Gail Carriger: Soulless-Lélektelen

Napernyő Protektorátus 1.
"Alexia Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet. 
Elsősorban azért, mert nincs lelke. 
Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig talján, ráadásul már meg is halt. Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt. 
De hogyan tovább? Alexia kilátásai nem túl rózsásak, mivel véletlenül megöli támadóját, majd rögtön színre lép a szörnyű Lord Maccon (a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember), hogy Viktória királynő nevében fényt derítsen a haláleset körülményeire. 
Míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, mások ugyanilyen váratlanul tűnnek el, és közben mindenki Alexiára mutogat. Vajon ki tudja nyomozni, mi zajlik London legfelsőbb köreiben? Hasznosnak bizonyul-e lélektelen mivolta, amely semlegesíti a természetfeletti erőket, vagy csak felbosszantja ezek gazdáit? És a legfőbb kérdés: ki az igazi ellenség, és van-e nála melasztorta?"

Mikor jó pár éve a Könyvmolyképző bejelentette hogy megjelenteti a regényt,már akkor mondtam,hogy ez nekem kell,aztán mikor megjelent valamiért mégsem vettem meg.Vagy volt mindig valami más ami jobban kellett,vagy csak nem volt kedvem hozzá.Hogy én mekkorát tévedtem!
Mostanában nem leálltam a paranormális regények olvasásával,asszem kicsit besokalltam tőlük,és inkább a komolyabb témájúakat részesítettem előnyben.Aztán a napokban úgy voltam,hogy kellene már valami könnyed vicces olvasmány,és a Soulless erre tökéletesen megfelelt.

Ami az embernek elsőre feltűnik,az Carriger stílusa,ami meg kell hagyni elsőre igen furcsa,aztán pár oldal után már nagyon élveztem,és azt furcsálltam,hogy körülöttem miért nem így beszélnek az emberek,és miért nem kérnek elnézést mindenért.
A regény fő különlegességét is ez adja,na meg persze a vicces szituációk és Alexia Tarabotti. Olyan karakter,akivel könnyen azonosul az ember lánya,mert bár vénylány létére tapasztalatlan sok dologban,mégsem hátrál meg a kihívás elől,és bár sokszor túlzásba viszi a nyakasságot,azt hiszem az ő helyzetében és világában ez nem is árt néha.
Igen,a világa.Hiszen a 18.századi Londonban  vagyunk azzal a különbséggel,hogy a vámpírok,vérfarkasok és szellemek-na meg persze a lélektelenek- az emberek között élnek,félig meddig már be is illeszkedtek,bár nem mindenki ért ezzel egyet.Tetszett,hogy bár kicsit megszelídítette az írónő ezeket  a lényeket,de nem esett túlzásba,csak egy példa,hogy a farkasemberek teliholdkor őrjöngő vadállattá változnak,aki minden útjába kerülőt prédának tekint.
Itt csak két problémám volt,az egyik az,hogy a szellemeket hiányoltam,a másik pedig hogy nem pontosan értem Alexia lélektelenségét,hiszen azt leszámítva,hogy hatástalanítja a természet felettit,teljesen normálisan viselkedik,és egyáltalán nem úgy ahogyan az ember egy lélektelent elképzel.

A történet bár sokszor belassul és átmegy a Büszkeség és balítélet 'fogjunk már a lánynak egy férjet' vitáiba,többségében izgalmas,és a nyomozós rész is egész jól sikerült,csak néhány helyen volt kiszámítható.

Senki ne várjon tőle világmegváltást,de nem is ez a regény célja,hanem hogy szórakoztasson és kikapcsoljon.Az igaz,hogy a sok furcsa ruhanév között már én se tudtam hogy melyiket hova is húzzák,de meg lehet szokni :)  Szóval mindenkinek csak ajánlani tudom a regény,aki ki akar szakadni pár órára a mindennapokból és ellátogatni a 18.századi London utcáira.

5/4


Eredeti cím: Soulless
Fordító: Miks-Rédai Viktória
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 374

Brent Weeks: A fekete prizma

A fényhozó 1.

"Egy félárva, puhány kamasz, akinek az otthona egy pusztulásra ítélt város, az anyja a kábítószer rabja, a barátai között gúny tárgya és Gavin Guile, a Prizma, a hatalmas császár és főpap, a legnagyobb mágikus erővel bíró ember a Hét Szatrapiában – ők a törvénytelen fiú és a létezéséről sem tudó apa? Ebben a világban minden a béke és a háború, az időjárás és az aratás a szín-mágia egyensúlyától függ, s ez a Prizma felelőssége. Mint kisebb képességű tanítványai, a testében anyaggá alakítja át a fényt, és ezzel a luxinnal bármit megépíthet vagy elpusztíthat. Óriási hatalom ez itt, ahol a leggyorsabb jármű a vitorlás hajó, és a legmodernebb fegyver a kovás puska. Ám tizenhat évvel a testvérháború után helyi hadurak törnek a hatalomra, és nem tudni, hol van, és mire készül a legyőzött fivér, aki ugyanarra képes, mint a jelenlegi Prizma…"

Brent Weeks bemutatkozó regénysorozata az Éjangyal trilógia a kedvenceim közé tartozik,ezért nem volt kérdéses,hogy a A fekete prizmát is el KELL olvasnom.
A könyv terjedelme a Weekstől megszokott,ami az Éjangyalnál egyáltalán nem zavart ,sőt! De itt valamiért mégis úgy éreztem lehet hogy a kevesebb jobb lett volna.Az elején van egy kis akció,gyorsan megismerjük a főbb szereplőket,de aztán valahogy elül a történet.És ez nem is azzal megy el,hogy bemutatja a világot-azt bizony nekünk kell összerakni a morzsákból,ami nem lenne gond,csak így pár száz oldalon keresztül az ember azt se tudja hogy most mi van- hanem csak úgy van.Ez beszél azzal,az ezzel.Pár dolog azért szerencsére kiderül,ami azért felkelti az ember érdeklődését annyira hogy tovább olvassa,de én például az egyik fő meglepő dolgot későbbre tartogattam volna,mert így nem volt akkora hatása mint kellett volna.A könyv második felére szerencsére beindul a történet és onnantól már majdnem letehetetlen volt (de valamiért mégis sikerült elszakadnom tőle)
A szereplők közül többen is érdekesnek ígérkeznek,van múltjuk,titkaik,céljaik,mindegyikük összetett személyiség-főleg a főszereplő Gavin- valahogy mégsem sikerült közel kerülniük hozzám. Karris például az elején kifejezetten irritált,de ahogy jobban megismertem átküzdötte magát a "most már kíváncsi vagyok rá" kategóriába. Nagyon érdekel,hogy Kippel mi lesz a többi részben,mert most még elég szerencsétlen és idegesítő a számomra,de hiszem hogy tud fejlődni :)  Az egyetlen akit tényleg szimpatikusnak találtam az Vasököl volt.A megvan a maga kis bunkó stílusa,de mégis nagyon segítőkész és hűséges,és még vicces is a beszólásaival.

a második rész

Annak ellenére,hogy a szereplők és a történet felépítése nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet,mégis azt kell mondanom,hogy tetszett,mert a kialakított világ nagyon eredeti és érdekfeszítő,és bár néhány helyzetben  nehezen tudtam elképzelni a színöntést,megszerettem ezt a fajta "mágiát" amit használnak.Nem ad végtelen hatalmat a használóinak,hisz megvannak a maga korlátai és ettől lett hihetőbb számomra az egész.

Bár nem ez lett Weeks legjobb könyve,de azért egyszer megéri elolvasni,és én is  már kíváncsian várom a folytatást,talán az már kicsit pörgősebb lesz,és az elejétől fogva élvezhetem a világot és nem kell "beletanulnom" mint A fekete prizmánál. A második könyv egyébként már megjelent külföldön The Blinding Knife címen,reméljük hozzánk is elér hamarosan.

5/3.5


Eredeti cím: The Black Prism
Fordító: Seress József
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 792

Cassandra Clare: Az angyal

Pokoli szerkezetek 1.
"Amikor a tizenhat éves Tessa Gray megérkezik a viktoriánus Angliába, valami rettenetes vár rá a londoni Alvilágban, ahol vámpírok, boszorkánymesterek és más természetfeletti lények járják az utcákat a gázlámpák alatt. Tessának nincsenek barátai, és egyetlen pillanatra sem érezheti magát biztonságban, ezért menedéket kér az Árnyvadászoktól, akiknek egyetlen célja, hogy megszabadítsák a világot a démonoktól. 
Ahogy egyre mélyebben merül el a világukba, a lány azt veszi észre, hogy egyszerre varázsolja el két legjobb barát, és nem sokára rá kell döbbennie, hogy a szerelem a legveszélyesebb varázslat mind közül."

