A következő címkéjű bejegyzések mutatása: recikönyv. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: recikönyv. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 17., szerda

Karen Marie Moning: Új nap virrad


"A nagy sikerű Tündérkrónikák 5. része. Mac sokszor érezte már, hogy mindent elveszített, de ahogy ott áll a sziklaszirten, lábai előtt egy halott férfival, akit ő segített megölni, már tudja minden átélt borzalom csak rózsaszín közjáték volt. 
A nővére miatti bosszú már túl kevés, a szülei utáni aggódás eltörpül, a világ megmentése csupán másodlagos. A bűntudat, amit az emberélet kioltása okozott, és a remény, hogy van kiút az ismeretlen, tündérátokkal sújtott világból, szinte jelentéktelenné válik az egyre több kérdés, és a sürgető vágy mellett, hogy visszaszerezze azt, amit saját önön hibájából elvesztett. Az Új nap virrad nem csak az alternatív tündérbirodalmakat, de Olvasók világát is kiforgatja a négy sarkából, mielőtt választ adna bármelyik kérdésre is! Titkok és izgalmak rejtőznek minden oldalon, ahogy egyre inkább haladunk a történet vége felé. Az Új nap virrad is elemi erővel ejti rabul az embert a legelejétől, és nem is ereszti egészen a legvégéig, ahol a legnagyobb rejtély megoldása vár. Mit akar a Sinsar Dubh? Igaz-e a prófécia, és Mac tényleg pusztulást hoz-e a világra? Még mindig az Alina halála miatti bosszú a legfontosabb? Mi történet valójában V’Lane-nel? Egyáltalán ki a halott férfi Mac lábainál? Na és kicsoda valójában Mac? De ami a legfontosabb, maradt-e még annyi fény a világban, hogy minden jóra forduljon?"

Vártam egy kicsit,míg az olvasás után lecsillapodik a rajongói lázam,és most már talán reálisabb bejegyzést tudok írni róla.
Először is végre hozzánk is elérkezett az ideiglenes vég,(ugyanis Moning még fog írni Macről és Barronsról is,nem csak Daniről),és mondhatom a borító élőben még szebb mint  a képen,csak egy szépséghibája van,hogy így nem passzol a többihez.Ha jobban belegondolok,a harmadik rész sem illik bele a képbe ,de a sorozat hányattatott sorsát nézve örülök,hogy egyáltalán a kezemben tarthatom magyarul.

A sok kérdőjelre és bizonytalanságra ami eddig kiakasztott a sorozatban - persze jó értelemben - most válaszokat kapunk(na jó,a többségükre.De amik még maradtak,azok arra sarkallnak,hogy a további részeket is elolvassam majd) ,de nem a hagyományos "a végén minden egyszerre kiderül" módon,hanem mindig csak egy-egy kérdésre kapunk választ,ami így folyamatosan sokkban tartja az embert.És ami Mac 'kilétét' illeti! Sokszor annyira beleéltem magam,hogy már azon gondolkoztam,hogy ezt hogyan fogom feldolgozni,hogy megváltozik az identitásom/Macé(a végén már egy volt a kettő). Talán ez a rész volt az,ami érzelmileg a legjobban megmozgatott,és ez az utóbbi időben nem sok könyvnek sikerült.

Ami Barronsról kiderült,az nagyon tetszett,kicsit furcsán illeszkedett be a történetbe,de én díjaztam.Jaj,és eszem a kicsi szívét,ebben a részben szinte emberi volt-persze csak a maga tökéletességében- és jobban megismerhettük,mint  az eddigi négy részben.
Mac ... ez a lány ami mindent kibírt épp ésszel(!),le a kalappal előtte.A végére megtalálta önmagát,se túl rózsaszín,se túl sötét.  :)
A mellékszereplőkről se feledkezzünk meg,akik szintén jól felépített karakterek,és nem csak úgy odavágta őket Moning,igen is fontos szerepük van ilyen,vagy olyan téren.
Dani... sejtettem,de mégis ledöbbentem. Azért remélem a külön könyve - és talán Ryodan - visszahozza a belé vetett bizalmamat.

Összességében... Úristen!!! Ez eszméletlen jó volt! Érzelem és akció dús,tele csavarokkal és persze Barronssel! :D Aki nem olvasta az nagyon gyorsan álljon neki!

A könyvet köszönöm a Cor Leonis kiadónak.

