"Európai – németalföldi – hajó bukdácsol Japán partjai felé, rettenetes viharban. Megkerülte az egész ismert (és még nem ismert) világot, s mire szokatlan irányból, kelet felől érkezve megfeneklik Izu-félsziget sziklazátonyain, a legénységből alig tucatnyian maradnak életben. A japánok azonmód fogságba vetik őket, vezetőjükkel, az angol kalandorral, Blackthorne főnavigátorral együtt.
Az európai naptár az 1600. esztendőt mutatja. A holland tengerészek – noha ők ezt természetesen nem tudják – baljósabb időpontban nem is érkezhettek volna. Két éve, 1598-ban halt meg Nippon katonai diktátora, a taikó, s azóta az országot az egész 16. századon át dúló polgárháborúk utolsó felvonása zajlik: a kisebb-nagyobb szamurájseregekkel rendelkező főurak, a daimjó-k a végső, nagy csatára készülnek, hogy egyszer s mindenkorra eldőljön, ki, melyik család birtokolja majd évszázadokon át a sóguni címet, ki lesz a szamurájok, az egész ország teljhatalmú ura. Cselvetések, árulások, orgyilkosságok feszültséggel teli, ismeretlen világába csöppen a tucatnyi protestáns európai – és talán még a „vad” japánoknál is nagyobb veszély leselkedik rájuk a katolikus portugálok és spanyolok képében. Ezek ugyanis már több mint ötven esztendeje jelen vannak a japán kikötővárosokban, s nemcsak vallási, hanem kereskedelmi monopóliumukat is féltik az „eretnek kalózoktól”, ahogy Blackthorne-t és társait nevezik. Ami lesz a sorsa az Erasmus hajósainak, miféle rafinált eszközökkel és módszerekkel küzdenek egymás és sokszor az európaiak ellen is a japán hadvezérek, hogyan kell japán módra íjjal célba lőni, a teát szertartásos módon megfőzni és felszolgálni, harakirit elkövetni, hogyan támadnak a nindzsák – minderről és még számtalan egyéb érdekességről olvashatunk ebben a vérbeli történelmi regényben. Legtöbben azonban mégis egy rendkívüli formátumú, zseniális japán hadvezérről és politikusról tudunk meg – s egy nem kevésbé rendkívüli európairól, akiből a szamuráj lett."
Ez az a könyv amit elvileg január végén félbehagytam,de nem szeretek könyveket félbehagyni,ezért az első részét végigolvastam.A második könyvet akkorra tartogatom,amikor több időm lesz az elolvasására.
Mivel csak a történet felét olvastam így nehéz róla véleményt írni,de nem tudom mikor fejezem be,ezért leírom mit gondolok róla eddig.
Most van az az időszakom,amikor kezdek áttérni a felnőtt könyvekre is.Nem emlékszem hol láttam meg ezt a regényt,de felkeltette a figyelmem,ugyanis érdekel a japán kultúra.
Úgy voltam vele,hogy az eleje kicsit unalmas volt,és a sok politikai megbeszélés is.Azok a részek érdekeltek a legjobban amikor Blackthorne-ról olvashattam.Bár a hozzáállása a dolgokhoz nem mindig nyerte el a tetszésemet,de gondolom az akkori felfogás más volt.Mariko felbukkanása után már sokkal gyorsabban haladtam vele,csak ne lett volna bent annyi megbeszélés meg gyilkolás.
Alapjában véve a történet nem rossz,és szerintem a második könyv sokkal izgalmasabb lesz,de sajnos arra már nem volt időm,de majd mindenképpen el akarom olvasni.
Az újabb kiadást olvastam,de az amelyiken a katana(japán kard) van az sokkal jobban tetszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése