Christopher Moore: Prérifakas blues

"Samson Egyedül Vadászó éli az indián fiúk békés életét, mígnem tizenöt évesen kénytelen elszökni a varjú indiánok rezervátumából. Ma már sikeres biztosítási ügynök, van Mercedese, lakása és egy üres, kitalált élete. Nem sokkal a harmincötödik születésnapja után a végzet a szerelem veszélyes ajándékát kínálja fel neki egy Calliope nevű lány izgató alakjában… valamint egy átkot egy ősi indián isten, Prérifarkas kéretlen betoppanásával. Prérifarkas, a pajkos, csínytevő istenség azért jött, hogy a nyugalomból káoszt korbácsolva felébressze Samben a misztikus mesélőt, és közben csúnyán elcsessze az életét."

Christopher Moore már régóta bolygatja a fantáziámat a könyveivel - főként a Biff evangéliuma - de eddig sajnos valamiért mindig közbejött valami amit olvastam helyette.De mi a fenéért is vártam vele ennyit,hiszen ez nagyon jó!!!
Sokan mondták,hogy hangosan nevettek olvasás közben - nálam azért ez nem következett be hála a pókerarcnak,de magamban majd megszakadtam - ezért akartam elolvasni,hogy valami könnyed kis vicces kikapcsolódásom is legyen itt a vizsgaidőszak közepén.Hát ezt bőven teljesítette :)

Ennek a csávónak aztán van humora! És még milyen szerencse,hogy hasonló az enyémmel,talán ezért volt az,hogy a normális embereket fárasztó hülye poénokon én olyan jól szórakoztam.Nem is tudok mást mondani,hisz ami kis hibát felfedeztem a történetben - a felénél kissé lelassult,és nem tudtam ebből még mit lehet kihozni - vagy a szereplőkben,azt mind elfeledtette velem ez a piszok.És amellett,hogy szórakoztatott,még a csavaros is volt,úgyhogy muszáj volt éjjelente fennmaradnom,hogy végigolvassam,de megérte,mert így minden felmerülő kérdésem meg lett válaszolva.

Ezek után kijelenthetem,hogy minél előbb el fogom olvasni a többi könyvét is az írónak - beleértve a nemrég megjelent A neccharisnyás papnő pajzán szigetét is (hű mennyit szenvedtem mire leírtam a címét)  - bár a Prérifarkas könyvtári könyv volt,azt hiszem be kell szereznem magamnak pár saját használatú Moore könyvet is :)

U.I.: nagyon szeretem az Agave-nak ezt a stílusú borítóit,szerintem sokkal jobban illenek a történethez mint az eredeti.

5/5



Eredeti cím: Coyote Blue
Fordító: Pék Zoltán
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2011
Oldalszám: 288

Benina: A boszorka démona

Bíborhajú 2.
"Alig két hónap telt el azóta, hogy a boszorkányok legyőzték a zsoldosokat, és egyezséget kötöttek az Üldözőkkel. Claire és Kellan új városba költöznek, elkezdik az egyetemet. Próbálnak minél átlagosabban élni. Hétköznapi életük azonban nem tart sokáig…

A Bölcs tudja egyedül, miért ad Claire-nek egy különleges ajándékot, és a Bölcs látja egyedül, ezzel merre fordul Claire élete.Aztán hirtelen feltűnik egy soha nem látott ismerős,és elszabadul a pokol!Egyik csapás követi a másikat, és csupán egyetlen lény van, aki képes segíteni Claire-nek átvészelni az új helyzetet élve és ép elmével:egy ellenség.Képes Claire félretenni az ellenérzéseit, hogy elfogadja a gyűlölt személy segítségét? Sikerülhet megmenteni mindenki életét?"

Vigyázzat a bejegyzés SPOILER-t tartalmaz,csak saját felelősségre!!!

Benina Bíborhajú sorozatának első részét annak idején nagyon vártam,és ha jól emlékszem nem is volt olyan rossz,de valahogy a második rész után nem érdeklődtem annyira,ezért csak most került sor az olvasására.

Az alapötletet érdekesnek találtam,bár ismerősnek is,ezért kíváncsi voltam,hogyan oldja meg az egyik főszereplő halálát és a párhuzamos dimenziót,ahol minden az ellentettje az eddig megismerteknek.
Sajnos egyikkel sem voltam teljes mértékben megelégedve.Szerintem egy kicsit többet is ki lehetett volna hozni ebből az alapból.A nagyon nagy halál valahogy nem jött át.Nem volt kellan halálának akkora súlya,mint vártam volna,és utána Claire szenvedése is olyan műnek hatott,egyáltalán nem tudtam magam beleélni.

Ha jobban belegondolok,a legnagyobb bajom azzal volt,hogy minden olyan hirtelen történt,hogy nem volt mélysége a dolgoknak.Nem,nem kell 1000 sok oldalasnak lennie,de azért egy kicsit hosszabban is kifejthette volna a dolgokat. Kellan meghal.10 oldal megyünk a másik világba.2 oldal utazás,akiket keresünk mind egy kupacon vannak így nem is kell sokat mennünk- pedig kíváncsi lettem volna még a másik világra,hogy milyen különbségek vannak - jé,itt van barbár Kellan aki mindenkit fojtogat,de ez milyen jó,mert azért nem töri egyből el a nyakam biztosan szeret.És hipp-hopp tegnap még barbár volt,ma meg már hős szerelmes és milyen kis odaadó.Ezzel sikerült is leírnom a történet 3/4-ét.

Claire folyamatosan nyavalygott valami miatt.A végén már legszívesebben egy szeneslapáttal vigasztaltam volna,annyira idegesített a sajnálkozása.
Akiben némi potenciált láttam az Wentworth,és a Cat- Lucas páros.Remélem velük a későbbiekben is találkozunk majd,mert kíváncsi vagyok,velük mi lett/volt.

Mielőtt azt hinnétek,hogy annyira rossz a könyv,elmondom,hogy egész jól elszórakoztatott és kikapcsolt a fent leírtak ellenére,és ez elég nagy szó.

Azt nem mondom,hogy a nemsokára megjelenő harmadik részért rohanni fogok a könyvesboltba,de ha bent lesz a könyvtárban,akkor biztosan kiveszem elolvasni.

5/3

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011
Oldalszám: 408

Rick Riordan: Csata a labirintusban

 Percy Jackson és az olimposziak 4.