5/5(egy nagyon nagy csillaggal)



Eredeti cím: Shadowfever
Fordító: Laskay Ildikó
Kiadó: Cor Leonis
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 596






2012. augusztus 24., péntek

Diana Peterfreund: Ébredj velünk

"A LEGFRISSEBB HÍREK: Az elszánt, fiatal TV-producert, Becky Fullert kirúgják a New Jersey-i helyi reggeli műsorból, így szakmai élete – magánéletéhez hasonlóan – kilátástalanná válik. 
Kétségbeesetten, de töretlen optimizmussal, Becky elhatározza, hogy talpán landol, és egyszer csak a Pirkadat, egy New York-i TV-csatorna bukdácsoló reggeli hírműsorának alkalmazásában találja magát. A csatorna viszont gyorsabban süllyed, mint maga a Titanic, és a béka feneke alatti nézettség csupán a jéghegy csúcsa: a stúdió kamerái a kőkorszakból származnak, a vezető producerek pedig reklámblokkonként adják egymásnak a kilincset. Becky megígéri a csatorna igazgatójának, hogy megállítja a zuhanást és fellendíti a nézettséget. Ennek érdekében a legendás híradóst, Mike Pomeroy-t kéri fel műsorvezetőnek egy olyan ajánlat kísértében, amelyre lehetetlen nemet mondani. Mike-nak persze borsódzik a háta a műsor komolytalan témáitól, ráadásul a másik – hozzá hasonlóan a végletekig hiú – ex-szépségkirálynővel és társműsorvezetővel, Colleennal is azonnal összeakasztja a bajszát. Becky életében az egyetlen jó dolog Adam Bennett, a csatorna egy másik, igen jóképű producere, ám az Ébredj velem sikertelensége kettejük bimbódzó kapcsolatára is árnyékot vet. Miközben Mike és Colleen a kamerák előtt iszapbirkóznak, Becky minden erejével szerelmi élete, hírneve, illetve maga a műsor megmentésén fáradozik, mielőtt a csatorna végképp lehúzná előttük a rolót."

Na ez az a könyv,amire igazából nem a története miatt voltam kíváncsi, - hiszen a fülszövegből következtethetünk,hogy ez egy szokásos happy enddel végződő könyv lesz - hanem arra,hogy hogyan írták meg,hiszen nem mindig sül ki jó abból ha egy filmforgatókönyvből csinálnak könyvet. Szerencsére     itt ezzel nem volt gond,sőt nekem kifejezetten jobban tetszett,mint maga a film.

Kezdetben nézzük a negatívumokat.Egyrészt,mint említettem,a történet eléggé kiszámítható,szóval nem túl csavaros a sztori,azt ne várjátok tőle. A másik dolog,hogy a végén picit untam,hogy másról sem olvasok,csak hogy: Becky Mike-kal beszél. Becky a főnökkel beszél. Becky Colleen-nal beszél.
DE ezek ellenére nagyon élveztem a könyvet,hiszen Diana stilusa könnyed,a humor minden sorát átjárja, és ezzel elérte a célját: megnevettetett. Főleg Ernie bevállalós részei (egyébként ezért érdemes megnézni a filmet+ Harrison Ford arcát ahogy reagál a látottakra  :D  ), és Lenny a "hithű" zsidó beszólásai.

Miután végeztem a könyvvel,megnéztem a filmet is,de azt kell mondanom,nyomába sem ér. A könyv sokkal részletgazdagabb,a szereplőket,érzéseiket is sokkal jobban  megérthetjük, míg a filmet inkább felületesnek mondanám,egyáltalán nem mélyül el semmiben sem.Bár azért mégiscsak érdemes megnézni a fentebb említett jelenet miatt + a színészi játékért,de csak szigorúan a könyv után! 

Összességében egy pozitív csalódás volt,és ezek után lehet,hogy nyitottabb leszek a forgatókönyvekből irt könyvekre is.

A könyvet köszönöm a Cor Leonis kiadónak.

(a középső kép innen van)

5/4


Eredeti cím: Morning Glory
Fordító: Balika Anna
Kiadó: Cor Leonis
Kiadás éve: 2010
Oldalszám: 230





2012. augusztus 16., csütörtök

Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel

"Amikor a világok közötti kapu kinyílt, a Dublinra szabaduló szörnyű hercegek Prí-yát csináltak Macből, aki így immár a szabad akaratától is megfosztatott. 
Meztelenül fekszik egy templom kőpadlóján, kiszolgáltatva a lelket is porrá zúzó szexuális éhségtől, s immár nem az a kérdés, hogy a sidhe-látó véghez tudja-e vinni tervét – hogy megszerezi a Sinsar Dubh-t és megöli testvére gyilkosát –, hanem, hogy van-e még egyáltalán esély arra, hogy valaha újra önmaga legyen."

Nem akartam közvetlenül a befejezése után írni róla,nehogy csak arról szóljon a bejegyzés,hogy - "Atya ég!!!Ez nem lehet igaz.Ilyen függővéget!! Hol van a folytatás? " stb. ,szóval megpróbálom ezeket mellőzni,de nem lesz könnyű.

Először is nagy köszönet a Cor Leonis kiadónak,hogy a szörnyű hír után,miszerint a Kelly nem folytatja a sorozatot,nem röstelltek a rajongók (mint én) segítségére sietni,hogy anyanyelvükön olvashassuk el a 4. és 5. részt,és a gyűjtemény se maradjon hiányos.

Szóval a történet ott folytatódik,ahol az előző kegyetlen módon abbamaradt,annyi különbséggel,hogy Dani veszi át a kommentárt Mac beszámíthatatlansága miatt. Ez az 1-2 fejezet meggyőzött arról,hogy én tulajdonképpen kedvelem Danit.Az tény,hogy van egy érdekes rálátása a világra (pl. hogy kinek fogja adni a szüzességét),meg helyenként roppant nagyképű tud lenni,de nem ismerjük az előéletét ezért nem is ítélkezem felette...még.Ha már Dani akkor kíváncsi vagyok,hogy a későbbiekben Ryodan-nel lesz-e közös "munkájuk".(én azért reménykedem hogy lesz :)  )

Azért szeretem Moningot,mert a szereplőinek személyisége van,és ha nem lenne odaírva,hogy éppen kinek a szemszögét követjük,akkor is tudnánk hogy ki az,és éppen milyen állapotban van.Gondolok itt Mac-re amikor Prí-ya-ként nem volt szinte egy értelmes gondolata sem,és a változásra,ahogyan fokozatosan tér észhez.Az előző résznél azt mondtam,hogy Mac most már a kedvencem,mert nem olyan naiv,mint kezdetben,de ebben a 4.-ben néha már túl sötét  és kemény volt(de azért szerintem valahol még mindig van benne egy kis rózsaszín).
És ami a legfontosabb: Barrons titkairól most már lassan kezd lehullani a lepel.Nagyon,nagyon lassan.De azért ez már haladás,és arra bőven elég,hogy megöljön miatta a kíváncsiság.

Nem tudom,korábban említettem-e,hogy gondjaim voltak azzal,hogy most mennyi idő is telik el pontosan két esemény között,mert ezt valahogy nem bírtam követni.Ezzel itt már nem voltak gondjaim,és mikor a könyv felénél kezdtem azt érezni,hogy lankad a figyelmem és a város pusztulása miatt teljesen nyomott hangulatom van,olyan események jöttek,hogy utána csak kapkodtam a fejemet,és maximum annyi ideig hagytam abba az olvasást, míg felnéztem,hogy ki ez az új ember a padon,aki az előbb még nem volt itt.

És az utolsó harmad! Eszméletlen!  SPOILER a világok közti utazgatás mindig is bolygatta a fantáziám.És a kis "házi" szörny! Nekem is kell egy ilyen. SPOILER

Azt kell mondanom,eddig ez a rész messze túlszárnyalja a többit,de remélem az 5. ennél is jobb lesz,csak bírjam kivárni. A kiadó amúgy nagyon gyors,szeptember 17.-re tervezik a kiadást,a borítót és a fülszöveget pedig már közzé is tették.

A könyvet köszönöm a Cor Leonis kiadónak.

U.I: mondjátok,hogy nem csak én állok neki énekelni - persze magamban - a Kölyköd voltam című számot,amikor meglátom a könyvet?

5/5




Eredeti cím: Dreamfever
Fordító: Laskay Ildikó
Kiadó: Cor Leonis
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 400

2012. január 21., szombat

Lezsák Levente: Emerson & Tsa., avagy a titokzatos mordiai bűneset


"Van egy ország, Mordia, ahol sohasem süt ki a nap, ahol mindig borongós az idő, és ahol az embereknek soha sincsen jókedvük. De még egy árva huncut pillanatra sem. És így megy ez már emberemlékezet óra. Egészen addig, amíg valami szörnyű dolog nem történik: IV. Burgum, Mordia királya egy reggel JOBB LÁBBAL kel fel!"

