Fábián Janka: Lotti öröksége

"Fordulatos, felkavaró családtörténet a XVIII-XIX. század fordulójáról.

A Zemplén vármegyei dúsgazdag Ághfay báró nyughatatlan, lázadó természetű fia – apja akarata ellenére – egy nála idősebb és elvált színésznőt vesz feleségül. Bálintot a francia forradalom eszméi is vonzzák; belekeveredik a Martinovics-féle összeesküvésbe, és ezért az életével fizet.

Elárvult kislányát, Lottit apja egykori házitanítója, Lőrinc mester veszi magához. A lány – akinek sejtelme sincs előkelő származásáról – kiváló oktatásban részesül. Nevelőapja, a nagy tudású kirurgus mellett még komoly orvosi ismereteket is szerez, de nő lévén, és kisebb testi fogyatékossága miatt nem gyakorolhatja a gyógyító hivatást. A talpraesett lány azonban megtalálja a kibúvókat, és Lőrinc mester oldalán még a győri csatába is eljut.

Közben nem is sejti, hogy élete nagy szerelmének beteljesülését nemcsak a fiú elérhetetlen társadalmi helyzete, de múltjának és családjának sötét titkai is akadályozzák. Sok hányattatás után Lotti végre ráeszmél, hogy a boldogság mindvégig karnyújtásra volt tőle."

Fábián Jankától eddig az Emma szerelmét olvastam,ami elnyerte a tetszésemet,ezért mikor romantikus könyvet akartam olvasni,egyből az írónő ugrott be.A gond már csak az volt,hogy melyiket olvassam a művei közül,hiszen mindegyikre sort szeretnék majd keríteni,mégis a Lottira esett a választásom,lévén az 'orvosi' vonatkozás miatt,másrészt mert sok jót hallottam már róla.

Mint az Emmánál már megfigyeltem,itt is van egy előszó,ami a címszereplőről szól,aztán visszaugrunk az időben a szülők fiatalkorára,az ő történetükre. A fülszöveg is említi,hogy a fő történelmi esemény a Martinovics-féle összeesküvéshez fog kapcsolódni,e köré épül majd a történet is valamilyen úton módon. Bár sose voltam jó történelemből,és a politika sem az én asztalom,valamiért mégis olvasok ilyen jellegű könyveket,még akkor is ha nem mindig értem meg a miérteket 100%-osan. Most kicsit sok volt nekem a politika és ármánykodás,meg a sok hazafi,a végén már nem  is figyeltem annyira hogy mi is van,csak jussak túl rajta,mert a felétől szokott jönni Jankánál a kevesebb törti-több romantika rész.És ez most is beigazolódott.
Sajnos ezúttal csalódnom kellett benne.Számomra olyan hamar történt minden,mintha csak gyorsan le akarta volna tudni az egészet,hogy legyen már vége,ezért tűnt úgy,mintha nem lenne rendesen felépítve Lotti és szerelme egymásra találása,majd kiteljesedése.Sajnálom,hogy ilyen gyorsan vége lett.Ha pár oldallal több lenne,akkor kibontakozhatott volna jobban ez az egész,vagy ha az elején kevesebb töris részt kapunk,elég lett volna az oldalszám. Azt olvastam valahol,hogy az írónő sokat foglalkozott a háttérkutatással,ez látszik is és nagyon dicséretes is,csak nem kellett volna mindent amit talált,felfedezett rázúdítani az olvasóra,és akkor talán több idő jutott volna magára a címszereplőre is.

Ezt a hibáját leszámítva tetszett a könyv,és még a kirurgus munkájának leírása is- bár lehetett volna ebből még egy kicsit több is. Amit vártam tőle-egy könnyű olvasmányt a meleg nyári délutánokra/estékre- azt majdnem  teljesítette is,szóval ha ilyenre vágysz akkor nyugodtan olvasd el.És arról is meggyőzött,hogy érdemes sort kerítenem Janka többi könyvére is.