"Percy Jackson semmi jót nem várt az iskolai nyílt naptól, de amikor titokzatos halandó ismerőse után két pomponkánydémonnal is találkozik, a dolgok még a vártnál is rosszabbra fordulnak. 
A sikersorozat negyedik kötetében már a küszöbön áll az olimposziak és a Titán isten közötti háború. Még az eddig biztonságos menedéknek számító Félvér Tábor is sebezhetőnek bizonyul, amikor Kronosz és hadserege megpróbál varázshatárán belülre kerülni. Hogy a támadásnak elejét vegyék, Percy és félisten barátai egy küldetésre indulnak a Labirintusba – a hatalmas, föld alatti világba, ami minden fordulóban újabb vérfagyasztó meglepetést tartogat számukra."

Sajnos már az idejét sem tudom,mikor olvastam az előző részt,így az elején  fura volt a stílus és a történet is.Eléggé gyerekesnek hatott,egy olyan kosza gondolatom is támadt,hogy talán nem is olvasom tovább,de szerencsére nem így történt.
Egy két fejezet után visszarázódtam a sorozat ritmusába,és a régi jó ismerősök is szép sorban előbukkantak.
Újabb részleteket ismerhetünk meg a görögök furcsa szappanoperájából mai köntösbe bújtatva,és ilyenkor rájövök,hogy mennyire szeretem őket.

Maga a labirintus ötlete kiváló,főként, hogy így több helyszínt és eseményt köthet össze pofon egyszerűen.Ez jó húzás volt Riordantól :)
Mellesleg a szereplők is fejlődnek,pláne Percy,aki szerencsére már nem olyan hülye, mint amilyennek kinéz.Most kifejezetten voltak értelmes ötletei és megnyílvánulásai is.
És a vége után kíváncsi vagyok,hogyan fog befejeződni a sorozat,ezért lesni fogom,hogy mikor van bent a könyvtárban.

Összességében továbbra is csak ajánlani tudom a sorozatot,mert nagyon szórakoztató,és igaz,hogy néha gyerekes,de néha annak is kell lennie,elvégre ez egy ifjúsági könyv :)

5/4



Eredeti cím: Battle of theLabyrinth
Fordító: Acsai Roland
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011
Oldalszám: 344

Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz

"Az éjszakai cirkuszban nincs porondmester, aki hangszóróján keresztül jelentené be a következő számot, sem bohóc, aki gúnyt űzne a közönségből. Ezekben a fekete-fehér sátrakban páratlan élmény vár rád: az öt érzék ünnepe!

A varázslat és a füst mögött azonban ádáz küzdelem folyik: a két fiatal mágust, Celiát és Marcót kisgyermek koruktól fogva azért tanították, hogy mágikus erejük segítségével győzelmet arassanak a másikon. Sokáig nem is sejtik, hogy mestereik egy olyan játszmába kényszerítették őket, aminek a végén csak egyikük maradhat életben.

Ám Celia véletlenül rájön erre, s feladva a versenyt, közösen lenyűgöző varázslatba kezdenek. Erejüket onnantól fogva csak arra használják, hogy örömet szerezzenek vele a másiknak, és az új játék közben gyanútlanul egymásba szeretnek. Mély és varázslatos érzéseiktől hunyorogni kezdenek a lámpák, és a helyiséget elönti a meleg. 

Mestereik azonban megelégelik, hogy kicsúszott kezükből az irányítás, és közbelépnek. Celiáék rádöbbennek, hogy nem kerülhetik el a játszma végkifejletét. Csak egyetlen kiutat látnak, de ahhoz minden tehetségüket latba kell vetniük…"

Mióta a könyv megjelent nálunk,elég nagy népszerűségnek örvend,bár voltak olyanok is akiknek nem nyerte el a tetszését.Persze én is el akartam olvasni,köszönhetően a gyönyörű borítónak és az izgalmas fülszövegnek,de azért kicsit drágának találtam ahhoz,hogy megvegyem. Végül is könyvtárból hoztam ki,de így utólag már nem is bánom.

A történet érdekesen indult,tele volt rejtéllyel és titokzatossággal,izgatottan vártam a folytatást és a sokak által emlegetett varázslatot,ami olvasás közben kapta el őket.De sajnos engem nem kapott el.A könyvben volt varázslat,de a szobámban nem volt.Annyira akartam szeretni,egészen a végéig reménykedtem,hogy valami csak lesz,ami levesz a lábamról.Még most is várok :(  Az írónő által alkalmazott idő-és nézőpontváltással sokszor az ellenkezőjét érte el,mint amit akart.Néha annyira zavaros lett az egész,hogy többször is vissza kellett lapoznom,hogy most kinek az idejében is vagyok.
A túl sok titkolózásnak és homálynak pedig az lett az eredménye,hogy a szereplőket egyáltalán nem kedveltem meg,nem is érdekelt mi lesz velük.És ezek az instant szerelmek!
Én nem tudom,hogy Morgenstern elképzelte-e egyáltalán a cirkuszt amit teremtett,vagy csak a hasára csapott,hogy legyen minden fekete-fehér.Bizonyos helyeken/sátrakban ez még jól is néz ki,de hogy az egész olyan legyen? A cirkuszok pont arról híresek,hogy színesek,ezek hiányában egyhangúak és "szürkék" lennének.

De hogy azért valamit pozitívumot is mondjak,értékeltem a magának a cirkusznak és a versengésnek az ötletét - bár ez utóbbinak nem sok értelmét láttam- és bizonyos sátrakba én is szívesen besétálnék,és megnézném azokat a híres órákat is.
A magyar kiadás gyönyörű,bár lehet jobban örültem volna,ha belül többet kapok.Viszont nagyon sok volt a nyomtatási hiba.

Összességében számomra nagyon-nagy csalódás volt,sokkal többet vártam tőle.Az írónőben van potenciál,majd talán későbbi munkáiban jobban örömöm lelem.

5/3




Eredeti cím: The Night Circus
Fordító: Rakovszky Zsuzsa
Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 400

Takami Kósun: Battle Royale

"Valahol, valamikor egy diktatórikus távol-keleti országban, az állami vezetők kegyetlen kísérletet eszelnek ki: negyvenkét középiskolást egy lakatlan szigeten arra kényszerítenek, hogy életre-halálra megvívjanak egymással. Géppisztolytól kezdve a sarlón át a konyhai étkészletből származó villáig, bármilyen fegyver a rendelkezésükre áll… A Programnak csak egyetlen túlélője lehet: a győztes. Takami Kósun regénye – melyet gyakran neveznek a 21. századi Legyek urának – botrányos karriert futott be. Bár megjelenését a japán kormány is ellenezte, a regény 1999 óta több kontinensen vezeti a sikerlistákat, számos feldolgozást ért meg."

Többször láttam már boltokban,de csak Az éhezők viadala kapcsán kezdtem el foglalkozni vele,ugyanis sokan azt mondták,hogy előbbi könyv koppintása Kósun művének.Így mindkettőt olvasva,igen,van realitás alapja,hiszen nem csak a történet,karakterek,de még néhány jelenet is furcsamód nagyon hasonló.

De térjünk vissza a Battle Royale-ra.Úgy gondolom,hogy nem vagyok egy kényes gyomrú ember,de az elején nekem is nehezen vette be az első gyilkosságokat.Egyszerűen annyira részletesen van bemutatva,és olyan mód valóságosnak hat,hogy sokszor körülnéztem,nincs-e egy megzabult osztálytársam a hátam mögött egy baltával a kezében.
Aztán ahogyan haladt előre a történet,azt vettem észre,hogy az ilyen részletek már nem is zavarnak,sőt sokszor már magamban mondogattam,hogy "ne hagyd,hogy megszólaljon,egyszerűen eressz golyót a fejébe stb.",és később elgondolkoztam azon is,hogy én melyik osztálytársamat ölném meg,vagy társulnék vele ha hasonló szituációban lennék.

Annak külön örültem,hogy több szereplő szemszögéből láthatjuk a dolgokat,így fény derül,hogy kinek mi a szándéka,illetve mi vitte arra,hogy beszálljon a játékba avagy sem.ezek között voltak olyanok,amit teljes mértékben megértettem,de volt olyan is,ami szerintem túl gyenge indok,és az író csak azért találta ki,hogy azért XY-nak is legyen miért küzdeni.
A szereplőket tekintve nekem akadtak problémáim velük.Lehet,hogy csak velem van a probléma,hogy nem hittem el,hogy 15 éves gyerekek közül van aki olyan számítógépes zseni,hogy képes bonyolult katonai programokat is feltörni,vagy aki tinédzser létére szinte maffiafőnöki szerepet tölt be,vagy éppenséggel prostituáltként és pornózásból él,és a mindent túlélő ironman már tényleg betette a kaput.Nem ismerem a japán fiatalokat,hogy mennyire érettek ilyen korban,de számomra eléggé hihetetlenek voltak az ilyen karakterek,pláne,hogy sokuk legnagyobb problémája az volt még a legnagyobb veszélyben/haláltusájukban,hogy kinek ki tetszik az osztályból. (SPOILER ha még egy lány mondja,hogy neki Súja tetszik,félredobom a könyvet SPOILER)
Amit még negatívumként tudnék említeni,az a japán nevek átírása.Már a Gésa emlékirataiban sem voltam oda,hogy ilyen szinten 'magyarosították' a neveket. Én a könyv végére raktam volna egy 'a nevek kiejtése' oldalt,de amúgyvégig a rendes neveket használtam volna pl. Súja helyett Shuya. Egy angol vagy amerikai könyvet sem úgy fordítanak hogy "te Csárli, gyere már ide",ha itt meghagyják a Charlie-t akkor a japán neveknél miért nem lehet?

De nagyon elkanyarodtam a tárgytól.A szereplők közül volt,akivel szimpatizáltam,bár már megtanulhattam volna Martintól,hogy soha ne szeress meg egy szereplőt sem egy öldökléssel teli könyvben.
Súja-akit mindenki szeret- nem kedveltem,túl sokat nyávogott,és értetlenkedett,sokszor olyan volt mint egy kislány,holott közben meg ő az osztály egyik 'alfa hímje'.Ellenben Kavadával és Sindzsivel szimpatizáltam,és azt nem mondanám,hogy megszerettem,de kedveltem őket.

Most nagyon úgy tűnik,hogy én utáltam a könyvet,pedig nem.Nagyon könnyen olvasható,izgalmas és amiért igazán tetszett az az,hogy elgondolkodtatja az ember.Aki bírja a vérengzést és valami érdekesre vágyik annak csak ajánlani tudom,de a gyengébbek inkább ne próbálkozzanak vele.

U.I.: a képek egészen jók lettek,a rajtuk végbemenő változás hangsúlyosabbá tette a helyzetet.A térkép pedig sokat segített,pláne egy ilyen tájékozódó analfabétának,mint én :)


5/4



Eredeti cím:  Battle Royale
Fordító: Mayer Ingrid
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás éve: 2006,2010
Oldalszám: 738

James Herriot: Ő is Isten állatkája

"James Herriot az egyik legnépszerűbb angol szerző, aki hosszú állatorvosi pályájának élményeiről több sikeres könyvet írt. Ezek jó része nálunk is megjelent. E műve a második világháború utáni évtizedekben, a hatvanas években „született” és yorkshire-i prakszisának humoros történetein kívül külföldi „kiküldetéseiről” is számot ad, ahol is mint állatszállítmányok gondos kisérőjeként szerzett élményeit osztja meg az olvasóval. A végtelenül ember- és állatszerető író visszaemlékszik a háborúban szerzett kivételesen kalandos élményeire is. A szerzőnek ez a könyve először olvasható magyar nyelven."

Ez a második könyvem Herriot-tól,az első Az apraja-nagyja megbabonázott volt,ami nagyon-nagyon tetszett.Egyértelmű volt,hogy fogok még tőle olvasni,de valahogy mindig elmaradt,aztán múltkor megláttam a könyvtárban és muszáj volt elhoznom.

Bevallom őszintén kicsit mást kaptam,mint számítottam,ugyanis azt hittem,hogy ez is időben egymás utáni eseményeket mond el,ahol van egy fő szál,és mellette anekdoták. Itt másként nézett ki,ugyanis több pici történet volt,amik időben nem követték egymást,hanem ugrált az időben.Másrészről viszont szinte minden második fejezet a "hajónaplójából" került ki.
Ez az elején elég fura volt,de miután megszoktam egész élvezhető lett,és egy-egy utazásom alkalmával könnyedén elolvashattam 1-2 rövidke történetet.

Herriot olyan stílusban mutatja be a tájat és az embereket,hogy aki olvassa biztosan oda akar költözni,hogy ő is részese legyen a vidéki életnek.Az nálam külön plusz pont,hogy részletesen leírja a beavatkozások menetét,miértjét,de aki éppenséggel nem érdeklődik az állatgyógyászat iránt,annak sem kell elkeserednie,ugyanis ezeket a procedúrákat olyan humorral írja le,hogy még egy veszélyes eseten is inkább csak nevetünk.


Összességében  ajánlani tudom Herriot könyveit,hiszen nem csak viccesek,de egy egyedi életszemléletet is bemutatnak,hogy hogyan kell szeretni és becsülni az életet.

5/4



Eredeti cím: The Lord God Made Them All
Fordító: Sárközy Elga
Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2002,2011
Oldalszám: 362,474

Jonathan Stroud: Salamon király gyűrűje

Bartimaeus 4.
"Újra akcióban a pimasz és találékony dzsinn, Bartimaeus, aki már három kötetnyi zajos eseményen át engedelmeskedett fogcsikorgatva gazdájának, s közben próbált minél több borsot törni a varázslók orra alá. Ám most nem a varázslók uralta Londonban, hanem az évezredekkel korábbi Jeruzsálemben látjuk őt viszont, ahol épp a bölcs és hatalmas Salamon király uralkodik. Hozzá indul Sába büszke királynőjének megbízásából egy eszes, talpraesett lány, Asmira. A feladat amit kapott életveszélyes, és nem csak az ő számára… Azt azonban álmában sem gondolná, miféle hajmeresztő kalandokban lesz része a szemfüles és hetvenkedő Bartimaeus dzsinnel az oldalán."

Mint nagy fanatikusa a sorozatnak örültem amikor bejelentették a folytatást.Igaz kicsit féltettem is,hogy sorozat sokadik részeként ellaposodik a történet,de ez csak egy kissé volt érezhető rajta.

Míg az előző részben Barti mellett ott volt Nathaniel egy nagyon erős és kidolgozott karakternek,itt mondhatni Bartimaeusnak kellett a hátán vinnie a könyvet,hiszen sem Salamonban,sem Asmiraban nem volt olyan ami megfogott volna.Ők kicsit sablonosak voltak.Sőt még a főgonosz is.  
A történet a fordulatosságával hozza a megszokott színvonalat,és szerencsére pár "régi" ismerős is feltűnik.

Összességében nagyon jó volt újra belemerülni Stroud világába és újra Barti megnyerő modorát csodálni(bár kicsit vesztett pimaszságából) és régen volt már,hogy egy könyvbe ennyire bele tudjak feledkezni.

5/4



Eredeti cím: The Ring of Solomon
Fordító: Pék Zoltán
Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2011
Oldalszám: 416

Charlaine Harris: Élőhalottak Dallasban

True Blood 2.

"Sookie nagy bajba került. Megmérgezte egy fenevad, így végső elkeseredésében a vámpírok segítségét kéri. Ennek azonban ára van; a vámpírok Dallasba viszik, ahol telepatikus képességével fel kell kutatnia egy eltűnt fajtársukat. Sookie belemegy az alkuba, egy feltétellel: az embereknek nem eshet bántódása. Az ígéret hamar semmivé foszlik, amikor egy ínycsiklandó szőkeség keresztezi az éhes vérszívók útját…"

Hát,nem is tudom,mit mondhatnék.Az első rész még tetszett a hibái ellenére is,de itt már ezek felett nem tudta szemet hunyni.
Sookie nem lett okosabb,és továbbra is túlontúl sokat foglalkozik azzal,hogy mit vesz fel addig amíg kimegy a vécére. Aztán elhiszem,hogy jól néz ki,meg tud gondolatot olvasni,de könyörgöm,miért van ráindulva az összes hímnemű (sőt,néha még a nőneműek is) szereplő?
Billről már ne is beszéljünk.Egy érzéketlen fatuskó,aki inkább lenyelte a karót,nehogy beledöfjék.
Az egész bandából,én csak Ericben és Pamben látok néma potenciált.

A történet - csak hogy arról is szóljak pár szót - sem sikerült valami izgalmassá.Mivel láttam a sorozatot - tudom,ez az én hibám - ezért mindent tudtam,hogy mi fog történni,kivétel a bacchánsnő féle szálat,ugyanis abban különbözik a könyv.A nyomozás most sem volt valami érdekfeszítő,nem tudom,miért erőlteti az írónő,hiszen az előző részben sem jött össze neki.

Bevallom valamivel jobbra számítottam,és az,hogy elolvasom-e a többi részt eléggé kétséges.Hallottam róla,hogy új természetfeletti lények tűnnek majd fel,ezért talán megpróbálkozom velük,de nagy jövőt nem jósolok neki.
A kiadásról csak annyit,hogy még mindig tele van elgépelésekkel és magyartalan mondatokkal.

5/1.5




Eredeti cím: Living Dead in Dallas
Fordító: Binder Natália
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás éve: 2009
Oldalszám: 398

Veronica Roth: A beavatott

"EGYETLEN DÖNTÉS 

alapján megtudhatod, kik az igazi barátaid
EGYETLEN DÖNTÉS
meghatározhatja az értékrendedet
EGYETLEN DÖNTÉS
örökre megmutathatja, kihez és mihez vagy hűséges
EGYETLEN DÖNTÉS, AMELYTŐL MEGVÁLTOZOL

Beatrice Prior az antiutópisztikus Chicagóban él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e, vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent – még önmagának is."

Vigyázz,helyenként spoilert tartalmazhat!!!

Sokat szemeztem vele,ugyanis sok jót és ugyanannyi rosszat is hallottam már róla,ezért nagyon kíváncsi voltam rá,de végül mégsem vettem meg.Aztán múltkor megláttam a könyvtárban,és le sem mertem tenni,nehogy valaki elvigye előlem.

