Fábián Janka: Lotti öröksége

"Fordulatos, felkavaró családtörténet a XVIII-XIX. század fordulójáról.

A Zemplén vármegyei dúsgazdag Ághfay báró nyughatatlan, lázadó természetű fia – apja akarata ellenére – egy nála idősebb és elvált színésznőt vesz feleségül. Bálintot a francia forradalom eszméi is vonzzák; belekeveredik a Martinovics-féle összeesküvésbe, és ezért az életével fizet.

Elárvult kislányát, Lottit apja egykori házitanítója, Lőrinc mester veszi magához. A lány – akinek sejtelme sincs előkelő származásáról – kiváló oktatásban részesül. Nevelőapja, a nagy tudású kirurgus mellett még komoly orvosi ismereteket is szerez, de nő lévén, és kisebb testi fogyatékossága miatt nem gyakorolhatja a gyógyító hivatást. A talpraesett lány azonban megtalálja a kibúvókat, és Lőrinc mester oldalán még a győri csatába is eljut.

Közben nem is sejti, hogy élete nagy szerelmének beteljesülését nemcsak a fiú elérhetetlen társadalmi helyzete, de múltjának és családjának sötét titkai is akadályozzák. Sok hányattatás után Lotti végre ráeszmél, hogy a boldogság mindvégig karnyújtásra volt tőle."

Fábián Jankától eddig az Emma szerelmét olvastam,ami elnyerte a tetszésemet,ezért mikor romantikus könyvet akartam olvasni,egyből az írónő ugrott be.A gond már csak az volt,hogy melyiket olvassam a művei közül,hiszen mindegyikre sort szeretnék majd keríteni,mégis a Lottira esett a választásom,lévén az 'orvosi' vonatkozás miatt,másrészt mert sok jót hallottam már róla.

Mint az Emmánál már megfigyeltem,itt is van egy előszó,ami a címszereplőről szól,aztán visszaugrunk az időben a szülők fiatalkorára,az ő történetükre. A fülszöveg is említi,hogy a fő történelmi esemény a Martinovics-féle összeesküvéshez fog kapcsolódni,e köré épül majd a történet is valamilyen úton módon. Bár sose voltam jó történelemből,és a politika sem az én asztalom,valamiért mégis olvasok ilyen jellegű könyveket,még akkor is ha nem mindig értem meg a miérteket 100%-osan. Most kicsit sok volt nekem a politika és ármánykodás,meg a sok hazafi,a végén már nem  is figyeltem annyira hogy mi is van,csak jussak túl rajta,mert a felétől szokott jönni Jankánál a kevesebb törti-több romantika rész.És ez most is beigazolódott.
Sajnos ezúttal csalódnom kellett benne.Számomra olyan hamar történt minden,mintha csak gyorsan le akarta volna tudni az egészet,hogy legyen már vége,ezért tűnt úgy,mintha nem lenne rendesen felépítve Lotti és szerelme egymásra találása,majd kiteljesedése.Sajnálom,hogy ilyen gyorsan vége lett.Ha pár oldallal több lenne,akkor kibontakozhatott volna jobban ez az egész,vagy ha az elején kevesebb töris részt kapunk,elég lett volna az oldalszám. Azt olvastam valahol,hogy az írónő sokat foglalkozott a háttérkutatással,ez látszik is és nagyon dicséretes is,csak nem kellett volna mindent amit talált,felfedezett rázúdítani az olvasóra,és akkor talán több idő jutott volna magára a címszereplőre is.

Ezt a hibáját leszámítva tetszett a könyv,és még a kirurgus munkájának leírása is- bár lehetett volna ebből még egy kicsit több is. Amit vártam tőle-egy könnyű olvasmányt a meleg nyári délutánokra/estékre- azt majdnem  teljesítette is,szóval ha ilyenre vágysz akkor nyugodtan olvasd el.És arról is meggyőzött,hogy érdemes sort kerítenem Janka többi könyvére is.