5/4

Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 466

Naomi Novik: A jádeköves trón

"Naomi Novik lenyűgöző fantasy sorozatának második kötetében is szárnyra kél a történelem. A napóleoni háborúk hiteles leírásába szervesen szövődik bele a Repülő Hadtest sárkányokból és reptetőkből álló serege, akik az égből oltalmazzák Angliát. William Laurence kapitány és sárkánya, Temeraire Kínába utaznak, az Éteri sárkányok őshazájába. A hosszadalmas és izgalmas út során végig attól kell rettegniük, hogy a császár, aki Napóleonnak szánta Temeraire-t, el fogja választani őket egymástól. Temeraire ugyanis Éteri sárkányként roppant értéket képvisel, hiszen intelligenciájáról, ügyességéről és mindenekelőtt az Isteni Szél nevű képességéről híres, arról a dermesztő ordításról, amellyel hajókat zúz porrá, erdőket tarol le, és más sárkányokat semmisít meg repülés közben. A briteknek megfontoltan kell lépkedniük a diplomácia útvesztőjében, nehogy országuk háborúba keveredjen Kínával."

Már megvan vagy 2 éve talán hogy az első részt olvastam,ami egész jó volt,de a katarzis elmaradt.Ezért(+ mert szeretem,hogyha a sorozatok darabjai megvannak)nem nagyon akartam kivenni a könyvtárból,hogy elolvassam,de aztán végül megtörtem.



Az alap dolgok,amik tetszettek,itt is megmaradtak.Jó az alapötlet,szeressük a sárkányokat pláne ha beszélnek.Amin javíthatni lehetne az az írásmód.Sokszor kicsit unalmassá vált a leírások miatt,amit néha túlzásba is vitt.És a márkövetnisemtudtamhányhónapos utazás felesleges volt.Simán spórolhatott volna ezekkel a részekkel úgy 150-200 oldalt.És a sok kínai nevet már nem igazán tudtam követni sem.
Másrészt sokszor bajba voltam/vagyok a méretekkel.Mekkora az adott sárkány a reptetőjéhez képest.Nos ezen a problémán némiképp segített,hogy találtam pár rajongói rajzot.
A szereplők nem igazán kerültek közelebb hozzám,bár ez nem okozott problémát,mert olyan,mintha egy történelmi beszámolót olvasnék és ez így tetszett.Egyedül azzal nem vagyok kibékülve,hogy Laurence a (hím!)sárkányát kicsimnek hívja.Ezen nem tudom túltenni magam.
Sokat nyomtak az értékelésemnél a csaták.Ezeket eléggé részletesen és izgalmasan tudja átadni.Sokszor már azon voltam,hogy bárcsak megtámadná már valaki a hajójukat.
A másik pozitívum,hogy új sárkányokat ismerhettünk meg(pl.tengeri,kínai fajták),és hogy a kínai kultúrába jól beleillesztette az emberek és sárkányok együttélését.Ezek a részek elég jók voltak,itt jól jöttek a szép tájleírások.
A hazai borítót nem tudom,hogy ki csinálta,de csillagos 5-t neki :)

Összességében jobbra számítottam,de ahogy utánaolvastam ez a rész másoknál is hagyott kivetni valót maga után.A harmadik rész jobb kritikákat kapott,és kíváncsi is vagyok rá,úgyhogy mindenképpen el fogom majd olvasni egyszer.