Már több helyen is láttam ezt a vékonyka kis könyvet-aminek a borítója bolygatja az ember fantáziáját-és mivel csak jót hallottam róla,úgy gondoltam ezt nem hagyhatom ki.És milyen jó,hogy nem tettem!
Gyengéim közé tartoznak a jól megírt gyerekkönyvek,még akkor is ha már elvileg jócskán "kinőttem" belőlük.
A stílusa pont olyan,amit én nagyon szeretek az ilyen típusú könyvekben(pl. Diana Wynne Jones és Paul Stewart-Chriss Riddel művei).Megfelelő arányban ötvözi a krimit,romantikát,mesevilágot.Mind e mellett még a humora is jó,és nem erőltet bele felesleges poénokat.Itt még az sem zavart,hogy közbe-közbe kiszólt az olvasóhoz,mert ettől csak még jobban sikerült belevonnia a történetbe,holott más könyveknél ez inkább kizökkent engem.
A történet eredeti,és csavaros.Bevallom,nem míg meg nem mondta,hogy ki a tettes,fogalmam sem volt.
A szereplők roppant szerethetőek,és persze mindegyiküknek van egy kis rejtegetnivalója.
Amiket még feltételemül meg kell említeni,azok a rajzok.Nagyon szépek és igényesek,jól passzolnak a történethez,csak egy baj van velük,lehetne több is.És ez vonatkozik a könyv terjedelmére is. Szívesen elolvasgattam volna ég egy kicsit. :)

A könyvet köszönöm a Cor Leonis kiadónak.

5/5

Kiadó: Cor Leonis
Kiadás éve: 2008
Hossz: 144 oldal

2011. december 23., péntek

Nevada Barr: 13 1/2


"Mit tennél, ha egy nap kiderülne, hogy minden, amit az eddigi életedről tudtál, hazugság? Hogy élnéd túl ép lélekkel, ha szörnyű gyilkosságok emléke és egy javítóintézet komor valósága jutna osztályrészedül a boldog és gondtalan gyermekévek helyett?

Dylan élete 11 éves korában borzalmas rémálommá változik. Egy tragédia és a múlt árnyai felnőtt koráig kísértenek, mígnem találkozik a szintén hányatott sorsú Pollyval és csodálatos kislányaival, és az élete új értelmet nyer. Pollyt azonban saját múltjának démonai és a titkolózások egyre bizalmatlanabbá teszik. Vajon képes ennyi szörnyűséget, titkot és félelmet túlélni egy kapcsolat? És vajon képes túlélni az igazságot?
"

Bevallom őszintén,nem valószínű,hogy magamtól nekiálltam volna ennek,mert nem ilyen típusú könyveket szoktam olvasni,de így utólag megérte a kis "kitérő".

Már a cím maga érdekes,igazából nem sokat sejtet.De szerencsére magyarázatot kapunk erre is a történet vége felé,és ugyanúgy megtudhatjuk majd annak a bizonyos éjszakának a részleteit is.Úgyhogy nem kell aggódni,végül minden kiderül :)
Már maga az a tény,hogy egy gyilkosról szól megbolygatja az ember fantáziáját,mert ki ne akarna belelátni annak az embernek a fejébe,aki kioltja egy társa életét? Engem mindenképpen megfogott ez az ötlet.

Kezdetben nagyon jól indult a történet - aki nem bírja a kegyetlen valóságot,erőszakosságot,az inkább ne is álljon neki- aztán kicsit kezdett ellaposodni,de ez szerencsére nem tartott sokáig,és a fele után újra izgalmas lett,és onnan már nehéz volt letenni.
Az stílusa engem egy krimifilm szóban való elmesélésére emlékeztetett(nem még nem éltem át ilyet,de biztos jó lehet,pláne sötétben)
Minden rész elején van egy rövid történet egy gyilkosról.Ezt értékeltem,csak a dátumozással volt bajom,mert azt nem tudtam hogyan értelmezzem,a fő szálra vonatkoznak-e,vagy csak a rövidekre.

A szereplők bár hozzám nem kerültek közel,azért jól fel vannak építve.A senkiben sem bízó nő,aki csak a gyerekinek akar jó. A lecsúszott és alkoholista jósnő,akinek az élete romokban,de azért még próbálja meggyőzni magát ennek az ellenkezőjéről.És végül,de nem utolsó sorban a gyilkos,aki nem emlékszik semmire,de retteg,hogy előbukkan újra a "szörnyeteg". Szerintem mindnyájan nagyon élethűre sikeredtek,bár remélem nem valaki után mintázták őket.
A fő "csavart" egész jól sikerült kitalálnom -hátba is veregettem magam érte- pedig jól meg volt kavarva.
A borító egész jó,bár azt a gyereket lehet,hogy lehagytam volna,mert elég fura,hogy a háttér 3D-be van a gyerek meg csak 2-ben.
Összességében mindenképpen megérte elolvasni,élmény volt.

A könyvet köszönöm a Cor Leonis kiadónak.

5/4

Eredeti cím: 13 1/2
Fordító:
Kiadó: Cor Leonis Kiadó
Kiadás éve: 2011
Hossz: 324 oldal

2011. december 13., kedd

Könyvet kaptam...

... a Cor Leonis kiadótól,és mégpedig Nevada Barr 13 1/2 című könyvét. Szilvamag kérdezte 1-2 hete,hogy lenne-e kedvem recikönyvet olvasni... és miért is ne? :D