5/4

Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 466

Boris Vian: Tajtékos napok

"Íme egy könyv az élet kegyetlen varázslatáról, melyet már több évtizede olvasunk újra és újra, titkon azt remélve, hogy e történetben minden baj csak átmeneti.A szemérmesen félszeg, szerelemre éhes Colin és a kedvesen egyszerű Chloé gátak nélkül beteljesülő kapcsolatának története Boris Vian tollából meghökkentő stílusban, üde frissességgel, pergő ritmusban születik meg. A világot önfeledten habzsoló pár szerelmi történetében az abszurditás humorával, kiapadhatatlanul változatos őrültségeivel támadja a hamis értékek, a pózokkal teli sznobizmus konzerválóit, úgy, hogy a meglepő szófordulatok, szinesztéziák és szürrealista helyzetek mögött azért mégiscsak az alapvető emberi érzések görgetik a szerelmi történet cselekményét.Az olvasó csodálkozó mosolya hamar lesz harsány nevetéssé, ami hirtelen az arcra fagy, mert a szerelmesek szertelen boldogságára váratlanul iszonyú csapást mér az ostoba végzet: a kivédhetetlen tragédia…"

A rádióban folyton egy film előzetesét hallottam,amiben azt mondták hogy "Chloénak lótuszvirág van a jobb tüdejében",és azt gondoltam milyen film lehet ez,aztán ismerősöm mondta hogy ezt egy könyvből csinálták,és azóta bolygatta a fantáziámat,hogy mi is lehet ez tulajdonképpen.

Mást nem is tudnék mondani a könyvről mint hogy...érdekes és elvont. Nem mondhatom azt hogy maradéktalanul tetszett,és hogy a kedvencem lett,de nem is tudom leszólni sem. A történet igazából annyi amennyit a fülszöveg is ír,de ezzel nem lehet összefoglalni a könyvet hiszen nem erről "szól".

a könyvhöz mellékelt képeslap

Mint mondtam,az egész nagyon elvont,mindennek több jelentése van,mindenki máshogy értelmezi,sőt be kell vallanom volt olyan is ,hogy nem értettem ez most mi is akar lenni. A könyv végén utószóként megtaláljuk Takács M. József értelmezését,ami bevallom nekem is sok kérdésemre választ adott,megvilágosodtam néhány dolgot illetően, volt hogy nem teljesen értettem egyet vele,de jól magában foglalja a könyvet,szóval ha valaki elolvassa a Tajtékos napokat ezt se hagyja le a végén.Most én azért nem fejtegetem hogy mi mit is jelenthet,mert az utószó sokkal jobban és érthetően leírja,és sok eltérés nincs a kettőnk véleménye között.

Vian nagyon jól tud a hangulattal bánni,engem is magával tudott ragadni,pedig jobb szeretem az olyan hangulat könyveket ami nem ennyire szürreális,de mégis teljesen átéltem a vidámságot,melankóliát esetleg a kétségbeesést amit árasztott magából a könyv.

Ez most nem sikeredett egy értelmes kritikára,mert szerintem nem is tudnám leírni rendesen,hogy tulajdonképpen milyen is a Tajtékos napok,vagy mit éreztem olvasás közben. Vegyétek kézbe,olvassátok el,és majd akkor megtudjátok :)

U.I: nekem az eredeti zongorás borító jobban tetszik,az jobban kifejezi a történet stílusát.

5/4


Eredeti cím: L'Écume des jours
Fordító: Bajomi Lázer Endre
Kiadó: Cartaphilus
Kiadás éve: 2011
Oldalszám: 260

Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma

"Asszonyok és lányok milliói halnak meg, amikor egy terhes nőket támadó vírus elszabadul, és az emberiség sorsa is kockán forog. Isten keze, vagy a tudósok hibája? Az emberi sötétség és pusztítás gyümölcse? 
Jessie Lamb egy hétköznapi kamaszlány különleges körülmények között: miközben világa összeomlik, idealizmusa és bátorsága arra sarkallja, hogy megtegye a szükséges, hősies lépést, és hozzájáruljon az emberiség megmentéséhez. Vajon Jessie valóban hős? Vagy, ahogy az apja tart tőle, könnyen befolyásolható csitri, aki fel sem fogja tettei következményét? 
A Jessie Lamb testamentuma a közeljövő, biológiai terrorizmus által visszavonhatatlanul megváltozott világát mutatja meg, és egy rendkívüli fiatal lány döntésének folyamatát, aki a gyermekkorból kilépve azért küzd, hogy az élete – és talán a halála – értelmet nyerjen. A Jessie Lamb testamentuma 2012-ben elnyerte az Arthur C. Clarke-díjat és jelölték a Man Booker-díjra."