5/3.5

Eredeti cím: Throne of Jade
Fordító: Heinisch Mónika
Kiadó: Agave Kiadó
Kiadás éve: 2008
Hossz: 400 oldal

Rafael Abalos: Grimpow – A láthatatlan út

"A Grimpow már megjelenése előtt példátlan kiadói sikert ért el. A spanyol irodalom történetében korábban sohasem fordult elő, hogy egy külföldön ismeretlen szerző ifjúsági regényét tíz országban is megjelentessék. A 2005-ös spanyolországi kiadást követően a kötet 2006-ban Franciaországban, Olaszországban, Németországban, Koreában, Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban, Portugáliában, Görögországban és Oroszországban is megjelent. De vajon mi az, amivel ez a regény ilyen hamar képes volt meghódítani ennyi ország olvasóit? Mindenekelőtt az, hogy a Grimpow rendelkezik a széles olvasóközönség érdeklődését és figyelmét megragadó izgalmas kalandregények összes ismérvével. A középkor misztikus világában játszódó történet egy ősrégi titok birtoklása körül forog, amire az egyház és a király is igényt tart. A főhős, Grimpow, egy kiválasztott, akinek sokszor sejtelmes, sőt veszélyes kalandjai csodálatos világba ragadják magukkal az olvasót."

Helyenként lehetnek benne spoilerek,úgyhogy,csak óvatosan!

Igazából nem terveztem elolvasni,de sokat hallottam róla,és amikor megláttam a könyvtárban nem hagyhattam ott.Egyébként nem sokat tudtam a történetről azon kívül,hogy a bölcsek kövével kapcsolatos.Úgy gondoltam,ez érdekes lesz,mert amúgy is szeretem az alkimistás történeteket.De kicsit csalódnom kellett benne.

Az elején olyan hangulatba kerültem,mint amikor a Crowfield-átkát olvastam.A havas,kihalt táj számomra mindig érdekes és titokzatos.Aztán jött a kolostor(mintha eléggé hasonlítana az elejük nem?).Aztán egy kicsit unalmassá vált a történet,Grimpow is csak tanulgatott meg okosodott és a cselekmények nagyon lassan folytak tovább.És ez kitartott egész az első rész végéig,ami majdnem a könyv 3/4-ét kiteszi.
Ezek után jött a második egység,ami már sokkal pörgősebb és izgalmasabb volt.Itt gyorsan haladtam vele,még élveztem is.
Aztán ott volt a befejező rész,ami annyira nem nyerte el a tetszésemet.A feladványokat pik-pak megoldották,és a végső nagy titok sem volt akkora nagy szám,mint vártam.A háborús szálat pedig nem igazán értettem,hogy az első két részben akkora szerepet kapott,de a végére már eltűnt egy egész sereg és senki nem törődött már velük.Ők hol vannak?

A szereplők közül nagyon nem nyerte el a tetszésemet senki.Lehet,hogy ez az én hibám,de nekem kicsit kidolgozatlanok és sablonosak voltak.Ott volt Salietti lovag,aki nem egy lángész,neki inkább kardozni,meg hősködni kell.Weienell meg csak egy kötelező szépséges szűz,aki néha nagyon okos Grimpow közelében,amúgy meg csak Saliettin lóg.És akkor még nem beszéltem Grimpowról,aki nekem túl okoskodónak tűnt a korához képest(ami nekem nem derült ki,hogy pontosan mennyi,de kb 14 éves lehet)oké,hogy nála van a bölcsek köve és nagyon okos lett,de olyan lenéző volt a többiekkel,mert ők hülyébbek nála.Ez nekem nem nagyon jött be.

Most biztos úgy tűnik,mintha nekem a könyv egyáltalán nem tetszett volna.Voltak bent jó részek,de a többségében kicsit unalmasnak találtam.Az alkimista részek azok amikre azt mondhatom,hogy szinte maradék nélkül tetszettek.
Lehet,hogy ha kicsit fiatalabb lennék,akkor jobban tetszett volna,de ezt már sosem tudom meg.