A Végzet ereklyéi az egyik kedvenc sorozatom,és mikor meghallottam,hogy Calre ír hozzá egy "előzményt" is Nagyon megörültem.Aztán csúszott a megjelenés,és az érdeklődésem is alábbhagyott. A születésnapomon viszont valami Viktoriánus történetre éheztem éppen, ezért megvettem. Egyéb magvas teendőim mellet nem nagyon tudtam olvasni,és őszintén szólva az eleje kicsit lassan indult.Aztán tovább olvasva rájöttem,hogy nem csak az eleje indult lassan,de maga az egész könyv nem a legpörgősebb.Vannak benne bizonyos események,amiktől begyorsul,aztán megint lelassít.Kicsit olyan mint mikor a buszon állsz,és a sofőr folyton fékezget.Egy idő után legszívesebben nyakon vágnád.A vége felé kapunk pár csavart,nem mondom,hogy számítottam rájuk,de  így se nagyon tudtak feldobni.Ha csak ezt venném figyelembe,nagyon lehúznám a könyvet.DE!

Clarenek van egy olyan stílusa,ami magához láncol és nem ereszt addig amíg be nem fejezed.Még az unalmasabb leírásoknál - nem sok volt szerencsére,ugyanis nagyon érdekel a Viktoriánus Anglia,hogyan éltek,viselkedtek,öltözködtek az emberek.

Gondolom mindenki kíváncsi, a  beharangozott "nagy"szerelmi háromszögre,de sajnálattal kell közölnöm,hogy semmi érdemleges nem történik,ne is várjátok.Talán majd a következő részben.Ne akarjatok mindig instant love-ot!
A másik dolog,ami a többségben felmerülhet,hogy "Nem koppintja le Clare a saját szereplőit a másik sorozatból? " Bizonyos szempontból ige,lekoppintotta őket,de azért kaptak pár új tulajdonságot is,ami miatt mégsem lehet azt mondani,hogy csak átemelte őket.Kivétel ez alól Magnus Bane,de rajta nem is kell változtatni semmit :) Annak külön örülök,hogy SPOILER Tessa alakváltó,ami egy kis vérfrissítés a sok vámpír után.Sajnos a könyvben nem volt most olyan sok faj,csak egy-két démon,meg egy kupac vámpír.SPOILER

Összességében megérte elolvasni,bár nem lett a kedvencem.Eléggé látszik rajta,hogy sorozat első része,nagyon bevezető szaga volt.Remélem a következőkben már többet látunk a Clare-féle " hú basszus,hol az állam?!" csavarokból,és bár nem az a nagyon függő vége lett,engem mégis nagyon idegesít,hogy mit akar kérni tőle???!!!

5/4


Eredeti cím: Clockwork Angel
Fordító: Kamper Gergely
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 472

Rick Riordan: Csata a labirintusban

 Percy Jackson és az olimposziak 4.

"Percy Jackson semmi jót nem várt az iskolai nyílt naptól, de amikor titokzatos halandó ismerőse után két pomponkánydémonnal is találkozik, a dolgok még a vártnál is rosszabbra fordulnak. 
A sikersorozat negyedik kötetében már a küszöbön áll az olimposziak és a Titán isten közötti háború. Még az eddig biztonságos menedéknek számító Félvér Tábor is sebezhetőnek bizonyul, amikor Kronosz és hadserege megpróbál varázshatárán belülre kerülni. Hogy a támadásnak elejét vegyék, Percy és félisten barátai egy küldetésre indulnak a Labirintusba – a hatalmas, föld alatti világba, ami minden fordulóban újabb vérfagyasztó meglepetést tartogat számukra."

Sajnos már az idejét sem tudom,mikor olvastam az előző részt,így az elején  fura volt a stílus és a történet is.Eléggé gyerekesnek hatott,egy olyan kosza gondolatom is támadt,hogy talán nem is olvasom tovább,de szerencsére nem így történt.
Egy két fejezet után visszarázódtam a sorozat ritmusába,és a régi jó ismerősök is szép sorban előbukkantak.
Újabb részleteket ismerhetünk meg a görögök furcsa szappanoperájából mai köntösbe bújtatva,és ilyenkor rájövök,hogy mennyire szeretem őket.

Maga a labirintus ötlete kiváló,főként, hogy így több helyszínt és eseményt köthet össze pofon egyszerűen.Ez jó húzás volt Riordantól :)
Mellesleg a szereplők is fejlődnek,pláne Percy,aki szerencsére már nem olyan hülye, mint amilyennek kinéz.Most kifejezetten voltak értelmes ötletei és megnyílvánulásai is.
És a vége után kíváncsi vagyok,hogyan fog befejeződni a sorozat,ezért lesni fogom,hogy mikor van bent a könyvtárban.

Összességében továbbra is csak ajánlani tudom a sorozatot,mert nagyon szórakoztató,és igaz,hogy néha gyerekes,de néha annak is kell lennie,elvégre ez egy ifjúsági könyv :)

5/4



Eredeti cím: Battle of theLabyrinth
Fordító: Acsai Roland
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011
Oldalszám: 344

Brent Weeks: Túl az árnyakon

"Azért küzdj, hogy győzz. Ne azért, hogy ne veszíts. Hogyan lehet választani két élet között? Hogyan döntheted el, feláldozod-e azt, akit szeretsz, azért, hogy megmenthess valaki mást? Kylar nekivág a lehetetlennek, hogy megmentse a barátai és talán az ellenségei életét. Egy istennő életére tör. Választhatsz becsület és barátság között? Te melyiket választanád? A szörnyetegek által ostromlott Cenaria romokban hever. Logannek két választása van: mindent kockára tesz, vagy elpusztítja a királyságot. Az Istenkirály is tervez valamit északon."




Ha még nem olvastad az előző 2 részt(azonnal bepótolni!),akkor neked lehet,hogy pár helyen spoileres lesz!


Hát nem is tudom hogyan kezdjem,mert még mindig ki vagyok ütve tőle,annyira jó volt.Nem okozott csalódást.
Nagyon szeretem,ahogyan Weeks ír,sikerült neki elérnie azt,hogy éjfélig is fennmaradtak holott másnap hajnalban keltem. Szó szerint olvastatja magát,úgy voltam vele,majd a következő fejezet előtt leteszem,de akkor jött egy olyan fordulat,hogy nem tehettem mást olvasnom kellett : )

Látom nem fogom tudni megírni a kritikát ömlengés nélkül. Szóval a történet tele van csavarokkal,sose tudhatod mi jön veled szembe a következő sorokban,nagyon izgalmas és eteti magát az egész.
Ez az a kötet,ahol a fantasy elemek a leginkább hangsúlyosak,de egyáltalán nem lettek eltúlozva. Kellő mennyiséget kapunk harcból,politikai cselszövésekből és ezek mellett az emberi kapcsolatok is előkerülnek.

A szereplők közül még mindig Kylar a fő kedvenc,sőt ha mondhatom az egyik legkedvesebb karakter az eddig olvasott könyveim közül. Nagyon jó látni,hogy mennyit fejlődött az első kötet óta,mégis a kezébe került hatalom és átélt dolgok után megmaradt önmagának. Hidegvérrel képes megölni embereket egy magasabb cél érdekében,akár még meg is öleti magát,de azért közben jut ideje arra,hogy az ellenség táborában az alvó őrszem cipőfűzőjét összekösse,és úgy tűnik,nála a hülyeség tényleg határtalan.

A második helyen holtverseny alakult ki Durzo és Vi között. Durzot most szerettem meg leginkább,hogy kicsit felengedett és megszabadult a terhei nagy részétől,és mint tudjuk mindig tartogat valami meglepetést az öreg. Amikor pedig Kylarral együtt vannak,azt nem lehet kibírni nevetés nélkül,nagyon jók ketten.
Vit  már az előző részben is kedveltem, és még most is közel áll hozzám,vele viszonylag könnyű volt azonosulni.Szerencsére ő is jó irányba változott,igaz most többet sír - és kevesebbet káromkodik - de legalább megtanulta értékelni az embereket.Mindemellett én végi neki szurkoltam a szerelmi háromszögben,Elene-t valahogy sosem bírtam (SPOILER kegyetlen vagyok,de örültem,hogy meghalt a végén, és hogy egy kis remény villan Vi számára Kylarral kapcsolatban SPOILER)
Logant becsülöm,ő tényleg igazán királynak való ember. Doriannal úgy voltam,hogy annyira megváltozott,hogy már rühelltem róla olvasni.De Weeks itt is nagyon érzékeltette az őrületét,olyankor mindig Wanhope volt,és igazából ő az akit én nagyon utálok. A mellékszereplők közül voltak még akiket kedveltem,de most nem sorolnám fel mindnyájukat,mert sosem érnék a végére pl.: Mama K, Ariel nővér
Egy szereplő volt aki ebből a részből teljesen eltűnt - csak megemlítettek - az pedig Uly volt.Pedig szerintem nyugodtan kaphatott volna legalább egy kis részt - mondjuk megnéztem volna egy Uly Durzo találkozást.
És egyvalakit majdnem kifelejtettem. A fekete kakari-t.Nagyon jó humora van,és a Kylarral való "szurkálódásai"  majdnem olyan jók mint a Kylar-Durzo párosé.