Mikor megláttam,hogy a kiadó közzétette a borítóját,azt mondtam,nem érdekel miről szól,nekem ez kell!!! Aztán szerencsére a fülszöveg is érdekesnek ígérkezett,úgyhogy onnantól már nem volt megállás. Alig vártam,hogy kézhez kapjam és olvashassam,de miközben haladtam vele,rájöttem,hogy nem lesz egy könnyű dolgom mikor vélemény akarok majd írni róla.

A könyv mondhatni napló formájú,Jessie meséli el a történteket,de nem a megszokott módon,hiszen már egyből a közepébe vágunk-Jessie-t apja bezárta,és a szökésen gondolkodik- és csak utána kezdi el mesélni az előzményeket,így egy-egy fejezet a múltban,egy-egy a jelenben játszódik.
Az írónő utópisztikus jövőképe nagyon érdekes,ezzel,hogy az anyákat egy vírus támadja meg és e miatt nem tud az emberiség gyarapodni,-sőt!-most találkozom először,és bár voltak dolgok amik nem lettek tisztázva teljesen(még a végén se) mert a történet szempontjából nem fontosak-csak a kíváncsi olvasónak lenne az,na mindegy- mégis elhittem neki,és már én is elborzadtam hogy mi lesz velünk ha nem lesz több gyerek?

Az előbb írtam,hogy egy pár részlet a történet szempontjából nem fontos,de mi is igazából a történet?Mert valljuk be a 324 oldal alatt nem történnek adrenalin-dús akció jelenetek,nem ugrálnak le felhőkarcolókról,vonatokról stb. Az egész inkább Jessie lelki világával foglalkozik,ő a központja mindennek,ezért okozott csalódást,hogy egyáltalán nem lehet vele azonosulni,sőt még csak megérteni se az álláspontját.Szerintem nagy titkot nem árulok el azzal,hogy Jessie jelentkezik egy emberiségmegmentő programba amihez SPOILER fiatal önkéntes lányok kellenek,akiknek beültetnek egy embriót és azt kell mesterséges kómában kihordaniuk,közben az agyukat 'megeszi' a vírus SPOILER. DE ezzel a lépésével egyáltalán nem értek egyet,és inkább az apa pártját fogom,és a fülszövegben említett "könnyen befolyásolható csitri, aki fel sem fogja tettei következményét" jelző találó a lányra.
Bárki aki egy kicsit is odafigyel a jelekre,láthatja,hogy Jessie-nek nem az emberiség megmentése a célja,inkább csak a szülei figyelmét akarja felkelteni. A különböző Földmentő csoportokba való belépés igazolhatná az előbbit,de minden más amit tesz,mond vagy gondol az utóbbira mutat. Annyi idézetet gyűjtöttem ki-most nem fogom ide írni őket,mert azzal 2 oldal is betelhetne- arra vonatkozóan hogy Jessie valójában csak egy durcás kisgyerek,aki lázad a szülei ellen és bevette a fejébe a "csakazértis" stratégiát. A könyv során kiderül,hogy a szülei elég sokat veszekednek,az anyja még meg is csalta a férjét,és ezt főhősünk nem nagyon tudta feldolgozni. Többször ki is mondja magában,hogy a veszekedések miatt,akar valamit ami feltűnik a szüleinek,bizonyítani és megfelelni szeretne az apjának-aki a program egyik kitalálója- sőt a vége felé már azt is elmondja,hogy azért akar átesni a beavatkozáson,hogy meghaljon és vége legyen ennek az őrületnek és ne kellejen tovább küzdenie.Mi ez,ha nem egy öngyilkossági kísérlet?
 Azt nem is említettem,hogy erre még rátesz egy lapáttal a nagynéni esete,és a barátnő elhidegülése.

