2011. május 14., szombat

Móricz Zsigmond: Rokonok


"Kopjáss István egy nap arra ébred, hogy megválasztották Zsarátnok főügyészének. Kultúrtanácsnokként – más szóval utolsó senkiként – dolgozott addig a városházán, s most, hogy a jó szerencséje és a forgandó véletlen ilyen magas pozícióbajuttatta, minden szebbnek tetszik körülötte: egyszeriben a felesége is vonzó szépasszonnyá válik, a városban mindenki előre köszön és gratulál neki, s kínban született frázisát – hogy a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon – mélyenszántó bölcsességként ismételgeti boldog- boldogtalan. Kopjáss, ez a se okos, se buta, de a maga módján tisztességes és idealista gondolkodású ember nagy reményekkel vág neki új munkájának: a törvényesség őre lesz a városban, s kitartó munkával – ha a polgároknak mindig elmondják, mire költik a pénzüket – talán még azt is el lehet érni, hogy a magyar ember szívesen fizesse az adót, s önzetlen örömmel szemlélje a köz boldogulását. A hatalom édességét azonban hamarosan megkeserítik az innen-onnan előbukkanó rokonok, akik most mind Kopjáss pénzét s befolyását lesik, s még inkább az új főügyész előtt lassanként feltáruló igazság: a kéz-kezet-mos panamázások kibogozhatatlan szövedéke. Móricz először 1930-ban, majd átdolgozott formában 1932-ben megjelent regénye azóta klasszikus példázattá vált, amely örökérvényűen mutatja be a hatalom mámorát s az aljasító körülmények közé került egyszerű ember vergődését. Bár a Rokonok csak egy pillanatkép az 1920-as évek végének Magyarországáról, a kórképet ma is hátborzongatóan pontosnak érezhetjük. Kötetünkben a regény mellett a belőle készült színpadi művet is közöljük: a komor hangulatot Móricz itt derűs elemek sokaságával oldja fel, s a regényben sodró realizmussal ábrázolt gondolatot itt pörgő, komikus jelenetekkel, lenyűgöző dramaturgiai profizmussal közvetíti, bizonyítva, hogy a színpadi műfajnak is újító, nagy mestere volt."

Hát igen,a kötelező olvasmányok.Általánosban mindig hadilábon álltam velük(ugyanis akkor még oly tudatlan voltam,hogy nem tudtam milyen jó olvasni),de gimiben eddig a Vörös és feketén és A párizsi Notre Dame-on kívül mindent elolvastam.
És itt jött a Rokonok,ami hát nem igazán jött be nekem.

Ha jól emlékszem ez az első könyvem Móricztól és ezért kicsit nehéz volt megszoknom a stílusát,igaz,hogy novellát már olvastam tőle,de az teljesen más.
Ami engem a legjobban zavart az írásmódban,az az volt hogy néha fogalmam sem volt,hogy most ezt ki csinálja vagy ki gondolja.Kb ilyenek voltak a zavaró részek: Lina beszélgetett az xy-nal aztán ivott.Rágyújtott egy szivarra,és nézte ahogy a felesége iszik.
De nekem senki nem mondta,hogy most már Kopjássról van szó!Szóval ez volt az egyik ami számomra megnehezítette az olvasást.A másik a téma.Valahogy engem teljesen hidegen hagy a politika és a pénzügy,az meg pláne,hogy ki milyen befektetést csinált,vagy hogy mi van a "sertéstenyésztővel".Sőt mondhatni egyáltalán nem bírom ezeket a témát.Ha valaki burkoltan és érdekesen tud róla írni akkor oké,de nekem ez kicsit mát sok volt belőle.Ez tisztán az én hibám.Lehet,hogy valaki meg pont ezt szereti.,erre mondják,hogy ízlések és pofonok.

Az viszont tetszett,ahogy a rokonok a puszta véletlen folytán erre járnak,és ha már itt vannak.Ezeken jókat mosolyogtam,mert ez nagyon jól tükrözi a valóságot.Na mindegy,furcsa egy humora van az biztos.

És itt szeretném még kifejteni,hogy nem értem miért erőszakolják rá a fiatalokra a kötelező olvasmányokat.Én nem vagyok ellenük,van amelyik kifejezetten tetszik is,meg értem én,hogy igy tudják jól megmutatni az adott stílust és egyebet.Én ezt megértem.Csak az nem világos,hogy mondjuk miért nem lehet mondjuk egy adott témából 2-3 könyv közül is választani.Így pl én tuti nem a politikai témásat választottam volna,és nem szenvedtem volna vele.Most senki ne gondolja,hogy én ellene vagyok a kötelezőknek.Én csak azt mondom,hogy lehet,hogy sokan ezért utálják meg az olvasást,mert olyan könyvvel kezdenek,ami nem biztos,hogy érdekli őket.Ez egy olyan téma,amiről oldalakat lehetne írni,lehet,hogy majd ha nagyon ráérek akkor filozofálgatok erről egy kicsit,de nem most.



5/2

Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 1962
Hossz: 355 oldal

1 megjegyzés:

  1. Milyen érdekes, és mennyivel különböző, ha az ember KÖTELEZŐKET olvas és ha csak azért, mert érdekli a könyv. Szerintem az elsőt be is kéne tiltani :D Sosem szerettem egy könyvet azért elolvasni, mert az kötelező. Úgy még a legérdekesebb könyv is unalmas lett volna.

    VálaszTörlés