Két dolog volt amibe bele tudnék kötni.Az egyik,hogy a vége kicsit hippi találkozó jellegű volt,de ez nem nagyon vett le az értékéből.
A másik a fordítás. Először azt gondoltam,hogy én nem vagyok elég értelmes,hogy nem fogom fel minden egyes mondat jelentését,és hogy erősen koncentrálnom kell sok helyen,hogy tudjam,most mi a helyzet.Aztán pár napja olvastam egy elégedetlen blogger kritikáját,ahol világossá vált számomra,hogy nem én vagyok értetlen,hanem a fordítással akadtak gondok,(sajnos én nem olvastam az eredetit, így csak a magyar verziót ismerem,és ezért nem tudtam a dolgot hova tenni.) ráadásul nem is kevés. Jó pár helyen a mondatok magyartalanok,vagy mint kiderült pár szó vagy mondatrész egyszerűen be se került a magyar verzióba így valóban nem lett sok értelme a mondatnak.

Szóval ez a második dolog egy kicsit a könyv élvezhetőségének rovására ment,de ezt leszámítva az egyik kedvencem lett.
Amúgy nem tudom,ki hogy van vele,de én szívesen olvasnék egy  könyvet az első kakari hordozókról.
Nagyon reménykedem abban,hogy nálunk is megjelentetik majd a Durzo előéletéről szóló rövid történetet és Weeks másik sorozatát is.


5/5

Eredeti cím: Beyond the Shadows
Fordító: Gazdag Tímea
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011
Hossz: 688 oldal

Chris d'Lacey: Tűzcsillag

"David Rain ennél jobban már nem is érezhetné magát: expedícióra indul az Északi-sarkra és könyvet ír. A jeges éghajlaton David belekezd a mesébe medvékről, sárkányokról és a rejtélyes tűzcsillagról. Hamarosan rájön, hogy a mese a való élet tükre, és hogy egy régi ellenség közeleg. David vajon meg tudja akadályozni a gonosz tervet? Vagy az emberek világát pusztulás fenyegeti?"

Nagyon vártam ezt a részt,mert a második után egyre inkább kíváncsi voltam mit hoz ki ebből d'Lacey.Most is így érzek.

A történet egyre jobban kezd bonyolódni-sajnos már rég olvastam a 2.részt,ezért akadtak gondjaim hogy most mi van-és az figyelmem pedig egyre jobban le tudta kötni.
Nem részletezném sztorit,mert biztos elszólnám magam,és be kell valljam,néhány részlettel magam sem vagyok tisztában.De ennek ellenére azért egész jó volt,sok csavar volt bent amire nem is számítottam,és ez nálam már jó pont.

A szereplők még mindig szerethetőek,bár egyre inkább távolabb kerültek tőlem.Már nem volt olyan bensőséges a leírásuk,inkább a történések kaptak nagyobb hangsúlyt.Lehet ezért van az,hogy a nagy kedvencek a sárkányok és a jegesmedvék voltak ezúttal,de ők nagyon.

A stílus továbbra is magával ragadó,bár sokat vesztett a humorából,amit nagyon is hiányoltam.Mig az első két kötetet nyugodt szívvel ajánlottam kisebb gyerekeknek is,mostanra már inkább a 12-14 éves korosztályt mondanám rá.
Egy dolgot eléggé furcsálltam SPOILER ugye elég sok szereplőt megöl az író,legyen az állat vagy ember -biztos Martin-szindrómája van- nem igazán érzem át ezeket.Például a legvégén,a főhős halála nekem túl gyors volt,egyszerűen fel se fogtam,hogy mi van,erre már otthon voltunk.Igazán hagyhatott volna egy kis időt a drámázásra.E mellett Zanna is gyorsan lezavarja a gyerek témát.És az egy picit zavart,hogy majdnem mindenki bevizelt félelmében.És ezt most szó szerint értsük.SPOILER

Összességében elég jó volt,és egyre érdekesebb a sorozat,bár nem tudom ezt hogyan lehet folytatni,mindenesetre sikerült neki ugyanis még 3 rész van ez után,amiket már nagyon várok.


5/4.5

Eredeti cím: Fire Star
Fordító: Gazdag Tímea
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011
Hossz: 416 oldal

Kerstin Gier: Rubinvörös

"Mitévők legyünk, ha egyszerre a múltban találjuk magunkat, és csak annyit tudunk, hogy az üküküküküknagyapánk lovát Kövér Anninak hívták? Úgy van: megőrizzük a hidegvérünket. Legalábbis ezt próbálja tenni Gwendolyn, amikor kiderül: nem elég, hogy ő örökölte a családban az időutazásért felelős gént, de ráadásul az a feladat is neki jutott, hogy rendbe szedje a múltat. És mindennek a tetejébe épp ezt az arrogáns Gideont kapja útitársul! Az össze nem illő páros kénytelen-kelletlen beleveti magát a nem éppen hétköznapi kalandokba. Gwendolyn hamarosan megtapasztalja, hogy az ellentétek alighanem tényleg vonzzák egymást, és ez régen sem volt másképp. És, hogy már a múltban sem úgy mennek a dolgok, mint egykoron…"

Olyan sok jót hallottam róla,hogy kíváncsivá tett.Kerestem is,és mikor megláttam a könyvtárban,nem tudtam otthagyni.Sajnálattal vettem észre,hogy a pletykák igaznak bizonyultak.Annak ellenére,hogy voltak hiányosságai nagyon tetszett.Mint amikor tudod,hogy valakire haragudnod kellene,de egyszerűen nem megy.

A történet ötletes,és ha nem olvastam volna Az időutazó feleségét,akkor még új is lenne nekem,de így sem volt rossz,de azért látszik,hogy itt az időutazás pozitívabb oldalát láthatjuk.

A szereplők szerethetőek,és karakteresek,nem nagyon van sablonfigura közöttük,aki mégis arra hajaz,az azért kapott valami egyéni tulajdonságot.Gwenen látszik,hogy hány éves,ez jó,mert nem öregíti feleslegesen,de ha majd kicsit megkomolyodik,akkor én is jobban megszeretem majd.Gideonnak még bizonyítania kell én nem estem még hanyatt előtte,szóval teperj csak :)
Az öreglányok... a szereplők csúcsai.Nagyon bírom őket.

Ami nem tetszett,az az volt,hogy nagyon sorozatkezdő szaga van.Elég sok minden kidolgozatlan,és nekem így rövidnek is tűnt.
DE a stílusa,humora elfeledtette velem ezt a kis hibát,és még inkább kíváncsivá tett,hogyan fog folytatódni a történet.

A borítóért meg nagy piros pont a tervezőnek,bár nem szeretem a rózsaszínt ez mégis tetszik,és ez a betűszín...jó,hogy a magyar kiadó megtartotta,nagyon örültem neki.

5/5

Eredeti cím: Rubinrot
Fordító: Szakál Gertrúd
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Hossz: 334 oldal

Maggie Stiefvater: Forever – Örökké

"akkor…
Amikor Sam megismerte Grace-t, ő farkas volt, Grace pedig ember. Sam végül megtudta, hogyan lehet ember, szerelmük a különös távolságtartásból a közös élet intenzív közelségévé változott.
most…
Itt véget is érhetne a történetük. De Grace nem maradhat ember. Ezúttal ő a farkas. És Mercy Falls farkasait egy végzetes, különös vadászat fenyegeti.
örökké…
Sam bármit megtenne Grace-ért. De képes-e egyetlen fiú és egy szerelem megváltoztatni az ellenséges, veszett világot? A múlt, a jelen és a jövő összeomlani készül, egyetlen pillanatban – élet és halál pillanatában. A búcsú vagy az öröklét pillanatában."