Amúgy a regény folyamán megismerhetjük a tipikus emberi viselkedést és ostobaságot.Itt főként a különböző szervezetekre gondolok,akiknek a fele teljesen értelmetlen dolgokkal akarja megmenteni a világot,de ők legalább ártalmatlanok.Aztán van a másik fél,akiknek semmi ötletük sincs,inkább mondvacsinált ideológiák ürügyén teszik tönkre azok munkáját akik ténylegesen csinálnának is valamit.Ezek közül véleményem szerint a leghülyébb -bocsánat nőtársaimtól,de ez az igazság- a FLAME. Ez egy feminista,nővédő szervezet,amivel még nem is lenne baj,de amit csinálnak! Sal még ki is mondja a lényegét az egésznek : azt ne csinálják a tudósok amit csinálnak,hagyják ki belőle a nőket,de azt ők már nem mondják meg hogy hogyan,találja ki más. Végül is,tiszta sor.Csináljon valaki valamit,de én aztán nem!
Az egészben egyedül Baz-t sajnálom,mert olyan lányba lett szerelmes,aki a saját hülyesége miatt nem veszi észre hogy fájdalmat okoz,és még a másikat tartja önzőnek. 

Az egész könyv tele van megválaszolatlan kérdésekkel,de a legnagyobb mégis a vége. SPOILER mindenki máshogy értelmezheti azt, hogy Jessie meghalt-e végül vagy sem.Kétféle lehetőséget látok: 1. Jessie írja a történetet és még ő se tudja hogy mi lesz 2. Rae (Jessie gyereke) olvassa anyja levelét -miután az meghalt a program során -mert már elég idős hozzá hogy a nagyszülei(a nagyapja nem mellesleg az apja akinek a lánya az anyja-kissé beteg) elmondják neki az igazat. 
Én valamiért utóbbit gondoltam,nem tudom miért,megérzés. De ez a jó benne,hogy mindenki úgy fejezi be ahogyan akarja. SPOILER

Vegyes érzésekkel tettem le a könyvet,hisz elsősorban az lett volna a cél,hogy érzelmileg dolgoztasson meg,ehelyett az agyamnak adott nem kis feladatot.És ezt pedig mindenképpen értékelem benne :)
Ha nem is a szereplők miatt,de azért mindenképpen megéri elolvasni,hogy az ember eldönthesse melyik oldalt választja,és hogy kicsit elgondolkozzon mit tenne ha választania kell a túlélés és az elvei között.

5/4




Eredeti cím: The Testament of Jessie Lamb
Fordító: Béresi Csilla
Kiadó: Ad Astra
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 324

Brent Weeks: A fekete prizma

A fényhozó 1.

"Egy félárva, puhány kamasz, akinek az otthona egy pusztulásra ítélt város, az anyja a kábítószer rabja, a barátai között gúny tárgya és Gavin Guile, a Prizma, a hatalmas császár és főpap, a legnagyobb mágikus erővel bíró ember a Hét Szatrapiában – ők a törvénytelen fiú és a létezéséről sem tudó apa? Ebben a világban minden a béke és a háború, az időjárás és az aratás a szín-mágia egyensúlyától függ, s ez a Prizma felelőssége. Mint kisebb képességű tanítványai, a testében anyaggá alakítja át a fényt, és ezzel a luxinnal bármit megépíthet vagy elpusztíthat. Óriási hatalom ez itt, ahol a leggyorsabb jármű a vitorlás hajó, és a legmodernebb fegyver a kovás puska. Ám tizenhat évvel a testvérháború után helyi hadurak törnek a hatalomra, és nem tudni, hol van, és mire készül a legyőzött fivér, aki ugyanarra képes, mint a jelenlegi Prizma…"

Brent Weeks bemutatkozó regénysorozata az Éjangyal trilógia a kedvenceim közé tartozik,ezért nem volt kérdéses,hogy a A fekete prizmát is el KELL olvasnom.
A könyv terjedelme a Weekstől megszokott,ami az Éjangyalnál egyáltalán nem zavart ,sőt! De itt valamiért mégis úgy éreztem lehet hogy a kevesebb jobb lett volna.Az elején van egy kis akció,gyorsan megismerjük a főbb szereplőket,de aztán valahogy elül a történet.És ez nem is azzal megy el,hogy bemutatja a világot-azt bizony nekünk kell összerakni a morzsákból,ami nem lenne gond,csak így pár száz oldalon keresztül az ember azt se tudja hogy most mi van- hanem csak úgy van.Ez beszél azzal,az ezzel.Pár dolog azért szerencsére kiderül,ami azért felkelti az ember érdeklődését annyira hogy tovább olvassa,de én például az egyik fő meglepő dolgot későbbre tartogattam volna,mert így nem volt akkora hatása mint kellett volna.A könyv második felére szerencsére beindul a történet és onnantól már majdnem letehetetlen volt (de valamiért mégis sikerült elszakadnom tőle)
A szereplők közül többen is érdekesnek ígérkeznek,van múltjuk,titkaik,céljaik,mindegyikük összetett személyiség-főleg a főszereplő Gavin- valahogy mégsem sikerült közel kerülniük hozzám. Karris például az elején kifejezetten irritált,de ahogy jobban megismertem átküzdötte magát a "most már kíváncsi vagyok rá" kategóriába. Nagyon érdekel,hogy Kippel mi lesz a többi részben,mert most még elég szerencsétlen és idegesítő a számomra,de hiszem hogy tud fejlődni :)  Az egyetlen akit tényleg szimpatikusnak találtam az Vasököl volt.A megvan a maga kis bunkó stílusa,de mégis nagyon segítőkész és hűséges,és még vicces is a beszólásaival.

a második rész

Annak ellenére,hogy a szereplők és a történet felépítése nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet,mégis azt kell mondanom,hogy tetszett,mert a kialakított világ nagyon eredeti és érdekfeszítő,és bár néhány helyzetben  nehezen tudtam elképzelni a színöntést,megszerettem ezt a fajta "mágiát" amit használnak.Nem ad végtelen hatalmat a használóinak,hisz megvannak a maga korlátai és ettől lett hihetőbb számomra az egész.

Bár nem ez lett Weeks legjobb könyve,de azért egyszer megéri elolvasni,és én is  már kíváncsian várom a folytatást,talán az már kicsit pörgősebb lesz,és az elejétől fogva élvezhetem a világot és nem kell "beletanulnom" mint A fekete prizmánál. A második könyv egyébként már megjelent külföldön The Blinding Knife címen,reméljük hozzánk is elér hamarosan.

5/3.5


Eredeti cím: The Black Prism
Fordító: Seress József
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 792

Scott Westerfeld: Behemót

Leviatán 2.

"Egy ellopott hadihajó. Egy titkos küldetés. Egy világraszóló kaland. 

A behemót a brit tengerészet legádázabb teremtménye, mely egy falással egész hadihajókat tüntet el. A darwinisták fel akarják használni a barkácsok ellen, még ha ezért azt az árat is kell fizetniük, hogy az Oszmán Birodalom is belép a háborúba. 

Deryn, a brit légierő fiúruhában szolgáló kadétja és Sándor, az álruhás osztrák–magyar trónörökös a Leviatán fedélzetén utaznak Isztambul felé. A léghajó küldetését azonban katasztrófa fenyegeti, és a két fiatal hamarosan idegen földön találja magát – magányosan, üldözőkkel a nyomukban. Sándornak és Derynnek minden ügyességükre, ravaszságukra és szövetségesükre szükségük lesz, hogy megbirkózzanak a veszedelmekkel."

Miután letettem az első részt,azonnal kaptam volna a következőhöz,de arra sajnos várni kellett,és sajnos most is ez a helyzet.Amint végeztem a vizsgákkal,egyből nekiestem és pár nap alatt el is olvastam.Mondhatni még az első résznél is jobb volt a Behemót,ez főként a több akciónak köszönhető,amiket ráadásul izgalmasra sikerült megírnia Westerfeldnek.

A történet nem sokkal ott folytatódik ahol abbamaradt.Sándorék a Leviatánon dolgoznak,bár nem sikerült teljesen elfogadtatni magukat a legénység tagjaival,amiből kisebb konfliktusok is adódnak. Deryn továbbra is sziporkázik mint aeronauta,de közben a hazához való hűség és a Sándornak tett ígéretek között őrlődik. A Leviatán és legénysége folytatja útját  az Oszmán Birodalom felé,bár nehézségekbe botlanak,továbbá fény derül arra is,hogy mik lakoznak Dr. Barlow tojásaiban,és persze még több szörnyecskét ismerünk meg.
Többet nem is árulnék el a történetről,olvassátok el,mert megéri :)

Az első résznél említettem,hogy nem teljesen sikerült elhinnem a koholt állatok létét,és hogy idő kellett míg megszoktam.Most -pár apró kis kétkedést leszámítva - egyből elhittem neki mindent,és egyre kíváncsibban vártam hogy milyen újfajta állattal áll elő az író,és az milyen különös tulajdonságokkal bír.Szóval a világ még mindig magával ragadó,annak ellenére,hogy nekem az Isztambuli helyszín annyira nem volt szimpatikus.

Deryn és Sándor még mindig kedvencek,és Dr. Barlow is egyre jobban érdekel mint karakter.Tudtam hogy nagy szarkeverő ez a nő :)  Az új emberek annyira nem kerültek közel hozzám,nem úgy Bovril a maga "éleslátásával". Meg kell említeni még a címben szereplő koholmányt,hiszem bár nem sokat szerepel,de akkor eléggé hatásos és megrázó a belépője.

A regény érezhetően komolyodik,nem csak azért mert szereplőink egyre több megpróbáltatásnak vannak kitéve és fel kell nőniük,vagy az egyre több áldozat miatt,de a háború közelsége miatt is.Kíváncsi vagyok hogy a 3.rész mennyire marad 'gyerekes',vagy már átmegy egy felnőttebb regénybe,akárcsak a Harry Potter sorozat.
Szóval most már nagyon-nagyon kíváncsi vagyok a végkifejletre,csak az a kár,hogy karácsonyig kell várnunk rá.

5/5

Eredeti cím: Behemoth

Fordító: Kleinheincz Csilla

Kiadó: Ad Astra

Kiadás éve: 2013

Oldalszám: 592

George R. R. Martin: Sárkányok Tánca

A Tűz és Jég Dala V.

"Közeleg a tél. A hideg szelek feltámadtak a sokat szenvedett Hét Királyságban, ahol az Öt Király háborúja után a túlélőknek most az éhínséggel kell szembenézniük. Az emberek birodalmát védelmező Fal ifjú parancsnoka, Havas Jon a Mások elleni reménytelen küzdelemre próbálja felkészíteni a szétzüllött Éjjeli Őrséget, ám rá kell döbbennie, hogy ellenségei jóval közelebb vannak hozzá, mint gondolná. Stannis Baratheon Észak uralmáért vív elkeseredett harcot a Boltonokkal, miközben Királyvárban a Lannister-ház próbálja megerősíteni Tommen, a gyermekkirály törékeny uralmát a kivérzett Hét Királyság fölött. A Keskeny-tenger másik oldalán Tyrion Lannister, a megvetett és üldözött rokongyilkos sárkányvadászatra indul, ám útja veszélyekkel és váratlan kitérőkkel teli. A világ eközben az ősi városra, Meereenre figyel, ahol Viharbanszületett Daeneryst, Westeros jog szerinti uralkodóját minden oldalról szorongatják ellenségei. Hogy arathat diadalt a Sárkányok Anyja, ha három gyermekére sem számíthat? A végkifejlet csak tűz és vér lehet, ám ki éli túl a sárkányok táncát?"