5/3,5

Eredeti cím: Grimpow - El camino invisible
Fordító: Babos Krisztina
Kiadó: Könyvmolyképző Könyvkiadó
Kiadás éve: 2011
Hossz: 472 oldal

Joseph Bédier: Trisztán és Izolda regéje

"A kelta eredetű Trisztán-monda első írásos feldolgozásai a XII. századból maradtak ránk. Ezeket a jobbára töredékes francia és német forrásokat olvasztotta egybe Joseph Bédier francia irodalomtörténész gyönyörű, modern prózaritmusban írott műve. Nem változtatott rajtuk, csak avatott és ihletett kézzel csiszolta őket pompás formába, megőrizte a rege naív báját, a keresztény lovagi világgal éppen csak beoltott kelta álomvilágot, s kerek háromszáz kiadásban diadalra vitte a halálhozó szerelem halhatatlan megfogalmazását. Tarkabarka hűbéri világban játszódik a történet, a két szerető még csodák, sárkánykígyók, torzonborz állatemberek, irdatlan óriások közepette küzd a boldogságért. De a szerző, a modern ember – bár maga is álmélkodó szemmel nézi, fürkészi a képzelet alkotta valóságok országát – már tudja, hogy „ami varázslóknak van hatalmában, azt a szív is véghez tudja vinni szerelem és vitézség erejével”. Ezt hagyja örökül a késői olvasóknak „minden szeretőknek, senkinek se másnak”."

Pár hete ment a tv-ben a legújabb feldolgozása a történetnek.Természetesen most is lemaradtam az elejéről,de sebaj.Nekem rémlik az is,hogy kiskoromban láttam egy régebbi verziót,ami hűebb volt a mondához.Persze egyből nekiestem a google-nek,megtaláljam a legpontosabb könyvfeldolgozást.Ez kicsit nehéz volt,mert ahogy Szabics Imre előszavában olvashatjuk,hogy több fajta változata maradt fenn Trisztán és Izolda szerelmének,ezeket Joseph Bédier összegyűjtötte,és egy történetbe gyúrta őket.

Szerintem ez az a sztori,amit mindenki legalább annyira ismer mint a Romeo és Júliát.Adva van egy férfi és egy nő,akiknek nem lehetne,de egymásba szeretnek és sok viszontagság és az egymástól való távollétet nem képesek elviselni,és így tragikus lesz a befejezés.
Szeretem a középkorban játszódó történeteket,és annak ellenére,hogy tipikusan regés,mondás a leírásmód,nem volt vele problémám.
Pár dolog pedig kifejezetten tetszett,amikor nem pont szó szerinte értve a dolgok sokkal szebbek lesznek,mint ahogy első ránézésre.Ilyen volt pl. az,hogy bájital hatására lettek szerelmesek,ami egyszerre lehet a legédesebb nektár,de akár méreg is.AZ ilyen dolgok tetszettek,meg az ahogy a szerelmesek mi mindenre képesek,és milyen fifikásak lesznek,ha arról van szó,hogy le ne leplezzék őket.Továbbá nagyon jók voltak az emberi természetet jellemző leírások,és azok valamelyik szereplő általi bemutatása.Gondolok itt pl arra amikor Izolda azt hiszi,hogy Trisztán mást szeret,és ezért nem hisz neki.Tipikus.Vagy az általam legjobban utált ember Fehérkezű Izolda tette.Ha nem lehet az övé,ne legyen másé se.

Bár mindenki tudja mi lesz a történet vége,mégis azért drukkoltam,hogy valahogy mégis összejöjjön nekik.Nem egy letehetetlen,fantasztikus és eget rengető könyvről van szó,de aki kíváncsi a regére az bátran olvassa el.

5/3.5

Eredeti cím: Le roman de Tristan et Iseut
Fordító: Pap Gábor
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 1990
Hossz: 155 oldal

Diana Gabaldon: Outlander – Az idegen

"1945-öt írunk. Claire Randall, a volt hadiápolónő éppen a második nászútját tölti a férjével a háború után, amikor keresztülsétál a brit szigetek rengeteg ősi kőkörének egyikén. Hirtelen „sassenach” lesz belőle, vagyis idegen a háborútól és portyázó klánoktól sújtott Skót Felföldön…Urunk 1743. évében.
Miután az általa ismeretlen erők visszasodorták az időben, Claire olyan intrikák és veszélyek közé pottyan, amelyekre az élete is rámehet…továbbá a szívét is összetörhetik. Mert találkozik Jamie Fraserrel, egy lovagias, ifjú harcossal, és innentől úgy érzi, kettészakítja a hűség és a szenvedély, amely a két teljesen különböző férfihoz köti két egymással összeegyeztethetetlen életben."