A bejegyzés spoileres,nem csak erre,de az előző részre is vonatkozóan!!!

Hol is kezdhetném... az egyik szemem nevet,a másik pedig sír.Örülök,hogy végre a kezemben tarthatom,és elolvashattam a befejezést.És meg kell mondjam nekem tetszett.
Másrészről sajnálom,hogy vége van,mert az egyik kedvenc sorozatomról van szó,még maradt pár kérdés,amire nem kaptam választ,és még vannak dolgok,amikről szívesen olvasnék.
De először a könyvről,aztán sopánkodom :)

Szerintem méltó befejezése lett ez a könyv a sorozatnak.A stílus még mindig nagyon jó és elvarázsol,de ez már megvitattuk.A történet is a Maggie-től megszokott.Nem pörögnek annyira az események,inkább csak csordogálnak,és kapunk időt az emésztésre - bár egyesek szerint csak le lett darálva a vége.Nekem így könnyebb volt elhinnem az egészet,valóságosabb volt.
Bármennyire is tetszett a könyv,úgy a felénél azt éreztem,hogy oké,hogy Cole itt kísérletezget magában/val, de hol van belőle a farkas.És mihelyt ez kipattant a kis kobakomból,jött egy rész,ahol Cole átváltozik farkassá,és még egy jó kis farkasbunyót is kaptam,amit már vártam is :) Ha minden óhajom-sóhajom így teljesülne...
Aztán ott volt a végén a tömegfarkasos rész.Húú azt nagyon imádtam!Olyan élénken jelentek meg a fejemben a képek olvasás közben,mintha filmet néztem volna.
Én úgy gondolom,hogy nem kellett volna bele több izgalom.Ez a sorozat nem arról híres.Nekem ez így pont jó volt.

Szereplők.Kezdjük a rosszal.Grace szüleit ki nem állhatom.Az anya még menthetőnek,fejlődőképesnek tűnik.De az apa! Legszívesebben leütöttem volna,vagy inkább adtam volna neki egy ásót,hogy temesse el magát,mert amit csinál az szégyen!És igen,nem nehéz elképzelni,hogy vannak ilyen szülők,akik ugyanezt csinálják a gyerekükkel.Tom Culpeper szintén ásós kategória.Shelby meg szimplán egy kis szuka.
Grace még mindig nem került közel hozzám,talán azért mert eléggé távol áll a személyisége tőlem.Ilyen téren inkább Sammel vagyok.Még mindig ő a kedvenc - bár majdnem holtverseny alakult ki hála másik zenés pajtásnak - bár tudom,sokszor nyafog,de azért fejlődött is valamit.Még mindig évekbe telik míg eldönt valamit,de lelkiekben sokat erősödött.Nagyon szeretem a kapcsolatát a zenével,és azt a kis melankolikus hangulatot ami őt körüllengi.
A legkiismerhetetlenebb(de szép hosszú szó) ember Cole.Mintha több személyt gyúrtunk volna egybe:őrült tudós,tinisztár,komoly zenész,humorherold,szemétláda stb. De őt ezért szeretjük.A legnagyobb fejlődést talán ő mutatta a történet során.És annak ellenére,hogy sok mindent feláldoz,megmarad önmaga.És ne felejtsük el,hogy humora is van,még ha néha kicsit beteges is :)
Isabelt már előzőleg megkedveltem,és örültem neki,hogy kezd felengedni a jégszobor állapotból.
És még valaki,akiről jobb lett volna többet megtudni: Beck.
Sőt az egész "falkáról" szeretnék többet megtudni.Sokszor voltam úgy hogy "Sam mesélj egy kicsit a többiekről is,ne csak Beckről" Egyébként egy szivesen olvasnék egy könyvet abból az időből,amikor Sam még gyerek volt,és a "falka" még teljes volt.


A megválaszolatlan kérdésekről,igen nekem is van egypár:akkor most meggyógyultak vagy sem? mi lesz Cole és Isabel kapcsolatával? stb. De szerintem ezek direkt maradtak megválaszolatlanok,hogy mi,olvasók kapjunk egy kis szabadságot,és törhessük a kicsi buksinkat ezeken a dolgokon.
Összességében a sorozat nagy kedvenc,és várom Maggie további munkáit is:)



A könyv végén Maggie elmondja,hogy mely részek valóságosak a könyvből pl.Mercy Falls nem létezik,de a Boundary tó igen és az izzadékony boltos is.
A magyar borítóval nem vagyok megbékélve.Szép,szép,de pirosan sokkal jobban illene a többihez,hisz elvégre ez egy sorozat.Ha már a kiadásról van szó,a lábjegyzetek hiányoznak!!!
Húú...látom jó hosszú lett,de így legalább több farkasos képet tudtam berakni :) /katt, és szépek lesznek/
Maggie hivatalos oldalán pedig sok jó dolgot lehet találni pl. megzenésítették a Nyári lányt,zenelistát a könyvekhez,külföldi kiadások borítóit és ilyesmi videókat.

5/5

Eredeti cím: Forever
Fordító: Gazdag Tímea
Kiadó: Könyvmolyképző kiadó
Kiadás éve: 2011
Hossz: 378 oldal

Maggie Stiefvater: Linger – Várunk (újraolvasás)

"Miután Sam mindenét kockára tette, és megnyerte a jövőjét, amely ijesztően nyújtózik előtte, most Grace rejtélyes betegségével kell szembenéznie. A márciusi hidegben a lány testében egyre növekszik a forróság, és a közös jövő elolvadni látszik a hóval.
Sam a falkáját várja, de aki kilép a fák közül, arra nem számít. És míg ő mindent elkövetett, hogy ember maradhasson, a jövevény alig várja, hogy a tél megfossza őt az emberi gondolatoktól.
Mindig azt hitték, hogy a szerelmük mindent túlél, de vajon azt is, ami most következik?"

A bejegyzés spoileres,nem csak erre,de az előző részre is vonatkozóan!!!

Nem is tudom,már mióta halogatom ennek a postnak a megírását,de egyszerűen a jó könyvekről nehezebb írnom.

Az hogy mennyire jó Maggie stílusa,és hogy miért szeretem,ezt nem mondom el még egyszer,mégis olyan jól tudja,hogy a lényeg a részletekben van.A szeplői attól igazán élethűek,hogy hétköznapi dolgokat tesznek -itt most nézzük el a farkassá válást- és úgy is viselkednek pl. a lábköröm vágás (tudom,furán hangzik)
Az egész olyan volt mint egy film a The End felirat után.Mi lett a kedvenc hőseinkkel? Élik napjaikat,csakhogy bekavar valami,mint általában mindenkinek.Minden szereplő elvan a saját kis gondjával,mindenkinek meg kell birkóznia a saját "démonaival".Ezek mellett még végig érezhető a feszültség,és ahogy a cím is mutatja a várakozás.De mindenki más valamire vár.


A két új mesélő karakter behozása jó ötlet volt,sokat dobott rajta.Isabelt jobban megismerhetjük-én személy szerint meg is kedveltem- és Cole-t hiába akarjuk,nem tudjuk nem szeretni :)
Most hirtelen nem jut eszembe más,ami ne magasztalás lenne.

Hiába olvastam már másodszor,ez semmit nem változtatott azon,hogy tetszik-e.( Nálam az Alkonyat másodszorra már elbukott)Azt tudom,hogy az első olvasás után álltam neki darvakat hajtogatni :)
És egy érdekesség: ez a sorozat egyetlen darabja,ami a megígért időben került a boltokba.

U.I.: a kicsi képen jobbra Maggie rajzolt farkasai.Ilyeneket szokott a könyveibe rajzolni dedikáláskor.Bár nekem is lenne benne :(

5/5*

Eredeti cím: Linger
Fordító: Gazdag Tímea
Kiadó: Könyvmolyképző kiadó
Kiadás éve: 2010
Hossz: 360 oldal

Maggie Stiefvater: Shiver - Borzongás (újraolvasás)

"A hideg – Grace évek óta figyelte a házuk mögötti erdőben élő farkasokat. Egy sárga szemű farkas – az ő farkasa – visszanéz rá. Nagyon ismerős, de nem tudja, miért.
A forróság – Sam két életet élt. Farkasként néma társa a lánynak, akit szeret. Aztán egy rövid ideig minden évben emberként, aki nem meri megszólítani Grace-t… Egészen mostanáig.
A borzongás – Grace és Sam számára a szerelem mindig távoli volt. De amikor már kimondták, nem takargathatták tovább. Samnek küzdenie kell, hogy ember maradjon – és Grace harcol, hogy megtartsa a fiút – még ha ez a múlt sebeit, a jelen törékenységét és a képtelen jövőt jelenti is…"

Emlékszem annak idején mennyire vártam,hogy megjelenjen,mert ugye a megjelenést nem is tudom,hogy hányszor tolták el,de megérte várni rá.Már majdnem tél volt mikor olvastam,és nagyon jó volt az egész hangulata,csak ahogy múlt az idő ez elhalványult bennem,de amikor egy hete kinyitottam a könyvet,és megéreztem az illatát-még mindig olyan,mintha új lenne-újra visszajött a hangulat,és nagyon sok mindenre emlékeztem a 2 évvel ezelőtti gondolataimra.
Most valahogy olyan hangulatom volt,hogy valami romantikus,igaz szerelmes történet kell nekem.Tudtam,hogy mit kell választani :)

Annyi mindent tudnék róla írni-és nagy a valószínűsége,hogy a felét elfelejtem majd megemlíteni-de azért próbálok tömör és érthető lenni.