Egy újabb disztópikus könyv,mostanság ennek a témának nagy divatja van,de szerencsére én még nem olvastam belőlük túl sokat, így még tudnak újat mutatni.Roth elképzelése érdekes,hogy a jövőben a háborúkért és viszályokért  5 dolgot okolnak - az 5 közül mindenki mást -  és a csoportok ezek kiküszöbölésére "szakosodtak". Így jött létre a Bátrak,az Őszinték,a Barátságosak,a Műveltek és az Önfeláldozók csoportja,és a benne élő emberek megpróbálnak az adott csoport nevéhez hűen viselkedni,ha valakinek ez zsigerből nem megy,az a 16 életévét betöltve válthat csoportot,vagy maradhat a sajátjában is.A csoportváltókkal a családjuk általában nem tarja fent a kapcsolatot,ugyanis a csoport a rokonoknál előbbre való.
Valóban érdekes elgondolás,de nekem ezzel akadtak gondjaim.Miért pont ezt az öt tulajdonságot emelték ki? - oké,valamiféle magyarázatot próbál rá adni az írónő,meg tudom,hogy az öt az barátságos szám,és különben is húszat nehéz lett volna fejben tartani,de nekem ez még gyenge kifogás - nem hiszem,hogy a háborúk miatt ne hibáztattak volna még ezer meg egy dolgot,nem csak az önzést, a gyávaságot stb.Aztán ott van az,hogy a csoporttagok csak az adott csoportra jellemzően viselkednek, pl. valaki nem lehet egyszerre bátor és barátságos is,mert akkor az már Elfajzott.Én ezt sem értettem igazán,hogy pontosan milyen is egy Elfajzott,hiszen Beatrice társai közt is akadt olyan 'normális',akinek a viselkedésében láttam önzetlenséget is ,holott nem is 'oda valósi'.És ilyen alapon,aki nem Művelt annak az IQ-ja egy zöldségéhez kellene hogy közel álljon,de ez sem igaz.És amit a Bátrak csinálnak,többségében nem bátorság,hanem extrém sport,vagy csak az életük felesleges kockáztatása,és hogy a piercing meg a különböző testékszerek miként jelzik a bátorságot,fogalmam sincs.Oké azt elismerem,hogy a félelemmel való szembesítés és annak legyőzése valóban bátorság.
Szóval nekem a csoportos dolgokkal voltak problémáim rendesen.

Amúgy a történet nem olyan rossz,van benne potenciál.Nekem csak a szerelmi szállal vannak gondjaim és a főhősnőnkkel.Őt egyáltalán nem sikerült megkedvelnem,állandóan nyafog,és ahhoz képest,hogy Művelt is,néha tök egyszerű dolgok nem esnek le neki.

Összességében nem volt annyira rossz,de azért nem dobtam hanyatt magam miatta.SPOILER azt viszont egyáltalán nem értettem,hogy a végén minek kellett annyi szereplőt kinyírni SPOILER 
Nagyon nagy piros pont a borítóért,viszont egy fekete pont azért,hogy a borító hátlapján a fülszövegben ha nem is helyesírási hibát ejtettek,de kimaradt az 'm' az amelytől szóból, így AELYTŐL  lett belőle.
A folytatást azért mindenképpen el fogom olvasni,már csak a szép borítója,és a remény miatt,hogy talán jobb lesz.

5/3.5

Eredeti cím: Divergent
Fordító: Logos
Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 440

Chris d'Lacey: Tűzcsillag

"David Rain ennél jobban már nem is érezhetné magát: expedícióra indul az Északi-sarkra és könyvet ír. A jeges éghajlaton David belekezd a mesébe medvékről, sárkányokról és a rejtélyes tűzcsillagról. Hamarosan rájön, hogy a mese a való élet tükre, és hogy egy régi ellenség közeleg. David vajon meg tudja akadályozni a gonosz tervet? Vagy az emberek világát pusztulás fenyegeti?"

Nagyon vártam ezt a részt,mert a második után egyre inkább kíváncsi voltam mit hoz ki ebből d'Lacey.Most is így érzek.

A történet egyre jobban kezd bonyolódni-sajnos már rég olvastam a 2.részt,ezért akadtak gondjaim hogy most mi van-és az figyelmem pedig egyre jobban le tudta kötni.
Nem részletezném sztorit,mert biztos elszólnám magam,és be kell valljam,néhány részlettel magam sem vagyok tisztában.De ennek ellenére azért egész jó volt,sok csavar volt bent amire nem is számítottam,és ez nálam már jó pont.

A szereplők még mindig szerethetőek,bár egyre inkább távolabb kerültek tőlem.Már nem volt olyan bensőséges a leírásuk,inkább a történések kaptak nagyobb hangsúlyt.Lehet ezért van az,hogy a nagy kedvencek a sárkányok és a jegesmedvék voltak ezúttal,de ők nagyon.

A stílus továbbra is magával ragadó,bár sokat vesztett a humorából,amit nagyon is hiányoltam.Mig az első két kötetet nyugodt szívvel ajánlottam kisebb gyerekeknek is,mostanra már inkább a 12-14 éves korosztályt mondanám rá.
Egy dolgot eléggé furcsálltam SPOILER ugye elég sok szereplőt megöl az író,legyen az állat vagy ember -biztos Martin-szindrómája van- nem igazán érzem át ezeket.Például a legvégén,a főhős halála nekem túl gyors volt,egyszerűen fel se fogtam,hogy mi van,erre már otthon voltunk.Igazán hagyhatott volna egy kis időt a drámázásra.E mellett Zanna is gyorsan lezavarja a gyerek témát.És az egy picit zavart,hogy majdnem mindenki bevizelt félelmében.És ezt most szó szerint értsük.SPOILER

Összességében elég jó volt,és egyre érdekesebb a sorozat,bár nem tudom ezt hogyan lehet folytatni,mindenesetre sikerült neki ugyanis még 3 rész van ez után,amiket már nagyon várok.


5/4.5

Eredeti cím: Fire Star
Fordító: Gazdag Tímea
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011
Hossz: 416 oldal

Jeff Kinney: Egy ropi naplója – Az utolsó szalmaszál

"Nézzünk szembe a tényekkel: Greg Heffley soha nem változik meg. Valaki igazán elmagyarázhatná ezt Greg apjának is.
Frank Heffley úgy dönt, hogy meg kell edzenie a fiát, ezért beíratja sportolni és más „férfias” tevékenységre is.
Persze Greg könnyedén áthúzza apja terveit. De mikor az apja megfenyegeti, hogy katonaiskolába adja, Greg rájön, hogy össze kell kapnia magát…különben szedheti a sátorfáját."

Hát igen,ez már a sorozat harmadik darabjai,és már kétszer leírtam,hogy miért tetszik,miért nem,úgyhogy most nem fogom még egyszer.
Ez a rész kicsivel jobban sikerült,mint az előző,eredetibb részletek vannak benne,és lassan már Greg is abba a korba ér,ahol már elkezd érdeklődni az ellenkező nem iránt,ami újabb vicces szituációkat hoz.És ahogy észrevettem,főszereplőnk kezd egyre jobban hasonlítani Rodrick-hoz,egyszóval kamaszodik.
Összességében ne olyan vészes a sorozat,de azért nem is dobok hátast tőle.Ennek ellenére a többi részt is elolvasom majd,mert azért jó kikapcsolódás :)

3.5/5

Eredeti cím: The Last Straw
Fordító: Szabados Tamás,Rindó Klára
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Hossz: 216 oldal

Jeff Kinney Egy ropi naplója – Rodrick a király

"Csak egyet ne tégy! Ne kérdezd, hogyan töltötte Greg Heffley a nyári szünidőt, mert egyáltalán nem hajlandó róla beszélni.
Az új iskolaév kezdetén Greg buzgón törli ki az emlékezetéből az elmúlt három hónapot… különösen egy eseményt.
Sajnos a bátyja, Rodrick mindent tud az esetről, amit Greg mélységes mélyre szeretne eltemetni. De a titkoknak megvan az a sajátosságuk, hogy szeretnek felszínre kerülni… különösen, ha egy napló is szerepel az ügyben."

Az első rész egész jó volt,bár nem a legjobb,ezért belevágtam ebbe is.Sajnos kicsit csalódnom kellett.Úgy mint az elsőből,ebből is készült film,és nekem az nagyon tetszett,de ahhoz képest a könyv nem volt valami nagy szám.Tudom,hogy a filmet kicsit átírtak,hogy az idősebbeknek is élvezhetőbb legyen.Talán én is ezért szerettem azt jobban.

De visszatérve a könyvhöz.Egy picit gyengébbre sikerült,mint az első,de azért így se volt olyan rossz.A Heffley család hozza a formáját,és annak külön örültem,hogy kicsit többet megtudtunk a család többi tagjáról is,nem csak Gregről.
Összességében kicsit jobbat vártam,de azért a humora miatt még mindig érdemes elolvasni,és a folytatást is el fogom.

5/3,5

Eredeti cím: Rodrick rules
Fordító: Szabados Tamás
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011
Hossz: 224 oldal

Jack London: Farkasvér

"A szürke kölyök hiteles, igazi farkaskölyök. Hiteles, mint az anyja, amely kicsalta az emberek táborából a kutyákat, hogy éhes farkastársai felfalhassák őket, hiteles, mint Öreg Félszem, az apja, amely megküzdött egy fiatal farkassal…
Fehér Agyar az indiánok táborába került, szenved Lip-lip gonosz fogaitól, a keserűség magányossá, kegyetlenné, sunyivá, tolvajjá teszi – de közben megtanulja, hogy gazdájának, Szürke Hódnak engedelmeskednie kell.
Miért ne kerülhetne egy vad farkas olyan jóságos és szerető környezetbe, amely szükségszerűen felszínre hozza legszebb kutyatulajdonságait: a szeretetet, a hűséget, a ragaszkodást?
Úgy, ahogy meg van írva, annyi benne a lendület, az elevenség, a fantázia, a kitűnő megfigyelőre és természetismerőre valló művészi kép, és olyan megindító az egész történet, hogy méltán tekinthetjük az író életműve egyik örök értékű darabjának"

Már nagyon régóta kerestem Jack London Fehér Agyar című könyvét,de sehol sem találtam.Aztán valahogy rájöttem,hogy kiadták ugyanezt Farkasvér névvel is. Így egyből meg is lett.

A stílus a megszokott Londonos.Állati szemmel látjuk a világot és a történteket is.És itt volt az a pár dolog,amibe belekötnék.Nekem néhol kicsit durvának hat az írásmódja.Egyszer úgy ír az állatokról,mint érző és gondolkodó lények,a következő pillanatban meg csak felfalják egymást.Az ilyen éles váltások nekem kicsit furcsák voltak.

Ezt leszámítva szerettem,nem csak azért mert farkas a főszereplő,hanem a havas Észak miatt is.Úgy szeretem a teles leírásokat- csak nekem ne kelljen ott dideregnem- és ezt London nagyon is szépen teszi.

Aki nem olvasta,az mindenképpen tegye meg.A tanárom is csak azért nem vette el tölem,mikor órán olvastam,mert meglátta hogy Jack Londont olvasok :D

5/4

Eredeti cím: White Fang
Fordító: Semlyén István
Kiadó: Dunakanyar 2000 kiadó
Kiadás éve:
Hossz: 257 oldal

Chris Riddell: Ottolina és a Sárga Macska

"Ismerd meg Ottoline Brown és legjobb barátja, Mr. Munroe történetét. Nincs oly trükkös talány, mely kifog e kettő furfangos agyán… Vakmerő és rafinált tolvaj garázdálkodik Nagy Város falai között, miközben értékes ölebek válnak köddé és cserélnek gazdát városszerte. Valamit tenni kell… Gyönyörű kivitelű, letehetetlenül sodró történet"

Azt ugye tudni illik rólam,hogy nagy rajongója vagyok a Paul Stewart-Chris Riddell párosnak,ezért amikor megláttam a Könyvmolyképzőnél,hogy meg fog jelenni az Ottolina,tudtam,hogy ez nekem kell.Aztán rájöttem,hogy ennyiért mégsem,inkább kivárom, míg meglesz a könyvtárnak.Sajnos valaki elhappolta előlem,de nem csüggedtem,szépen fogtam és előjegyeztem,és a múlt héten pár óra alatt ki is olvastam.

Igaz ilyen kicsi kis gyerekkönyvet nem nehéz gyorsan olvasni,de ezt még nagyon is élveztem közben.Mindig is csodáltam Chris rajzait, hihetetlen fantázia van a fejében képileg,de most kiderült,hogy írni is tud(persze a maga műfajára értem),nem csak rajzolni.

Kapunk egy aranyos kis történetet Ottolináról - aki szeret rejtélyeket és trükkös talányokat megoldani - és a barátjáról Mr. Munroe-ról - aki nem szereti az esőt és ha fésülgetik.Bár a tolvaj kiléte már akkor kiderül,ha ránézünk a könyvre,ettől függetlenül én igenis izgultam egy kicsit,hogy hogy alakulnak majd a dolgok.
A képi világot egyszerűen nem tudom leírni,olyan jó.És ahogy ezt kombinálja a szöveggel eléri a tökéletes hatást,ami nem csak egy kisgyereknél,hanem nálam is tarolt.Például ezeknél jól látjuk,hogy milyen kicsik is a szereplők a valójában;vagy az esős résznél az idő változását.(a képeket én csináltam ne tessék szidni őket,sajnos csak így tudom ezt megmutatni rendesen; kattintásra nagyobb lesz,úgy az igazi :D )


Ez csak az egyik dolog volt,ami nagyon tetszett.Aztán ott volt az,hogy olyan érzésem volt,hogy ha ezt olvasnám fel egy kisgyereknek,biztosan lekötné,és nagyon tetszene neki.Sokszor hallani véltem a fejemben,hogy valaki nekem is úgy meséli.