Aki korábban is olvasta A Tűz és Jég Dala kritikáimat,az tudja,hogy mennyire szeretem a sorozatot,de azt is,hogy megvannak a magam gondjai vele-főként Martinnal- és hogy a 4.kötettel nem voltam maradéktalanul elégedett.
A vizsgaidőszak miatt nem volt időm írni a könyvről,és mióta befejeztem,sok minden kiment a fejemből amit írni akartam,ezért csak inkább általánosságban beszélnék a könyvről.

A megjelenés után elég sokáig nem szereztem be,aztán miután megvettem ,akkor is sokat vártam vele mire elolvastam.Ennek több oka is van: egyrészt még nincs folytatás és nem akarom hogy vége legyen; másrészt a könyv olyan hosszú,hogyha nincs elég időd rá,nem tudsz vele folyamatosan haladni,és akkor a fonalat is elveszted.Néha ha hosszabb szünetet tartottam benne,volt hogy nem mindenre emlékeztem,hogy mi történt,ki kivel van,ez itt most kicsoda-ezt az sem segítette,hogy martin bácsi most is 1-1 szempontkaraktert máshogy nevezett a fejezeteikben.Ez volt ez egyik problémám vele,a másik pedig,hogy ollllllyan lassan halad a történet,hogy sokszor azt hiszem visszafelé megyünk.És erre még Martin felesleges dolgokra tér ki,nehogy véletlen a kedvenc szereplőnkről olvashassunk többet.

Ezt leszámítva nagyon szeretem az egész sorozatot,a kiszámíthatatlan csavarokat,azt hogy senki sem fekete vagy fehér,mindenki olyan emberi (bár az kicsit kiábrándító hogy Ned óta egyetlen 'pozitív' szereplő sincs),és a világ is iszonyat jó.Szerettem volna a végére érni,mert hallottam hogy érdekes fordulatok következnek-bizony be is következtek- de mikor letettem mégis furcsán éreztem magam,hiszen -ha csak egy időre is- de el kell búcsúzni ettől az egésztől.Amint időm engedte elkezdtem a TV  sorozatot újranézni,és valószínűnek tartom,hogy a könyveket is újraolvasom majd a jövőben.

A kedvenc szereplőim továbbra is megmaradtak(Jon,Arya stb.),de ami nagyon meglepett,hogy pár rühellt szereplővel valamiért elkezdtem szimpatizálni. Cersei-t a Varjakban egy kiskanálban meg tudtam volna fojtani,most azonban érdekesnek találtam a furfangosságát,és sokat mosolyogtam a ki nem mondott beszólásain. Danyt a kezdetekben nagyon szerettem, aztán borzasztóan idegesített,de az utolsó fejezeteiben,hogy "visszafelé ment" újra elkezdett érdekelni,erre naná hogy nincs több belőle! Úgyhogy Martin bácsi tessék írni azt a könyvet,mielőtt a Kaszás megneszeli hogy a nevében ítélkezel,vagy hogy esetleg kinyírtad a kedvenc szereplőjét  és még a végén kedve szottyan bosszút állni.

Bár már nem nyújt olyan katartikus élményt, mint az első rész, és még mindig vannak hibái,én maradok nagy rajongója a sorozatnak ,legyen az akár a polcomon,vagy
a tévében.

Eredeti cím: A Dance with Dragons

Fordító: Novák Gábor

Kiadó: Alexandra

Kiadás éve: 2012

Oldalszám: 1152

Lauren Beukes: Moxyland

"Vágod, mi folyik a világban? Azt hiszed, tudod, kié a valódi hatalom? Rohadtul fogalmad sincs róla. A Moxyland félelmetesen hiteles thriller a technológiai fejlődésről és az általa felemésztett szabadságról. Beukes Fokvárosának sokszínű világában underground mozgalmárok csapnak össze génmódosított harci kutyákkal, és feltörekvő celebek adják el reklámfelületnek a testüket nanotechnológiai designerdrogokért cserébe. Kendra, egy művészeti iskoláról kibukott fotós kísérleti marketingprogramra jelentkezik; Lerato, az ambiciózus programozó titkon át akar igazolni a multicégtől, amelynek dolgozik; Tendeka, a forrófejű aktivista egyre veszedelmesebb akciókat szervez, és Toby, a sármos blogger rájön, hogy a videojátékok, amikkel pénzért játszik, sokkal több mindent rejtenek, mint amit a látszat mutat… Négy fiatal története fonódik össze egy olyan világban, ahol a virtuális identitás legalább olyan fontos, mint a valódi. A lekapcsolás a rendszerről rosszabb a börtönnél is, valakinek mégis szembe kell szállnia a Kormányzat Rt-vel – kerül, amibe kerül."

Az Ad Astra kiadó kötetei közül egyre több kelti fel az érdeklődésemet,és ez nem csak a gyönyörű borítóknak köszönhető-bár elég nagy szerepe van benne - hanem a könyvek témáival,amik mind egy szálig egyediek,és a sok "mintakönyv" után vágytam már az újdonságra.

a "tervezett"

Bevallom őszintén,a Moxylandben a tervezett borító fogott meg,mikor megláttam,tudtam,hogy ez nekem kell.Csak aztán olvastam el a fülszöveget,és gondoltam miért is ne? Aztán a borítón változtattak,aminek annyira nem örültem,de ez van,még így is szép-és a hátuljára rátették a tervezettet is :)
Mikor belekezdtem a történetben kíváncsi voltam,hogy mi fog ebből kisülni.A közepe fel már ott voltam,hogy én ezt értem,aztán a végén megint úgy voltam hogy "most mi van?" kicsit hirtelen és lezáratlanul lett vége.Aztán elkezdtem gondolkodni,hogy mi is történhetett-gondolom ez volt az írónő célja- egy bizonyos kép kialakult bennem hogy mi is lett a szereplőkkel,de végül arra jutottam,hogy ezt a könyvet mindenképpen el kell majd olvasnom majd pár év múlva,kíváncsi vagyok akkor mit fogok majd gondolni róla,és nagyon remélem hogy akkor már kicsit jobban meg fogom érteni a politikáját is,amivel most még vannak gondjaim.

Négy főszereplőnk van,akiken keresztül követhetjük az eseményeket.Kezdetben nem igen van összefüggés köztük,aztán a szálak összefutnak és rendesen össze is gabalyodnak.
Hogy úgy mondjam egyik szereplőt sem szerettem meg,és egyáltalán nem azért mert nem tökéletesek és makulátlanok-sőt szeretem az 'emberi' karaktereket- de ők négyen egyáltalán nem voltak szimpatikusak nekem,talán még Toby egy kicsit.Mindegyiküket pofon tudtam volna vágni,hogy ne legyél már ennyire eltelve magaddal,vagy ilyen hülye,önző,elvakult stb.

4 "hős" /forrás Ad Astra

Bár nem került be a kedvenc könyveim közé,azért érdemes volt elolvasni,hisz ilyen komplett és kidolgozott világot nem egyszerű megtervezni.Nem azt mondom,hogy lenyűgözött-mert nem,ilyen nyomasztó világban akarna a halál élni- de elhittem neki hogy igaz.Nem kérdezősködtem.Ha világít a bőre akkor világít,nincs vita.
A stílusa... hát nem is tudom.A sok szleng és lazaság nem annyira jött be,sokszor úgy éreztem mintha egy 70 éves mama lennék akinek egy tini 'tolja a frankót ' és fogalmam sincs hogy miről zagyvál itt.De a kis utalások,és kétes értelmek elgondolkoztattak.Kíváncsi vagyok hogy az írónő másik magyarul megjelent könyvében -a Zoo City-ben- is így ír-e ,vagy teljesen másképpen.

5/3.5



Eredeti cím: Moxyland
Fordító: Körmendi Ágnes
Kiadó: Ad Astra 
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 312