Ha valaki egy nagyon eseménydús,pörgős könyvre vágyik,az ne álljon neki a Shivernek."Az a lényeg,ahogyan hangzik.Nem csak az,mit jelent." Számomra a stílus pótolja az akció hiányát.Annyira szépen ír le hétköznapi dolgokat,a nehezen megfogható és érthető dolgokat oly módon nevez meg,hogy könnyebben megérthessük pl.: télízű .Nekem ez annyira tetszett,és arra emlékeztettet,mikor nem tudom leírni azt az illatot,ami az eső előtt van,egyszerűen esőszagú.Nem csak az érzéki benyomásokat fejezi ki ilyen módon,de egy-egy helyszínt,tájat is,ezáltal jobban átérezhetőek az általuk keltett érzések.

Sokan biztos azt mondják ez is a szokásos "különleges fiú-hétköznapi lány" szituációs könyv,ami csak minimálisan igaz,mert itt egyáltalán nem ezen van a hangsúly.Számomra itt ésszerűbb volt az,hogy a főszereplők egymásba szerettek,nem csak "jön az új diák,és hú de szerelmes lettem belé",hanem a kezdeti vonzalom után megismerkednek egymással,és ez azért egy kis időbe telik.

A szereplőkről: sokan kifogásolják Grace szüleinek viselkedését,ami érthető is,mert ez engem is kicsit zavart,hogy nem veszik észre,hogy eggyel többen vannak a házban,de a tény az,hogy vannak ilyen szülők-"Olyanok voltak,mint a szorgos,kis agyatlan madarak,akik ki-be röpdösnek a fészkükből a nap vagy az éjszaka minden órájában,annyira elfoglalva a fészeképítés örömével,hogy nem veszik észre,hogy már évek óta üresen áll." -és e nélkül egy csomó jelenet nem jöhetett volna létre :)
A mellékszereplőknek is van jellemük,kinek erősebb,kinek gyengébb.Közülük talán Isabelt kedveltem meg a legjobban a bunkó modora ellenére.Még jó,hogy a következő részben ő is szempontkarakter lesz.
Grace maga a megtestesült gyakorlatiasság.Mindennek értelmet keres,és nehezen engedi el magát,az érzéseinek nem nagyon akar engedni.Semmi bajom,nincs vele,csak egyszerűen nem került olyan közel a szívemhez.
Vele szinte tökéletes ellentétben áll Sam.Az érzései vezérlik,gyengéd típus,és tipikus művészlélek,aki az általa alkotott dalokon,verseken tudja magát legjobban kifejezni és megértetni.(Valahogy mindig az írónő jutott róla eszembe,aki szintén művészlélek.)Számomra ő a kedvenc karakter,vele tudtam legjobban azonosulni.

Végül pedig a borító.Ideraktam le az angol verziót,de nekem az valahogy nem nagyon jön be.Az amerikai változat-amit szerencsére megtartott a kiadó- egyszerűen gyönyörű!Egész nap csak nézegetném,és annyira illik a könyv hangulatához.

Összességében nem véletlenül lett ez az egyik kedvenc könyvem,mert ha másodszori olvasásra is ugyanúgy le tud kötni,mint először, akkor Maggie tényleg tud valamit.Ez a könyvsorozat hivatalos oldala,ahol megtaláljuk a külföldi kiadások borítóit-van egy két gyöngyszem köztük :) - vagy a dallistát,amit Maggie ajánl a könyvhöz.http://maggiestiefvater.com/shiver/

U.I.:találtam egy képet amin Maggie 2 rajzolt farkasa van,csak amíg nem jó a számítógép addig nem tudom feltölteni :S

5/5*

Eredeti cím: Shiver
Fordító: Gazdag Tímea
Kiadó: Könyvmolyképző kiadó
Kiadás éve: 2009
Hossz: 326 oldal

Stephenie Meyer: Bree Tanner rövid második élete

"A Twilight Saga az újszülött vámpír, Bree Tanner történetével egészül ki. Bree szemszögéből ismerhetjük meg azt a vérszomjas és kontrollálhatatlan újszülött létet, ami Bellára sosem volt jellemző, még vámpíréletének legelső pillanataiban sem. Stephenie Meyer a veszélyt rejtélyekkel és romanikával elegyíti, amikor Bree kétségbeejtő történetét elmeséli, melyben az újszülöttek serege végzetes és feledhetetlen találkozásra, Bella és Cullenék megtámadására készül."

Mikor megláttam,hogy ez is van,tudtam,hogy nekem ez kell.Aztán az idő múlásával rájöttem,hogy nem is biztos hogy annyira kell,inkább majd megvárom míg meglesz a könyvtárnak és majd onnan kiveszem.Szerencsémre a barátnőmnek megvan,úgyhogy elkértem tőle.(kösz Kati)

Hogy úgy mondjam nem nagyon nyerte el a tetszésemet.Többet vártam tőle a beharangozás és a dicséretek után.Oké,az is igaz, hogy már kezdem kinőni az Alkonyatot.
Nekem úgy tűnt,mintha Meyernek tetszett volna ez a karakter,és ezért gyorsan összedobott egy háttérsztorit.De szerintem ez egy kicsit kevésre sikeredett.Nem azt mondom,hogy rossz,hanem hogy túl rövid és kidolgozatlan.Egy csomó megválaszolatlan kérdésem maradt még.SPOILER az ahogyan kiderült,hogyan halt meg Diego,nálam verte a biztosítékot."Olyan részletesen mondta el a büntetést.Biztos így nyírta ki Diegot is."SPOILER Kicsit olyan összecsapottnak néz ki az egész.

A szereplőket egyáltalán nem tudtam megkedvelni.Bree-t meg aztán végképp nem.Tipikusan olyan karakter akit meghalásra találtak ki.
Jó pont viszont az,hogy nem volt benne a szokásos "Ó,XY olyan csodálatos!Nem vagyok méltó hozzá." Legalább volt egy kis mészárlás,meg kicsit láttuk a Meyer-féle normális vámpírviselkedést,és a stílusa még mindig olvasmányos,és olvastatja magát.

Összességében azért megért elolvasni,mert pár háttér info is kiderült,meg ha már az egész sorozatot elolvastam,ez miért maradna ki?

5/3

Eredeti cím: The short second life of Bree Tanner
Fordító: Bosnyák Viktória
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Hossz: 150 oldal

Libba Bray: Rettentő gyönyörűség

"Gemma Doyle más, mint a többi lány, akinek kifogástalan a modora, csak akkor szólal meg, ha szólnak hozzá, tudja a helyét, és hanyatt veti magát, és Angliára gondol, amikor ezt kívánják tőle. A tizenhat éves Gemma önálló egyéniség. A londoni Spence Akadémiára akkor íratják be, amikor Indiában tragédia sújt le a családjára. Gemma, aki magányos, bűntudattal küszködik és hajlamos a jövőt illető látomásokra, amelyek kínosan valóra is válnak, hűvös fogadtatásban részesül az Akadémián. Ám nem teljesen magányos: egy rejtélyes fiatalember követi, aki óva inti, nehogy megnyissa a lelkét a látomások előtt. Gemma képessége ugyanis, amivel magához vonja a természetfelettit, itt, a Spence-ben teljesedik ki. Itt kerül kapcsolatba az iskola legbefolyásosabb leányklikkjével, és itt fedezi fel, hogy az anyja kapcsolatban állt egy Rendnek nevezett titokzatos csoporttal. És itt vár rá a sorsa…, amennyiben hisz benne. A Nagy és rettenetes szépség igazi, hátborzongató olvasmány a suhogó szoknyák, táncoló árnyak és éjszaka utunkba vetődő dolgok világának széles palettájáról. A viktoriánus kor élénk színekkel megfestett világát tárja elénk, ahol a lányokat arra nevelik, hogy gazdag férfiakhoz menjenek feleségül, de ahol egy lány más utat keres magának."