A szereplők nagyon aranyosak,és szerethetők,még a gonoszok is.A sok-sok eredeti dolog pl a medve a ruhák közt;az anyuka,aki mindig tudja mit csinál a kislánya holott földrészek választják el őket egymástól,és az újságpapírok szélén lévő hónaljszőr :D.Azért van benne tanulságos dolog is,vagy inkább olyan ami kicsit lelkizős: Ottolina elsírja magát mikor a képeslapokat nézegeti,és a szüleit hiányolja,erre Mr. Munroe odaviszi a hajkepét hogy a kislány fésülje ki a szőrét,mert attól mindig megnyugszik(igaz hogy Mr. Munroe nagyon utálja,de feláldozza magát).

Most annyi mindent tudnék még írni róla,hogy mi tetszett benne,de szerintem nem férne ki.Még csak annyit,hogy a fordítás nagyon jól sikerült,szépen játszik a többjelentésű szavakkal -"Párnarázó és Függönyigazgatóság" ők azok akik megigazítják a függönyt-,érdekesség még az hogy a könyvben minden fekete fehér,kivétel a piros dolgok.
Az egyetlen hibája a könyvnek,hogy elég drága,bár ha azt nézzük,hogy keménykötéses,és hogy milyen szép kivitelezés,akkor ezt elnézzük neki.Ha valahol megtalálom olcsóbban,biztos beszerzek egy példányt magamnak is,mert ezt fájó szívvel,de vissza kell vinnem a könyvtárba :(


5/5

Eredeti cím: Ottoline and the Yellow Cat
Fordító: Ludman Anita
Kiadó: Könyvmolyképző kiadó
Kiadás éve: 2011
Hossz: 172 oldal

Tonya Hurley: Szellemlány - Hazatérés

"Charlotte Usher, a Szellemlány akkor ébred rá, hogy a halál utáni élet nem egészen olyan, amilyennek várta, amikor a mennyország helyett a lelkiismeret hangjaként egy telefonos segélyszolgálatnál kell ügyeletet ellátnia. Ám hirtelen nagy szükség lesz a segítségére, amikor a Hawthorne Gimnázium kedvelt-gyűlölt szurkolólánya, Petula, és goth húga, Scarlet, fél lábbal a túlvilágon találják magukat. Charlotte segítsége akár az életükbe – vagy a halálukba – is kerülhet…"

Az első rész tetszett,és kíváncsi voltam még mit tud kihozni az írónő a szerintem teljesen jó és lezárt történetből.
Sajnos csalódnom kellett,az előző rész után sokkal jobbra számítottam.A cselekmény elég kiszámítható volt,tipikus amerikai tinifilmes fordulatokkal.Már a szellemvilággal kapcsolatos dolgok sem voltak annyira érdekesek,ugyanis erre most nem sok példa volt.A történet nagyon gyorsan lejátszódik,és a karakterek sem nőttek annyira a szívemhez,mint ezelőtt.

De mielőtt még nagyon lehúznám a könyvet,el kell mondani,hogy azért voltak jó részek is benne.Örültem,hogy az írónő elhagyta az "azért viselkedik így mert egy ribanc" típusú megnyilvánulásokat,de a stílus továbbra is könnyed és élvezhető maradt.Tele van tanulsággal és idézhető részekkel a könyv,a jó kis rajzokkal és híres mondásokról már nem is beszélve.Nagyon sok igazság és életbölcsesség van benne a gyerekek számára is érthető formában.

A könyvnek egyébként van még egy része,ami remélem jobban sikerült,de szerintem mindenképpen el fogom olvasni.


5/3,5

Eredeti cím: Ghostgirl - Homecoming
Fordító: Győri Dávid
Kiadó: Pongrác kiadó
Kiadás éve: 2010
Hossz: 282 oldal

David Safier: Pocsék karma

"Kim Lange tévébemondónő életének legboldogabb napján megnyeri a Német Televízió Díját. Sajnos azonban ugyanazon a napon egy orosz űrállomásról levált roncs maga alá temeti, és a halálát okozza.
A túlvilágon fejére olvassák bűneit: elhanyagolta a lányát, megcsalta a férjét, összességében túl sok rossz karmát gyűjtött be élete során, így valódi megértésre nem számíthat. Büntetésül hangyaként születik újjá, és ahhoz, hogy feljusson a reinkarnációs létrán, egy nagy adag jó karmára is szüksége lesz…
Az „átmeneti hangyaság” után elhízott sültkrumpli-árusként tér vissza az életbe. Épp időben ahhoz, hogy megakadályozza legjobb barátnője és volt férje egymásba szeressenek…"

Sok jót hallottam már róla,de valahogy nem vitt rá a lélek,hogy ennyi pénzt kiadjak érte.Aztán múltkor ott kacsintgatott a könyvtárban és nem lehetett otthagyni.

A történet nagyon egyedi,végre valami új,a stílus fantasztikus a humorával együtt, és még egy kis tanulság is van benne.
A történet lényegét a fülszöveg szépen bemutatja,és mint a többség gondolja egy ilyen újjászületés sok gondot és érdekes helyzetet hoz,amin persze az olvasó jókat nevethet(legalábbis én próbáltam diszkréten somolyogni a buszon és az osztályban,nehogy buggyantnak nézzenek).Persze jó ötlet nem elég,meg is kell valósítani,ami persze Safiernek sikerült is.Annak ellenére,hogy férfi,jól sikerült beleélnie magát egy nő szerepébe. Ha nem tudom,hogy férfi írta,simán beveszem,hogy nő.Kim karaktere szerethető,igaz sejtjük,hogy mi fog vele történni,mert ő egy tipikus fejlődő karakter,Casanova pedig sikeres segítőtárs volt.
A humora és a poénok nagyon jók,bár elég sok személyekre való utalást nem értettem,és ez helyenként zavart.
A tanulságot mindenki szűrje le maga,de a lényeg az,hogy fogadd el önmagad,a család a legfontosabb,és ne taposs a hangyákra!

Nem egy világmegváltó regény,de engem elszórakoztatott,és ezért majd keresni fogom a szerző többi könyvét is.

U.I.: muszáj volt az angol borítót is ideraknom,mert ez egy tünemény.A brémai muzsikusok jut róla eszembe :)

5/4,5

Eredeti cím: Mieses Karma
Fordító: Kosztolánczi Krisztina
Kiadó: Ulpius-ház kiadó
Kiadás éve: 2010
Hossz: 344 oldal

Jack London: A vadon szava

"Jack London híres kutyaregényei között is talán leghíresebb A vadon szava. Buckról, a kellemes, védett körülmények között felnőtt kutyáról szól, amelyet egy napon elrabolnak gazdájától. Hosszú és keserves utazás végén Kanada északi tájaira kerül. Kell ott a kutya, mert híre ment, hogy az érintetlen erdők mélyén aranyat találtak, és most csak úgy özönlik oda a sok szerencsevadász aranyásó. A kutyákat szánok elé fogják, úgy vágnak neki a hófödte tájaknak. Ilyen kutyaszánba kerül Buck is – és életét azontúl szörnyű viszontagságok, páratlanul izgalmas kalandok, felemelő, csodálatos események színesítik…"

Jack Londontól ez a második könyv amit olvasok,az első Az éneklő kutya volt,ami egész jó volt,ezért amikor a könyvtárban megláttam,elhoztam.Én nem ezt a borítós változatot olvastam,ami a képen van,hanem egy régebbi kiadást,amiben a címadó novella(?szerintem az)mellett még 3 másik van.A napkutyák ösvényén, Az élet szerelme és a Tragédia a messzi északon.Az összes történet bemutatja az északi életet,az élet kegyetlenségét,a küzdelmet a hideggel és a bennünk rejlő vadállattal.
A stílusa elég naturalista, sokszor túlságosan is,ezért nehéz megszeretni akármelyik szereplőt is,mert amint kezdünk megkedvelni valakit,tesz valami olyat,amitől unszimpatikus lesz.Sokszor kevés és túl lényegre törőek voltak a leírások,ami kicsit zavart.
Engem legjobban az északi élet és táj varázsolt el. A téli havas jelenetek engem mindig megfognak,van bennük valami varázslatos,és az egész könyv ilyenekkel volt tele.
A történetek közül a címadó tetszett leginkább,mert jobb szeretem Londonnak az állatokkal foglalkozó írásait,de azért még a napkutyák ösvényén is érdekes volt.

Amit nagyon el akarok olvasni az írótól,az a Fehér agyar,de sehol sem találtam, mígnem rá nem jöttem,hogy a Farkasvér ugyanaz csak a címe más,úgyhogy irány a könyvtár :)

5/3

Eredeti cím: The Call of the Wild
Fordító: Réz Ádám, Bartos Zoltán, Szász Imre, Tersánszky J. Jenő
Kiadó: Arión Kiadó
Kiadás éve: 2004
Hossz: 192 oldal

Christina Dodd: A sötétség illata

"Ezer évvel ezelőtt egy brutális harcos járta az orosz sztyeppéket, és veszedelmes üzletet kötött. Cserébe a képességért, hogy átalakulhasson kegyetlen, vérengző fenevaddá, amikor csak kedve tartja. Konsztantin eladta a lelkét – és leszármazottai lelkét – az ördögnek.
Aztán egy nap egy veszélyes prófécia felfedi az igazságot: egy család arra rendeltetett, hogy megküzdjön a sötétséggel – vagy szembenézzen a kárhozattal.
Ann Smith szerelmes főnökébe, Jasha Wilderbe, azonban a férfi elcsábítására irányuló merész terve füstbe megy, amikor szembesül egy erős farkassal, amely a szeme láttára változik át azzá a férfivá, akit imád. Hamarosan rájön, hogy nem menekülhet el a sorsa elől, ugyanis Jasha Konsztantin leszármazottja, és Ann feladata megtörni a férfi lelkét gúzsba kötő átkot."

Fogalmam sincs,miért akartam elolvasni,talán érdekesnek hangzott a átkozott családról szóló fülszöveg.E-könyvként már korábban megvolt,de ott csak beleolvastam,mert nem szeretek gépen olvasni,aztán múltkor a könyvtárban megláttam,és elhoztam gyors kiolvasásra.

A történet valóban érdekesnek indul,csak hát a könyv ugye nem nagyon arról a bizonyos átokról szól.Vagyis hát nem ez a lényege az egésznek,hanem a két főszereplő közötti szexuális kapcsolat.Szerencsére nem olyan mértékben jelenik meg,mint Nalini Singh könyveinél(Vonzódás,Látomás)Itt azért a köztes eseményekre is koncentrál,és itt azért érdekfeszítőbbre sikerült.Na jó,azért annyira nem,de azért tényleg segítség,hogy nem csak "ágyjelenet" van.Amúgy egyáltalán nincs csavar az izgibb részekben.A végén azt gondoltam,hogy na most bedob egy jó kis "hoppá,ezt nem gondoltam volna"-t a végére,ezért a macskára gyanakodtam,mint beépített ügynök,de sajnos ennél klisésebb a helyzet.

A szereplők nem nagyon nőttek a szívemhez,egyedül talán Jasha a kis beszólásaival,és a hülye humorával(kicsit hasonló az én hülye humoromhoz),de Ann elég irritáló volt.A könyv 3/4-ig olvadozik Jashától,teljesen behódol,aztán gondol kettőt,hogy "most eljátszom a független nő szerepét,de úgyse fog sikerülni,csak kiverem a hisztit egy kicsit"Szóval irritált a nő.
Az egészet mentette,hogy volt humora,és én ezt nagyra értékelem.Maradtak megválaszolatlan kérdéseim(pl. Jasha tetkója minek?,az átokkal kapcsolatos dolgok stb.)
A célját elérte,sikerült elszórakoztatnia.DE két dolog böki a csőröm.
1. A szerkesztés.Miért nem lehetett egy-egy új gondolat-vagy időváltásnál kihagyni pár sorközt?,mert így elég idegesítő volt,és nehéz volt követni sokszor.
2.HOGY LEHET ÍGY ELCSESZNI EGY BORÍTÓT? Azt nem tudom,hogy a külföldi milyen,de a magyar egy katasztrófa.Örülnénk neki,ha olyan lenne,mint ez itt fent amit beszúrtam,de nem ilyen ám.A sok hülye fényezés miatt semmit nem látni a képből,kb ennyit(na jó kicsit világosabb piros,de akkor is iszonyúan fénylik.

A folytatással kapcsolatban még nem tudom,hogy elolvasom-e,majd a kedvem eldönti.

5/3.5

Eredeti cím: Scent of Darkness
Fordító: Csengeriné Erdő Orsolya
Kiadó: Alexandra Kiadó
Kiadás éve: 2011
Hossz: 304 oldal