén szeretem,mikor az emberek ilyen gondoskodóak a kis barátjukkal,de néhányan hajlamosak túlesni a lónak a másik oldalára.Úgy gondolom,hogy az állatokat szeretni kell,de ne úgy szeressük őket mint az embereket,és ne is kezeljük őket úgy.Gondolok itt pl a azokra akik mondjuk a kiskutyájukra a saját ruhájukhoz illő pici kis kutyarucit adnak,meg mit tudom én milyen kövekkel kirakott nyakörvet,mert Fifi nagyon szereti.Szerintem az a kutya jobban érezné magát,ha kint rohangászhatna egyet a gazdival,vagy másik kutyákkal.Az emberek sem szeretik,ha állatként bánnak velük,lehet hogy fordítva ez az állatokra is igaz.Most ez úgy jön ide,hogy többször írja Vicki,hogy ő Dewey "Mamája",és az a kis macsek pedig a fiacskája.Ez valahogy nem jött be nekem,sosem szeretem az ilyen túlzásokat.

Összességében nem volt olyan rossz könyv,a vége majdnem meg is ríkatott,mert ugye tudjuk,hogy mindennek és mindenkinek vége lesz egyszer és ez nagyon elszomorít.Ilyenkor olyan depis hangulatba kerülök,ami után nehéz visszarázódom.(Így voltam a Wesleynél is,meg a Narnia Krónikáival,aminek egyébként most néztem meg a 2. és 3.részét és most tiszta depi vagyok)Szerencsére voltak nagyon szép részek,amik az összetartásról és a szeretetről szólnak,és a vicces részeket se felejtsük el.(nagy kedvenc,amikor Vicki ráparancsolt a cicára,hogy nyomás befelé fiatalúr! erre egy szegyén srác azonnal beslisszolt a könyvtárba.)
Egyébként kíváncsi lennék,hogy milyen lenne,ha a mi könyvtárunkban is ott futkosna egy kis szőrpamacs :)

5/3

Eredeti cím: Dewey: The Small-Town Library Cat Who Touched the World
Fordító: Borbás Mária
Kiadó: Könyvmolykéző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Hossz: 257 oldal

Anna Sewell: Fekete Szépség

"Az állattörténetek egyik legszebbikét Anna Sewell (1820-1878), angol írónőnek köszönhetjük. Társai, barátai voltak az állatok. Krónikus betegsége miatt már gyermekkorától élete összekapcsolódott pónijával. Csak pónifogaton tudott kimozdulni otthonából, így hőse, a póni, a legközvetlenebb ismerőse volt, „akin keresztül látta a világot". Egyetlen, világhírű műve a Fekete Szépség a gyermekirodalom klasszikusa, egy ló önéletrajza. Könyvét a világ számos nyelvére lefordították. A rendkívül intelligens, gyönyörű ló, életében többször gazdát cserél, és ennek során sok emberi rosszal, gonoszsággal, kegyetlenséggel találkozik. A könyv rólunk, emberekről is szól, morális tisztasággal tanítva azt, hogy feladni soha nem érdemes. Fekete Szépség története a jó győzelmét ünnepli a rossz felett, és erősíti bennünk azt a hitet, hogy érdemes „embernek" maradni elembertelenedett világunkban. Sewell főhősének sorsa is végül jóra fordul, és eljut a szerető gondoskodáshoz."

Nagyon sokat hallottam már erről a könyvről és a filmről is,de sajnos eddig még egyikhez sem volt szerencsém.Mióta rendszeres könyvtárlátogató vagyok,elhatároztam,hogy az összes olyan könyvet elolvasok,ami akár csak egyszer is felkeltette a figyelmemet.

AZ elején úgy voltam,hogy nem igazán jött be a stílus,nekem túl "szép" volt minden.Mindenki mást bántottak,bezzeg Fekete Szépség olyan jó gazdákhoz került... stb.Soha nem szerettem,amikor valami csak jó és tökéletes.
Aztán voltak pontatlanságok,ami nekem zavaró volt,bár lehet,hogy egy olyan embernek,aki kicsit sem jártas a lovak körül annak fel sem tűnnek ezek a bakik.Ilyen volt az hogy kantárt még nem raknak Szépség fejére,de két sorral lejjebb már arról beszél,hogy a kantár tökéletesen volt beállítva.Szerintem a zablára akart gondolni,csak az író vagy a fordító hibájából ez nem derül ki.Ezeket leszámítva kellemes és könnyű olvasmány,jó utazótársam volt hazafelé a buszon.
A szereplők közül számomra senki sem volt kiemelkedően kedvenc.Az emberek közül a "jókat" szeretjük,a "rosszakat" meg nem.A lovak lényegesen több figyelmet kaptak,főleg,hogy a történetet Fekete Szépség meséli el,aki nekem kicsit olyan mindenbe beletörődöm,úgy fogadom el a dolgokat ahogy vannak típus.Ezt nem értettem,hogy mikor már tényleg feszegetik,és verik akkor is tűri a bántalmazást.Én biztos másként cselekednék,ha ló lennék.Bár szerintem épp ez az amit az irónő hangsúlyozni akart,hogy a lovak még akkor is tűrnek és hallgatnak amikor bántják őket,pusztán azért mert nekik ez a feladatuk,hogy az embert segítsék és mindig készségesek legyenek.
A legkedvesebb és szinte idilli részek a könyvből megnyugtatóak voltak(a kicsi kis túl szép hogy igaz legyen bakit leszámítva)ezek amikor Szépség még az elején az uraságnál van,a londoni kocsis és a legvégső jelenet.
Ezek ellenére sokszor elszomorított a könyv,nem csak amiatt,ahogyan a lovakkal bántak néhányan,hanem azért mert a végén akit Szépség ismert és a barátjának mondhatott a kezdetekkor,az a végén már nincs többé,és szinte egyedül maradt.Ez nagyon letört engem :(
Ha lesz egy kis időm,akkor a filmet is meg fogom nézni,bár már most selytem,hogy pár dolgot megváltoztattak könyvhöz képest.

5/3,5

Eredeti cím: Black Beauty
Fordító: Törék Mergit
Kiadó: Móra Ferenc Könyvkiadó
Kiadás éve: 1987
Hossz: 247 oldal