Helyenként lehetnek benne spoilerek,úgyhogy,csak óvatosan!

Ha jól emlékszem már a megjelenés óta szemeztem vele,de annyira nem keltette fel a figyelmem,hogy meg is vegyem.Aztán csodák csodája fél év után pont aznap vitték vissza a könyvtárba,amikor én is ott voltam,így magamhoz ragadtam.

A történet alapjában véve tetszett,bár a birodalmak nekem nagyon hasonló volt Nyárvidékhez(Evermore),de már ott sem nyerte el a tetszésem igazán.
Ezen kívül még a végével volt egy kis gondom az utolsó "nagy" összecsapásnál,amikor nehezen követtem a dolgokat.

A stílusa igen élvezetes,könnyen lehet haladni vele.(Ez nálam egy fő szempont,mert hiába jó a történet és miegymás,ha a stílus olyan,hogy nem birok 2-3 oldalnál többet olvasni,akkor az már veszett ügy.)Könnyed és érzékletes.Ez a jó tulajdonsága miatt még akkor is olvastam volna a könyvet,ha nincs benne a fantasy szál.Mindig is bírtam a 19. századot bemutató történeteket.

Gemmát határozottan sikerült megkedvelnem.Bár be kell vallni voltak idegesítő dolgai és sokszor úgy viselkedett mint egy elkényeztetett kis liba,de ezt leszámítva bátor nagyszájú,és azért a fejében nem mosogatólé van.
A többi lányt majdnemhogy ki nem állhattam.A többségük eléggé önző és buta volt.Simán kihasználják Gemmát,aki ezt szó nélkül tűri.Én biztos otthagytam volna őket,vagy legalább jól kiosztom valamennyit.
És a titokzatos Kartik...majd meglátjuk mi sül ki belőle.

Összességében egész jó kis könyv,csak azt sajnálom,hogy ez is sorozat,aminek még 2 része van.A másodikat majd a szökőnapon talán ki tudom kölcsönözni,a 3. meg most jelent meg nemrég a maga csekély 836 oldalával.De azért elolvassuk :)

5/4

Eredeti cím: A Great and Terrible Beauty
Fordító: Szűr-Szabó Katalin
Kiadó: Könyvmolykéző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Hossz: 372 oldal

Victoria Clayton: Hol késel, hercegem?

"A szerelem útjai kifürkészhetetlenek…
Egy lány sok békát kénytelen végigcsókolni, mire rálel mesebeli hercegére, de Marigold egy igazi varangyos békát talált. A Lenoir Balett Társulat vezető táncosnőjeként a legjobb úton halad, hogy primabalerina legyen belőle. Megvan hozzá a tehetsége, és a társulat balettigazgatója, Sebastian Lenoir szó szerint agyondolgoztatja, hogy Marigoldot a legjobbak közé juttassa.
De amikor egy fájdalmas esés után hazabiceg Northumberlandbe, hogy visszanyerje az egészségét, Marigoldnak csak egy félelme van: hogy ez az esés az álmainak is véget vet. A gyerekkori barátja, Rafe, aki pontosan olyan elragadó, mint ahogy az emlékeiben él, szerencsére alig várja, hogy levegye a lábáról. De vajon várja-e még egy jóképű idegen is a kulisszák mögött?"

Bevallom őszintén,hogy amikor először olvastam a fülszöveget,egyáltalán nem érdekelt.Aztán a megjelenés után a borítója volt az ami igazán megfogott,később meg jöttek a pozitív kritikák,és úgy döntöttem elolvasom.Nagy szerencsémre a könyvtár hamar beszerezte,és én voltam az első aki kivette,szóval pokoli nagy mázlim volt ezzel a könyvvel.

Amint abbahagytam a borító szépsége miatti nyálcsorgatást nekiestem.Az elején úgy láttam,hogy ez valami komoly és drámai regény lesz.Látni ahogy a táncosok koplalnak,fagyoskodnak,borzongató volt.A vonatos jelenet után megnyugodtam,hogy fogok én ezen még hangosan is röhögni.Az írónő humora megfogott,kicsit olyan volt mint egy vígjátékban.
Csak azt sajnáltam,hogy a történet kicsit ellaposodott a közepére,és itt volt az a pont,amikor nem értettem,hogy miért nem lehetett a könyv pár 100 oldallal kevesebb.
A végén behozza a lemaradást,és tele lesz csavarokkal az egész(nekem egy kicsit túl gyorsan is jöttek a végére,és olybá tűnt,mintha összecsapta volna a végét) ,de egy fatális véletlen során megtudtam a fő fordulatot,így már másként is láttam az egészet.

A szereplők közül igazából egyikük sem nőtt túlságosan a szívemhez.Nem tudtam magam egyikük helyébe sem képzelni,de külső szemlélőként is nagyon élvezetes volt az egész.
Marigoldon nagyon elcsodálkoztam.Hogy lehet az,hogy egyik pillanatban még a mindenki akaratának fejet hajtó kis nyuszit,a következőben meg már uralja a színpadot.Talán ezért nem tudtam igazán megkedvelni,én biztosan nem hagynám,hogy így irányítsanak.És ami a szerelmi életét illeti,az valami katasztrófa.

Ami a legjobban tetszett az egészben,az a hangulat és a táncos részek voltak.Mindig is bírtam,amikor egy-egy háznak vagy birtoknak saját neve van.
Nagyon jól érzékelteti a balettos részeknél,hogy mit jelent a táncosnak nem csak eltáncolni,hanem előadni a lépéseket.Ezek a részek voltak a kedvenceim.És még annyit,hogy annak kifejezetten örültem volna,ha azt a rahedli sok francia kifejezést lábjegyzetben megmagyarázták volna.De azért így is tetszett.

U.I.: a címet egyáltalán nem értem.Se az angolt,se a magyart.Valami találóbb is lehetett volna.

5/4

Eredeti cím: A Girl's Guide to Kissing Frogs
Fordító: Szűr-Szabó Katalin
Kiadó: Könyvmolykéző Kiadó
Kiadás éve: 2011
Hossz: 704 oldal

Spirit Bliss: Árnyékvilág

"A regény egy pszichológiai krimiszálakkal átszőtt romantikus történet, de van benne humor, szenvedély, feszültség, akció és erotika is. A történet egy olyan világot próbál bemutatni, amely kívülről csillogónak, izgalmasnak, boldognak tűnik, de valójában árnyék fedi.
A fiatal színész, Adam Swanson egész életében az árnyék közelében élt, de az egyik pillanatról a másikra kebelezte be őt. Az újságok, a rajongói, de még a környezetében élők nagy része sem ismeri igazán. Adam a paparazzik és a rajongók zaklatását is elég nehezen viseli, de ezt még tetézi az is, hogy elkezd furcsa üzeneteket, ajándékokat és telefonhívásokat kapni.
A zűrzavar közepén feltűnik egy lány az életében, Camilla Jones, akinek semmi köze az Árnyékvilághoz, mégis bezárkózva, napfény nélkül éli az életét egy múltbeli sérelem miatt.
Egymást segítik ki a világosságra hosszú és nehéz küzdelmek árán, melyek során önmaguk kétségeivel, bizonytalanságával és a külvilág emberi „démonjaival” kell megküzdeniük."

Na,hát nem is tudom,mit mondjak.Annyi sok rossz kritikát olvastam róla,úgyhogy gondoltam,ezt nekem is "látnom" kell.És most már én is tudom miért írták azt amit.

Lényegében nagyon klisés az egész.Van egy meg nem értett színész,aki szinte tökéletes,csak nagyon magányos.A másik vonalon ott a hallgatag magába húzódó lány,aki természetesen nem rajongója ennek a színésznek.Ereszd őket össze,és már kész is a tökéletes love story.
Néhány részénél gyorsan haladtam és talán még sikerült belemélyedni is,de helyenként szinte kínszenvedés volt.Alapjában véve nekem túl szirupos volt,és eléggé kiszámítható is.Aztán voltak dolgok,amik bökték a csőröm.Az egyik az,hogy miért úgy kellett írni,hogy "mellbe rúgott egy mustang".Tudtommal ezt a magyarok musztángnak mondják.A másik ilyen szembetűnő az az volt,amikor Adam és Camilla az ágyban fekszik,és Cam hátat fordít,Adam meg is jegyzi,hogy így nem látja a reakcióját.Egy sorral lejjebb meg már azt mondja,hogy látja az arcát,holott nem változtatott helyzetet.Kicsit furcsa.

