Spirit Bliss: Árnyékvilág

"A regény egy pszichológiai krimiszálakkal átszőtt romantikus történet, de van benne humor, szenvedély, feszültség, akció és erotika is. A történet egy olyan világot próbál bemutatni, amely kívülről csillogónak, izgalmasnak, boldognak tűnik, de valójában árnyék fedi.
A fiatal színész, Adam Swanson egész életében az árnyék közelében élt, de az egyik pillanatról a másikra kebelezte be őt. Az újságok, a rajongói, de még a környezetében élők nagy része sem ismeri igazán. Adam a paparazzik és a rajongók zaklatását is elég nehezen viseli, de ezt még tetézi az is, hogy elkezd furcsa üzeneteket, ajándékokat és telefonhívásokat kapni.
A zűrzavar közepén feltűnik egy lány az életében, Camilla Jones, akinek semmi köze az Árnyékvilághoz, mégis bezárkózva, napfény nélkül éli az életét egy múltbeli sérelem miatt.
Egymást segítik ki a világosságra hosszú és nehéz küzdelmek árán, melyek során önmaguk kétségeivel, bizonytalanságával és a külvilág emberi „démonjaival” kell megküzdeniük."

Na,hát nem is tudom,mit mondjak.Annyi sok rossz kritikát olvastam róla,úgyhogy gondoltam,ezt nekem is "látnom" kell.És most már én is tudom miért írták azt amit.

Lényegében nagyon klisés az egész.Van egy meg nem értett színész,aki szinte tökéletes,csak nagyon magányos.A másik vonalon ott a hallgatag magába húzódó lány,aki természetesen nem rajongója ennek a színésznek.Ereszd őket össze,és már kész is a tökéletes love story.
Néhány részénél gyorsan haladtam és talán még sikerült belemélyedni is,de helyenként szinte kínszenvedés volt.Alapjában véve nekem túl szirupos volt,és eléggé kiszámítható is.Aztán voltak dolgok,amik bökték a csőröm.Az egyik az,hogy miért úgy kellett írni,hogy "mellbe rúgott egy mustang".Tudtommal ezt a magyarok musztángnak mondják.A másik ilyen szembetűnő az az volt,amikor Adam és Camilla az ágyban fekszik,és Cam hátat fordít,Adam meg is jegyzi,hogy így nem látja a reakcióját.Egy sorral lejjebb meg már azt mondja,hogy látja az arcát,holott nem változtatott helyzetet.Kicsit furcsa.

Aztán a szereplők.A két főszereplő nem igazán nyerte el a tetszésemet.Az ő karakterét ha jól tudom Robert Pattinson ihlette.Hát meg is látszik,mert hallottam valami olyat,hogy Pattinson fél a tömegben,erre a mi kis Adam-ünk tömegfóbiás.Ezek mellett szerintem nagyon lányos lett a gondolkozásmódja és a jelleme is.Ezt az író azzal próbálta meg ellensúlyozni,hogy hősünk folyton azon agyal,milyen lehet Camilla ruha nélkül,és intim helyzetekben.
Camilla meg egyáltalán nem volt szimpatikus.Nekem túl nyafkának tűnt,és a művészi hajlamait sem értetem igazán.
Akik kicsit is felkeltették az érdeklődésemet,az Peter és Julie.Róluk szívesebben olvastam volna.


SPOILER: Az "egész napos szex a ház körül" ötletét valahogy nem díjaztam.Aztán a vége nagyon levitte az egészet.Túlságosan gyorsan rendezte le a beteges emberrablást,és ami utána jött,az meg már folyt ki a könyvből,annyira szirupos lett.mindenki boldog,már gyerek is van,a jó barátok összeházasodnak,csak szegény Robert Pattinson szenved még mindig a paparazziktól.(ez nálam verte a biztosítékot)SPOILER

Azért adtam rá 2 pontot,mert néha azért sikerült lekötnie,és Spiritnek nagyon gördülékeny stílusa van,amit(ha a tartalomtól eltekintünk) jó olvasni.


5/2


Kiadó: Könyvmolykéző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Hossz: 366 oldal

Vicki Myron – Bret Witter: Dewey – A könyvtár macskája

"Mekkora hatással bírhat egy állat? Hány ember életét érintheti meg egyetlen macska? Hogyan lehetséges, hogy egy elhagyott macskakölyök megváltoztathat egy kis könyvtárat, megmenthet egy klasszikus amerikai várost, és idővel világhírre tehet szert? Ha választ keresel ezekre a kérdésekre, hallgasd meg az iowai Spencer városka szeretett könyvtári macskája, Könyvmoly Dewey elbűvölő történetét. Dewey története a lehető legkeservesebb módon kezdődik. Alig néhány hetesen, az esztendő legdermesztőbb éjszakáján bedugták Spencer Közkönyvtárának könyvledobójába. Másnap reggel talált rá Vicki Myron, a könyvtár igazgatója, gyermekét egyedül nevelő anya, aki túlélte családi gazdaságuk elvesztését, a fenyegető mellrákot és alkoholista férjét. Dewey azonnal elnyerte Vicki szívét, akárcsak a könyvtár valamennyi dolgozójáét, amikor összeszedte magát, fagyos lábacskáin odatotyogott hozzájuk, és köszönete, szeretete jeléül megbökdöste mindegyikük lábát. Az ezután következő tizenkilenc év során mindvégig elbűvölte Spencer lakosait lelkesedésével, melegével, macskáktól szokatlan alázatával, és mindenek fölött hatodik érzékével, amellyel tudta, hogy ki szorul rá legjobban az ő szeretetére. Ahogy Dewey híre városról városra, államról államra, majd elképesztő módon világgá terjedt, a cica barátnál is több lett: a büszkeség forrása egy közép-amerikai gazdálkodó városkának, amely lassan kilábalt hosszú történelmének legsúlyosabb válságából."