Nagyon sokat gondolkoztam azon,hogy mit is írhatnék róla.Mivel egy csomóan már kifejtették,hogy milyen a fordítás,milyen a történelmi hitelessége(amit én ha akarnék se tudnék ellenőrizni,mert rém béna vagyok töriből) úgyhogy csak szimplán azt írom,amit olvasás közben gondoltam,éreztem.

Annyit tudtam mielőtt megvettem,hogy egy csak visszamegy valahogy az időben,és találkozik ott egy helybelivel és nagy romantika lesz a vége.Mondom,miért is ne,és már itt is feszített a polcon a maga kb 900 oldalával és hatszáz kilójával.Meg valóban hatalmas egy jószág azt meg kell hagyni!Nekem is csak úgy sikerült megúsznom az ínhüvelygyulladást,hogy egyik oldalt egy 10-es csomag zsepivel,a másikon meg a telefonommal kitámasztottam.

És nekem lényegében ez volt vele a legnagyobb problémám,hogy nagyon hosszú.Ahhoz képest,hogy már elején márciusban megvettem,csak most végeztem vele.Szerintem nyugodtan lehetett volna valamivel rövidebb is.Már szinte olyan volt,mint egy brazil szappanopera,aminek soha sincs vége.

Amikor sikerült 1-nél több fejezetet egyszerre elolvasni,akkor nagyon jól lekötött,főleg azok a részek,amikor Claire éppen valakit gyógyítgat.(tudom,kicsit beteg vagyok,hogy pont a sebvarrós részek tetszettek,de én már csak ilyen vagyok)Úgy gondolom,hogy Claire akkor adta igazán a bátor és sokszor vakmerő énjét,mikor egyedül volt.Amint valaki ott termett,hogy megmentse,mindjárt alábbhagyott az ezekkel.Szimpatikus szereplő lett számomra,amint átkerült a körön,mert előtte szinte csak unta magát és alig tevékenykedett valamit.
Jamie nagyon rendes gyerek,tényleg szerethető,annak ellenére,hogy sokszor ösztönlényként viselkedik és olyankor tudjuk,hogy nem a fejében van az esze.És ha nem minden második mondatát kezdené úgy hogy "ó,igen" akkor még jobb lenne.

A történet adóbeszedős és egyéb hasonló részei nem voltak túl érdekfeszítőek,de a boszorkányégetéses annál inkább.Engem a kínzásos dolgok sem zavartak annyira(na jó néha egy kicsit),de a túl sok ágyjelenet párszor már felhúzott.Az ifjú pár a mézeshetei nagy részét az ágyban töltötték és mást nagyon nem is csináltak.(látszik,hogy akkor még nem volt tv)

Nem mondom azt,hogy katartikus élmény volt,de amiért elszórakoztatott közel egy hónapig,ezért kap egy ötös alát,és a folytatásnak is megnyerte a bizalmat,ami elvileg ősszel jelenik meg Dragonfly in Amber címmel.Amúgy kb a 7.résznél tartanak külföldön.

5/5,

Eredeti cím: Outlander
Fordító: Farkas Veronika
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2010
Hossz: 908 oldal

Robin Maxwell: Ó, Júlia!

"Júlia előtt két út áll: szerelem nélküli, elrendezett házasság vagy lázadás. Az éles eszű lány, aki nemcsak rajongója Dante romantikus költészetének, de maga is verseket ír, nem hajlandó fejet hajtani a hagyományok előtt, és beletörődni a szülők akaratába, mint imádott barátnője, Lucrezia. Júlia sorsa örökre megpecsételődik, amikor egy álarcosbálon megismeri a családjával viszálykodó Monticecco család fiát, Rómeót. Robin Maxwell, az angol történelmi regények népszerű szerzője nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy újraírja Shakespeare egyik legnépszerűbb drámáját, a Rómeó és Júliá-t. Az írónő ezúttal is történelmileg hiteles regényt írt: a halhatatlan szerelmesek története Verona helyett a reneszánsz Firenzében játszódik. Miközben megismerhetjük a nyüzsgő város hétköznapjait, kibontakozik előttünk egy ifjú pár szerelmi története, amely nem kevésbé drámai és szívszorító, mint a nagy költőé, ám ezúttal azt is láthatjuk, mi zajlik a kulisszák mögött."

Lehet,hogy ezért egyesek meg fognak kövezni,de be kell valljam,nem igazán voltam oda a Rómeó és Júlia-ért.Mindenhol akkora felhajtást csaptak körülötte,nézzük csak meg a különböző filmfeldolgozásokat,musicaleket stb. mindenhol azt mondják,hogy ez a világ legromantikusabb története és egyéb csöpögős dolgok.Ezért aztán amikor kötelező olvasmányként el kellett olvasnom nagyon nagyot csalódtam benne.Lehet,hogy csak én nem éreztem benne azt a hatalmas nagy romantikát.Szerintem a Shakespeare által irt műben nincs benne az,amit a feldolgozásokban annyira kihangsúlyoznak.Nem értettem,hogy most ők miért is szerelmesek annyira egymásba,mikor csak párszor találkoztak.Lehet,hogy én vagyok ennyire fatuskó,de nekem ez tényleg nem jött át.
Ezekből az okokból kifolyólag kíváncsian vettem kézbe Robin Maxwell átdolgozását,és szerencsére kellemesen meglepetés volt.

A történetben csak pár dolog van megmásítva,de így legalább volt egy kis újszerűség benne,és érdekesebb is lett.Mindenesetre sikerült megtalálnom benne,amit az eredetiből hiányoltam.Láttam azt,hogy nem csak egyik pillanatról a másikra lettek annyira szerelmesek egymásba,hogy tudjuk mi lett a vége.Adott az egésznek egy kis mélységet,hogy jobban beleláttunk a szereplők fejébe,hogy türelmetlenül várják a viszontlátást,vagy hogy milyen jól érzik magukat egymás társaságában.

E/1-ben van megírva úgy,hogy a történet nagy részét Júlia meséli el,de ahol ő nem lehet jelen áttérünk Rómeóra.Ez egyáltalán nem volt zavaró,sőt így legalább teljesebb képet kaptunk a történtekről.A szereplők között volt,akivel szimpatizáltam,volt akit utáltam és akadtak olyanok is akik teljesen közömbös maradtam.A "főgonoszunkat" nagyon rühelltem,elég egy jellemtelen alak,akit a sokadik x után is az anyja irányít.A főszereplőket sikerült némiképp megkedvelnem.Szerintem jót tett Júliának,hogy költői hajlammal,ésszel és bátorsággal lett felruházva,nem csak fekszik az ágyban és várja,hogy valaki megmentse.A barátnője Lucrezia tipikus jó barát,aki nem csak bólogat mindenre,hanem azt is megmondja ha valami szerinte helytelen.

Ezek után már én is jobban szeretem Rómeó és Júlia történetét.Kicsit érdekesnek találtam a vég(én) bemutatását.Ami nem igazán tetszett a könyvben,az a Szerelemistenes dolog,azt nem nagyon értettem,a másik pedig a sok olasz kifejezés,aminek a nagy részéből semmit sem értettem.Lábjegyzetben megmagyarázhatták volna őket.Ha ezek felett eltekintünk egy egész jó kis romantikus történetet olvashatunk.