Aztán a szereplők.A két főszereplő nem igazán nyerte el a tetszésemet.Az ő karakterét ha jól tudom Robert Pattinson ihlette.Hát meg is látszik,mert hallottam valami olyat,hogy Pattinson fél a tömegben,erre a mi kis Adam-ünk tömegfóbiás.Ezek mellett szerintem nagyon lányos lett a gondolkozásmódja és a jelleme is.Ezt az író azzal próbálta meg ellensúlyozni,hogy hősünk folyton azon agyal,milyen lehet Camilla ruha nélkül,és intim helyzetekben.
Camilla meg egyáltalán nem volt szimpatikus.Nekem túl nyafkának tűnt,és a művészi hajlamait sem értetem igazán.
Akik kicsit is felkeltették az érdeklődésemet,az Peter és Julie.Róluk szívesebben olvastam volna.


SPOILER: Az "egész napos szex a ház körül" ötletét valahogy nem díjaztam.Aztán a vége nagyon levitte az egészet.Túlságosan gyorsan rendezte le a beteges emberrablást,és ami utána jött,az meg már folyt ki a könyvből,annyira szirupos lett.mindenki boldog,már gyerek is van,a jó barátok összeházasodnak,csak szegény Robert Pattinson szenved még mindig a paparazziktól.(ez nálam verte a biztosítékot)SPOILER

Azért adtam rá 2 pontot,mert néha azért sikerült lekötnie,és Spiritnek nagyon gördülékeny stílusa van,amit(ha a tartalomtól eltekintünk) jó olvasni.


5/2


Kiadó: Könyvmolykéző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Hossz: 366 oldal

Vicki Myron – Bret Witter: Dewey – A könyvtár macskája

"Mekkora hatással bírhat egy állat? Hány ember életét érintheti meg egyetlen macska? Hogyan lehetséges, hogy egy elhagyott macskakölyök megváltoztathat egy kis könyvtárat, megmenthet egy klasszikus amerikai várost, és idővel világhírre tehet szert? Ha választ keresel ezekre a kérdésekre, hallgasd meg az iowai Spencer városka szeretett könyvtári macskája, Könyvmoly Dewey elbűvölő történetét. Dewey története a lehető legkeservesebb módon kezdődik. Alig néhány hetesen, az esztendő legdermesztőbb éjszakáján bedugták Spencer Közkönyvtárának könyvledobójába. Másnap reggel talált rá Vicki Myron, a könyvtár igazgatója, gyermekét egyedül nevelő anya, aki túlélte családi gazdaságuk elvesztését, a fenyegető mellrákot és alkoholista férjét. Dewey azonnal elnyerte Vicki szívét, akárcsak a könyvtár valamennyi dolgozójáét, amikor összeszedte magát, fagyos lábacskáin odatotyogott hozzájuk, és köszönete, szeretete jeléül megbökdöste mindegyikük lábát. Az ezután következő tizenkilenc év során mindvégig elbűvölte Spencer lakosait lelkesedésével, melegével, macskáktól szokatlan alázatával, és mindenek fölött hatodik érzékével, amellyel tudta, hogy ki szorul rá legjobban az ő szeretetére. Ahogy Dewey híre városról városra, államról államra, majd elképesztő módon világgá terjedt, a cica barátnál is több lett: a büszkeség forrása egy közép-amerikai gazdálkodó városkának, amely lassan kilábalt hosszú történelmének legsúlyosabb válságából."

Múltkor olvastam a Wesley-t ami nagyon tetszett,úgyhogy gondoltam rápróbálok erre is,mert a Dewey is egy igaz történeten alapuló könyv.Sajnos kicsit csalódtam benne,bár lehet,hogy túl sokat vártam tőle.Akaratlanul is összehasonlítottam a Wesley,kedvesemmel.Ott nagyon tetszett,hogy a középpontban a bagollyal töltött mindennapok vannak a középpontban,ezért ebben a könyvben is ezt vártam.
De sajnos itt elég kevésnek találtam azokat a részeket,amik Deweyról szólnak.Tudom,hogyhogy nem lehet minden nap izgalmas,és ha csak a könyv ilyen részekből állna,nem lenne nagy terjedelmű,de Spencer város történelmének leírását én már kicsit soknak találtam.Értem én,hogy Vicki Myron be akarta mutatni azt a kis várost,ahol Dewey lakott,de ezt nem kellett volna ab ovo kezdeni.Nekem csak ezzel volt problémám.

A Deweyról szóló részeken sokszor szomorkodtam,néha nevettem és volt mikor csodálkoztam.Nagy állatbarát lévén szeretem,mikor az emberek ilyen gondoskodóak a kis barátjukkal,de néhányan hajlamosak túlesni a lónak a másik oldalára.Úgy gondolom,hogy az állatokat szeretni kell,de ne úgy szeressük őket mint az embereket,és ne is kezeljük őket úgy.Gondolok itt pl a azokra akik mondjuk a kiskutyájukra a saját ruhájukhoz illő pici kis kutyarucit adnak,meg mit tudom én milyen kövekkel kirakott nyakörvet,mert Fifi nagyon szereti.Szerintem az a kutya jobban érezné magát,ha kint rohangászhatna egyet a gazdival,vagy másik kutyákkal.Az emberek sem szeretik,ha állatként bánnak velük,lehet hogy fordítva ez az állatokra is igaz.Most ez úgy jön ide,hogy többször írja Vicki,hogy ő Dewey "Mamája",és az a kis macsek pedig a fiacskája.Ez valahogy nem jött be nekem,sosem szeretem az ilyen túlzásokat.

Összességében nem volt olyan rossz könyv,a vége majdnem meg is ríkatott,mert ugye tudjuk,hogy mindennek és mindenkinek vége lesz egyszer és ez nagyon elszomorít.Ilyenkor olyan depis hangulatba kerülök,ami után nehéz visszarázódom.(Így voltam a Wesleynél is,meg a Narnia Krónikáival,aminek egyébként most néztem meg a 2. és 3.részét és most tiszta depi vagyok)Szerencsére voltak nagyon szép részek,amik az összetartásról és a szeretetről szólnak,és a vicces részeket se felejtsük el.(nagy kedvenc,amikor Vicki ráparancsolt a cicára,hogy nyomás befelé fiatalúr! erre egy szegyén srác azonnal beslisszolt a könyvtárba.)
Egyébként kíváncsi lennék,hogy milyen lenne,ha a mi könyvtárunkban is ott futkosna egy kis szőrpamacs :)

5/3

Eredeti cím: Dewey: The Small-Town Library Cat Who Touched the World
Fordító: Borbás Mária
Kiadó: Könyvmolykéző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Hossz: 257 oldal

Alyson Noël: Blue Moon – Kék Hold

"Blue Moon
Kék Hold
Ritka tünemény!
E bűvös teliholdas estén megnyílik az idő kapuja és feltárja titkát…
Ever egyre otthonosabban mozog Damen világában, és önmagát, újonnan felfedezett képességeit is egyre jobban megismeri. Szerelmük Damennel beteljesedni látszik, de ekkor valami rettenetes történik és a lány kegyetlen választás elé kerül.

Ketyeg az óra.
Három… kettő… egy… szerelem?
Visszaszámlálás
Három… kettő… egy… Kit szeretsz jobban?

Kék Hold – a végzetes éjszaka
Nyiss kaput és lépj be! Bátorság!"

Helyenként lehetnek benne spoilerek,úgyhogy,csak óvatosan!

Megfogadtam,hogy mindig csak nagyon finoman írok,mert lehet,hogy éppen rosszkor olvastam az adott könyvet,vagy miegymás,de most ez megszegem.
Erre a sorozatra azért voltam kíváncsi,mert mondom,ha már ennyire lehúzzák,akkor azt nekem is látnom kell,hogy mi ilyen rossz bent.Az Evermore-ral még akkora nagy problémám nem volt.Újszerű ötlet a halhatatlanok,meg médiumok stb.,csak a kivitelezéssel voltak problémák.Ezért kapott egy esélyt a második rész,bár nem tudtam,hogy mit lehet ebből még kihozni.Semmit!
Teljesen feleslegesnek tartottam,hogy folytatást írtak hozzá.Az egész másról sem szól,minthogy Ever lefeküdjön-e Damennel avagy sem, és a végén is az lesz a főgonosz csapása,hogy nem fekhetnek le egymással és nem érintkezhet semmilyen testnedvük.Micsoda kifundált gonoszság!Azta!

