2011. május 25., szerda
Anna Sewell: Fekete Szépség
"Az állattörténetek egyik legszebbikét Anna Sewell (1820-1878), angol írónőnek köszönhetjük. Társai, barátai voltak az állatok. Krónikus betegsége miatt már gyermekkorától élete összekapcsolódott pónijával. Csak pónifogaton tudott kimozdulni otthonából, így hőse, a póni, a legközvetlenebb ismerőse volt, „akin keresztül látta a világot". Egyetlen, világhírű műve a Fekete Szépség a gyermekirodalom klasszikusa, egy ló önéletrajza. Könyvét a világ számos nyelvére lefordították. A rendkívül intelligens, gyönyörű ló, életében többször gazdát cserél, és ennek során sok emberi rosszal, gonoszsággal, kegyetlenséggel találkozik. A könyv rólunk, emberekről is szól, morális tisztasággal tanítva azt, hogy feladni soha nem érdemes. Fekete Szépség története a jó győzelmét ünnepli a rossz felett, és erősíti bennünk azt a hitet, hogy érdemes „embernek" maradni elembertelenedett világunkban. Sewell főhősének sorsa is végül jóra fordul, és eljut a szerető gondoskodáshoz."
Nagyon sokat hallottam már erről a könyvről és a filmről is,de sajnos eddig még egyikhez sem volt szerencsém.Mióta rendszeres könyvtárlátogató vagyok,elhatároztam,hogy az összes olyan könyvet elolvasok,ami akár csak egyszer is felkeltette a figyelmemet.
AZ elején úgy voltam,hogy nem igazán jött be a stílus,nekem túl "szép" volt minden.Mindenki mást bántottak,bezzeg Fekete Szépség olyan jó gazdákhoz került... stb.Soha nem szerettem,amikor valami csak jó és tökéletes.
Aztán voltak pontatlanságok,ami nekem zavaró volt,bár lehet,hogy egy olyan embernek,aki kicsit sem jártas a lovak körül annak fel sem tűnnek ezek a bakik.Ilyen volt az hogy kantárt még nem raknak Szépség fejére,de két sorral lejjebb már arról beszél,hogy a kantár tökéletesen volt beállítva.Szerintem a zablára akart gondolni,csak az író vagy a fordító hibájából ez nem derül ki.Ezeket leszámítva kellemes és könnyű olvasmány,jó utazótársam volt hazafelé a buszon.
A szereplők közül számomra senki sem volt kiemelkedően kedvenc.Az emberek közül a "jókat" szeretjük,a "rosszakat" meg nem.A lovak lényegesen több figyelmet kaptak,főleg,hogy a történetet Fekete Szépség meséli el,aki nekem kicsit olyan mindenbe beletörődöm,úgy fogadom el a dolgokat ahogy vannak típus.Ezt nem értettem,hogy mikor már tényleg feszegetik,és verik akkor is tűri a bántalmazást.Én biztos másként cselekednék,ha ló lennék.Bár szerintem épp ez az amit az irónő hangsúlyozni akart,hogy a lovak még akkor is tűrnek és hallgatnak amikor bántják őket,pusztán azért mert nekik ez a feladatuk,hogy az embert segítsék és mindig készségesek legyenek.
A legkedvesebb és szinte idilli részek a könyvből megnyugtatóak voltak(a kicsi kis túl szép hogy igaz legyen bakit leszámítva)ezek amikor Szépség még az elején az uraságnál van,a londoni kocsis és a legvégső jelenet.
Ezek ellenére sokszor elszomorított a könyv,nem csak amiatt,ahogyan a lovakkal bántak néhányan,hanem azért mert a végén akit Szépség ismert és a barátjának mondhatott a kezdetekkor,az a végén már nincs többé,és szinte egyedül maradt.Ez nagyon letört engem :(
Ha lesz egy kis időm,akkor a filmet is meg fogom nézni,bár már most selytem,hogy pár dolgot megváltoztattak könyvhöz képest.
5/3,5
Eredeti cím: Black Beauty
Fordító: Törék Mergit
Kiadó: Móra Ferenc Könyvkiadó
Kiadás éve: 1987
Hossz: 247 oldal
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Én csak a filmet láttam, kiskoromban nagyon szerettem.:) Amint tudok, sort kerítek a könyvre is!
VálaszTörlésSzerintem azért mindenképpen megéri elolvasni.Nem egy eget rengető könyv,de azért elszórakoztat és elgondolkodtat.
VálaszTörlés