5/4.5

Eredeti cím: O,Juliet
Fordító: Dobory Dóra
Kiadó: Tercium
Kiadás éve: 2010
Hossz: 284 oldal

Jean M. Auel: A Barlangi Medve népe

"Valamikor az emberiség hajnalán egy aprócska kislány és egy kicsiny törzs küzd az életben maradásért. Útjaik összetalálkoznak, sorsuk összefonódik, jóllehet a szőke, sudár termetű, nyúlánk Ayla minden tekintetben elüt a Barlangi Medve népének görbe lábú, kiugró homlokereszű, szőrös testű tagjaitól… Egy távoli elődünk és letűnt Neander-völgyi rokonaink mindennapi élete elevenedik meg ebben a nem mindennapi történetben, mely – csakúgy, mint valamennyi ember története az azóta eltelt 30 ezer évben – a szeretet és a gyűlölet, az egymásrautaltság és a széthúzás a boldogság és a tragédia, a múlt és a jövendő folyamatosságának és összeütközésének hőskölteménye. Mindenekelőtt pedig Ayláé, aki akaratával, kitartásával, ügyességével minden különbözősége ellenére is elfogadtatja magát a törzzsel, miközben érzékeny, okos, önálló,a saját útját járó nővé cseperedik."

Mint sok mást ezt is a bookline-on láttam meg,megtetszett a borítója,és rájöttem,hogy ezt régebben kiadták már,úgyhogy kivettem a könyvtárból.
Mostanában elkezdtem történelmi regényeket is olvasni,de ez az első ami az őskorban játszódik.Nagyon kíváncsi voltam rá,milyen lehetett a jó öreg ősmanus mindennapi élet.

A történet ötletes,eredeti és hiteles.Megismerhetjük a Neander-völgyiek mindennapjait,hitvilágukat és közben persze az idegen lány Ayla beilleszkedési problémáit.
Úgy álltam neki,hogy biztosan lesznek benne számomra "furcsa" dolgok,amik a mai felfogású embert kicsit elborzaszthatnak,de ennek ellenére sok dolog még így is meglepett és volt,hogy nem értettem,hogy lehet ilyet tenni.Ilyenkor jött elő az,hogy akkoriban ez biztos teljesen normálisnak számított.Például az,ahogy a nőkkel bántak,vagy hogy milyen fiatalon lett valaki anya,a "csináljuk ezt,mert a szellemek akarják" ,túrjunk bele más agyába stb.És még egy valami amit kicsit nehezen képzeltem el,az pedig az emberek kora volt.Akit mondjuk nagyon öregnek képzeltem,arról kiderült,hogy még fiatal(pl Iza 26 évesen már vénnek néz ki,Ayla pedig kb 12 évesen már anya),de lehet,hogy ez azért van,mert gyorsabb és rövidebb volt az életük.Mindezek ellenére nagyon tetszett,lekötötte a figyelmemet,és jó volt olvasni.

Ayla-t az elején nagyon kedveltem a maga kis különcségével és bátorságával,de a háromnegyedénél már nem éreztem ennyi szimpátiát.Nem tudom megmondani,hogy miért,de én így éreztem.Talán Izá,Crebe és Brud volt az akiket végig tiszteltem,mert (majdnem)mindig tudták,hogy mit kell tenniük,és többségben igazságosan és ésszerűen cselekedtek.Broudot nagyon utáltam,bár nem tudom lehet-e őt nem utálni.

A könyv A Föld gyermekei ciklus része,mostanság adják ki az utolsó(6.)részt.A második rész címe A lovak völgye,ennek is van egy régebbi változata,de majd kiadják szép borítósan is(szerintem a Magyar Könyvklubos nagyon nem lett jó,az első részé még okés,de a második az ritka rossz lett)Sajnos valaki kivette előttem a könyvtárból,úgyhogy azt majd csak egy hónap múlva tudom elolvasni.
Az írónő oldalán találtam egy térképet Ayla vándorlásáról,és ha a a vaktérképes tudásom nem csal áthalad majd a mai Magyarországon is,és ha jól nézem ez a 4.könyvben lesz majd.
http://www.jeanauel.com/map.php