Komolyan már az első pár fejeznél gondolkoztam rajta,hogy abbahagyom,de amilyen is mazochista vagyok, végigszenvedtem az egészet.
Egy dolog volt bent ami tetszett,és az az alkímia.Nem tehetek róla az Elric-fivérek(Fullmetal Alchemist) megszeretették velem.
A borítótól meg már tényleg frászt kaptam.A Könyvmolykéző olyan szépeket tud alkotni,de ez!Talán csak annyi jó van benne,hogy a virág úgy néz ki rajt,mint egy réti boglárka (*egoista vigyor*)
Ezek után nem tudom,hogy nekiugorjak-e a harmadik résznek.Bár lehet,hogy ha valamiért büntetni akarom magam,akkor nekiállok elolvasni.

5/2

Eredeti cím: Blue Moon
Fordító: Gazdag Tímea
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2009
Hossz: 292 oldal

Cassandra Clare: Üvegváros

"Hogy megmentse édesanyja életét, Clarynek el kell utaznia az Üvegvárosba, az Árnyvadászok ősi otthonába – még ha engedély nélkül belépni a városba a Törvénybe is ütközik, márpedig a Törvény megszegése halált jelenthet. Ha ennyi nem lenne elég, Jace nem akarja, hogy ott legyen, Simont pedig börtönbe vetették az Árnyvadászok, akik igencsak gyanúsnak találnak egy vámpírt, akinek nem árt a napfény.
Ahogy Clary egyre többet tud meg családja múltjáról, szövetségesre lel Sebastian, a titokzatos Árnyvadász személyében. Valentine minden erejével azon van, hogy örökre megsemmisítsen minden Árnyvadászt, nekik pedig csak akkor van esélyük vele szemben, ha összefognak örökös ellenségeikkel. De félre tudják-e tenni gyűlöletüket az Árnyvadászok és az Alvilágiak, hogy együttműködhessenek? Miközben Jace rádöbben, mi mindent hajlandó kockára tenni Claryért, vajon a lány újonnan meglelt képességeivel segíthet-e megmenteni az Üvegvárost – bármilyen áron? "

Mindenki nagy örömére megjelent végre!!! A rajongóknak nem fog csalódást okozni,mert méltó befejezés lett az első szakasznak,ugyanis az írónő folytatni fogja a sorozatot még 3 résszel,amit már nem tudom milyen "lógiának" hívnak.

A második részt 2010 júniusában olvastam,úgyhogy majd megütött a guta a sok csúsztatás miatt.A közel egy év alatt pedig ki is ment a fejemből,hogy milyen jó is a sorozat.Amikor megvettem,kicsit halogattam,de rájöttem,hogy felesleges.Nem is tudom mikor olvastam utoljára olyan könyvet,ami ennyire tetszett volna.
Ahogy az Clare-től már megszoktuk,fordulatos történettel áll elő,igaz néhol kicsit kiszámítható volt,de ez nem érdekelt,legalább azt gondolhattam "Na ugye!Én megmondtam.Tudtam,hogy nekem lesz igazam!"

Jace még mindig nagy favorit.Ezúttal sem hazudtolta meg önmagát.A szarkazmusa még mindig közel áll hozzám(biztos,mert én is ilyen kis bunkózó vagyok :D )A korához képest éretten gondolkodik,és folyton pörög,mindig csinál valamit és szerez pár sérülést,de azért valahol mélyen az ő kicsi lelke nagyon érzékeny.
Clary és Luke továbbra is a szimpatikus kategóriába tartoznak,Simon most már közelebb van a 0-hoz mint a -10-hez a tetszési skálán,Valentine most is megszállott,ő hozta a várt eredményt(SPOILER bár a végén elég egyszerűen meghal SPOILER)
Sebastiant pedig utáltam.Én nem tudom,hogy lehet őt szeretni,pedig már hallottam,hogy van TeamSebastian is.Nekem akkor is a kis szöszi a kedvenc :)

A borító szép lett,akárhányszor ránézek a polcomra,mindig egyből kiszúrom,pedig van nála rikítóbb színű is.A 4. rész: City of Fallen Angels magyar kiadása novemberre van tervezve,csak nehogy úgy járjon ez is,hogy tologatják.
Clarenek van egy másik sorozata is ami szintén árnyvadászokról szól,csak a múltban játszódik(Clockwork Angel),ezt októberre tervezik kiadni és természetesen már rajt figyel az elolvasandó listán.

5/6

Eredeti cím: The Mortal Instruments - City of Glass
Fordító: Kamper Gergely
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2011
Hossz: 498 oldal

Diana Gabaldon: Outlander – Az idegen

"1945-öt írunk. Claire Randall, a volt hadiápolónő éppen a második nászútját tölti a férjével a háború után, amikor keresztülsétál a brit szigetek rengeteg ősi kőkörének egyikén. Hirtelen „sassenach” lesz belőle, vagyis idegen a háborútól és portyázó klánoktól sújtott Skót Felföldön…Urunk 1743. évében.
Miután az általa ismeretlen erők visszasodorták az időben, Claire olyan intrikák és veszélyek közé pottyan, amelyekre az élete is rámehet…továbbá a szívét is összetörhetik. Mert találkozik Jamie Fraserrel, egy lovagias, ifjú harcossal, és innentől úgy érzi, kettészakítja a hűség és a szenvedély, amely a két teljesen különböző férfihoz köti két egymással összeegyeztethetetlen életben."

Nagyon sokat gondolkoztam azon,hogy mit is írhatnék róla.Mivel egy csomóan már kifejtették,hogy milyen a fordítás,milyen a történelmi hitelessége(amit én ha akarnék se tudnék ellenőrizni,mert rém béna vagyok töriből) úgyhogy csak szimplán azt írom,amit olvasás közben gondoltam,éreztem.

Annyit tudtam mielőtt megvettem,hogy egy csak visszamegy valahogy az időben,és találkozik ott egy helybelivel és nagy romantika lesz a vége.Mondom,miért is ne,és már itt is feszített a polcon a maga kb 900 oldalával és hatszáz kilójával.Meg valóban hatalmas egy jószág azt meg kell hagyni!Nekem is csak úgy sikerült megúsznom az ínhüvelygyulladást,hogy egyik oldalt egy 10-es csomag zsepivel,a másikon meg a telefonommal kitámasztottam.

És nekem lényegében ez volt vele a legnagyobb problémám,hogy nagyon hosszú.Ahhoz képest,hogy már elején márciusban megvettem,csak most végeztem vele.Szerintem nyugodtan lehetett volna valamivel rövidebb is.Már szinte olyan volt,mint egy brazil szappanopera,aminek soha sincs vége.

Amikor sikerült 1-nél több fejezetet egyszerre elolvasni,akkor nagyon jól lekötött,főleg azok a részek,amikor Claire éppen valakit gyógyítgat.(tudom,kicsit beteg vagyok,hogy pont a sebvarrós részek tetszettek,de én már csak ilyen vagyok)Úgy gondolom,hogy Claire akkor adta igazán a bátor és sokszor vakmerő énjét,mikor egyedül volt.Amint valaki ott termett,hogy megmentse,mindjárt alábbhagyott az ezekkel.Szimpatikus szereplő lett számomra,amint átkerült a körön,mert előtte szinte csak unta magát és alig tevékenykedett valamit.
Jamie nagyon rendes gyerek,tényleg szerethető,annak ellenére,hogy sokszor ösztönlényként viselkedik és olyankor tudjuk,hogy nem a fejében van az esze.És ha nem minden második mondatát kezdené úgy hogy "ó,igen" akkor még jobb lenne.

A történet adóbeszedős és egyéb hasonló részei nem voltak túl érdekfeszítőek,de a boszorkányégetéses annál inkább.Engem a kínzásos dolgok sem zavartak annyira(na jó néha egy kicsit),de a túl sok ágyjelenet párszor már felhúzott.Az ifjú pár a mézeshetei nagy részét az ágyban töltötték és mást nagyon nem is csináltak.(látszik,hogy akkor még nem volt tv)

Nem mondom azt,hogy katartikus élmény volt,de amiért elszórakoztatott közel egy hónapig,ezért kap egy ötös alát,és a folytatásnak is megnyerte a bizalmat,ami elvileg ősszel jelenik meg Dragonfly in Amber címmel.Amúgy kb a 7.résznél tartanak külföldön.

5/5,

Eredeti cím: Outlander
Fordító: Farkas Veronika
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2010
Hossz: 908 oldal