5/4.5

Eredeti cím: The Clan of the Cave Bear
Fordító: Rindó Klára és Szabados Tamás
Kiadó: Magyar Könyvklub,Ulpius-Ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 1998,2011
Hossz: 460,590 oldal

James Clavell: A sógun 1

"Európai – németalföldi – hajó bukdácsol Japán partjai felé, rettenetes viharban. Megkerülte az egész ismert (és még nem ismert) világot, s mire szokatlan irányból, kelet felől érkezve megfeneklik Izu-félsziget sziklazátonyain, a legénységből alig tucatnyian maradnak életben. A japánok azonmód fogságba vetik őket, vezetőjükkel, az angol kalandorral, Blackthorne főnavigátorral együtt.
Az európai naptár az 1600. esztendőt mutatja. A holland tengerészek – noha ők ezt természetesen nem tudják – baljósabb időpontban nem is érkezhettek volna. Két éve, 1598-ban halt meg Nippon katonai diktátora, a taikó, s azóta az országot az egész 16. századon át dúló polgárháborúk utolsó felvonása zajlik: a kisebb-nagyobb szamurájseregekkel rendelkező főurak, a daimjó-k a végső, nagy csatára készülnek, hogy egyszer s mindenkorra eldőljön, ki, melyik család birtokolja majd évszázadokon át a sóguni címet, ki lesz a szamurájok, az egész ország teljhatalmú ura. Cselvetések, árulások, orgyilkosságok feszültséggel teli, ismeretlen világába csöppen a tucatnyi protestáns európai – és talán még a „vad” japánoknál is nagyobb veszély leselkedik rájuk a katolikus portugálok és spanyolok képében. Ezek ugyanis már több mint ötven esztendeje jelen vannak a japán kikötővárosokban, s nemcsak vallási, hanem kereskedelmi monopóliumukat is féltik az „eretnek kalózoktól”, ahogy Blackthorne-t és társait nevezik. Ami lesz a sorsa az Erasmus hajósainak, miféle rafinált eszközökkel és módszerekkel küzdenek egymás és sokszor az európaiak ellen is a japán hadvezérek, hogyan kell japán módra íjjal célba lőni, a teát szertartásos módon megfőzni és felszolgálni, harakirit elkövetni, hogyan támadnak a nindzsák – minderről és még számtalan egyéb érdekességről olvashatunk ebben a vérbeli történelmi regényben. Legtöbben azonban mégis egy rendkívüli formátumú, zseniális japán hadvezérről és politikusról tudunk meg – s egy nem kevésbé rendkívüli európairól, akiből a szamuráj lett."

Ez az a könyv amit elvileg január végén félbehagytam,de nem szeretek könyveket félbehagyni,ezért az első részét végigolvastam.A második könyvet akkorra tartogatom,amikor több időm lesz az elolvasására.
Mivel csak a történet felét olvastam így nehéz róla véleményt írni,de nem tudom mikor fejezem be,ezért leírom mit gondolok róla eddig.

Most van az az időszakom,amikor kezdek áttérni a felnőtt könyvekre is.Nem emlékszem hol láttam meg ezt a regényt,de felkeltette a figyelmem,ugyanis érdekel a japán kultúra.
Úgy voltam vele,hogy az eleje kicsit unalmas volt,és a sok politikai megbeszélés is.Azok a részek érdekeltek a legjobban amikor Blackthorne-ról olvashattam.Bár a hozzáállása a dolgokhoz nem mindig nyerte el a tetszésemet,de gondolom az akkori felfogás más volt.Mariko felbukkanása után már sokkal gyorsabban haladtam vele,csak ne lett volna bent annyi megbeszélés meg gyilkolás.
Alapjában véve a történet nem rossz,és szerintem a második könyv sokkal izgalmasabb lesz,de sajnos arra már nem volt időm,de majd mindenképpen el akarom olvasni.
Az újabb kiadást olvastam,de az amelyiken a katana(japán kard) van az sokkal jobban tetszik.