Múltkor olvastam a Wesley-t ami nagyon tetszett,úgyhogy gondoltam rápróbálok erre is,mert a Dewey is egy igaz történeten alapuló könyv.Sajnos kicsit csalódtam benne,bár lehet,hogy túl sokat vártam tőle.Akaratlanul is összehasonlítottam a Wesley,kedvesemmel.Ott nagyon tetszett,hogy a középpontban a bagollyal töltött mindennapok vannak a középpontban,ezért ebben a könyvben is ezt vártam.
De sajnos itt elég kevésnek találtam azokat a részeket,amik Deweyról szólnak.Tudom,hogyhogy nem lehet minden nap izgalmas,és ha csak a könyv ilyen részekből állna,nem lenne nagy terjedelmű,de Spencer város történelmének leírását én már kicsit soknak találtam.Értem én,hogy Vicki Myron be akarta mutatni azt a kis várost,ahol Dewey lakott,de ezt nem kellett volna ab ovo kezdeni.Nekem csak ezzel volt problémám.

A Deweyról szóló részeken sokszor szomorkodtam,néha nevettem és volt mikor csodálkoztam.Nagy állatbarát lévén szeretem,mikor az emberek ilyen gondoskodóak a kis barátjukkal,de néhányan hajlamosak túlesni a lónak a másik oldalára.Úgy gondolom,hogy az állatokat szeretni kell,de ne úgy szeressük őket mint az embereket,és ne is kezeljük őket úgy.Gondolok itt pl a azokra akik mondjuk a kiskutyájukra a saját ruhájukhoz illő pici kis kutyarucit adnak,meg mit tudom én milyen kövekkel kirakott nyakörvet,mert Fifi nagyon szereti.Szerintem az a kutya jobban érezné magát,ha kint rohangászhatna egyet a gazdival,vagy másik kutyákkal.Az emberek sem szeretik,ha állatként bánnak velük,lehet hogy fordítva ez az állatokra is igaz.Most ez úgy jön ide,hogy többször írja Vicki,hogy ő Dewey "Mamája",és az a kis macsek pedig a fiacskája.Ez valahogy nem jött be nekem,sosem szeretem az ilyen túlzásokat.

Összességében nem volt olyan rossz könyv,a vége majdnem meg is ríkatott,mert ugye tudjuk,hogy mindennek és mindenkinek vége lesz egyszer és ez nagyon elszomorít.Ilyenkor olyan depis hangulatba kerülök,ami után nehéz visszarázódom.(Így voltam a Wesleynél is,meg a Narnia Krónikáival,aminek egyébként most néztem meg a 2. és 3.részét és most tiszta depi vagyok)Szerencsére voltak nagyon szép részek,amik az összetartásról és a szeretetről szólnak,és a vicces részeket se felejtsük el.(nagy kedvenc,amikor Vicki ráparancsolt a cicára,hogy nyomás befelé fiatalúr! erre egy szegyén srác azonnal beslisszolt a könyvtárba.)
Egyébként kíváncsi lennék,hogy milyen lenne,ha a mi könyvtárunkban is ott futkosna egy kis szőrpamacs :)

5/3

Eredeti cím: Dewey: The Small-Town Library Cat Who Touched the World
Fordító: Borbás Mária
Kiadó: Könyvmolykéző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Hossz: 257 oldal

Rafael Abalos: Grimpow – A láthatatlan út

"A Grimpow már megjelenése előtt példátlan kiadói sikert ért el. A spanyol irodalom történetében korábban sohasem fordult elő, hogy egy külföldön ismeretlen szerző ifjúsági regényét tíz országban is megjelentessék. A 2005-ös spanyolországi kiadást követően a kötet 2006-ban Franciaországban, Olaszországban, Németországban, Koreában, Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban, Portugáliában, Görögországban és Oroszországban is megjelent. De vajon mi az, amivel ez a regény ilyen hamar képes volt meghódítani ennyi ország olvasóit? Mindenekelőtt az, hogy a Grimpow rendelkezik a széles olvasóközönség érdeklődését és figyelmét megragadó izgalmas kalandregények összes ismérvével. A középkor misztikus világában játszódó történet egy ősrégi titok birtoklása körül forog, amire az egyház és a király is igényt tart. A főhős, Grimpow, egy kiválasztott, akinek sokszor sejtelmes, sőt veszélyes kalandjai csodálatos világba ragadják magukkal az olvasót."

Helyenként lehetnek benne spoilerek,úgyhogy,csak óvatosan!

Igazából nem terveztem elolvasni,de sokat hallottam róla,és amikor megláttam a könyvtárban nem hagyhattam ott.Egyébként nem sokat tudtam a történetről azon kívül,hogy a bölcsek kövével kapcsolatos.Úgy gondoltam,ez érdekes lesz,mert amúgy is szeretem az alkimistás történeteket.De kicsit csalódnom kellett benne.

Az elején olyan hangulatba kerültem,mint amikor a Crowfield-átkát olvastam.A havas,kihalt táj számomra mindig érdekes és titokzatos.Aztán jött a kolostor(mintha eléggé hasonlítana az elejük nem?).Aztán egy kicsit unalmassá vált a történet,Grimpow is csak tanulgatott meg okosodott és a cselekmények nagyon lassan folytak tovább.És ez kitartott egész az első rész végéig,ami majdnem a könyv 3/4-ét kiteszi.
Ezek után jött a második egység,ami már sokkal pörgősebb és izgalmasabb volt.Itt gyorsan haladtam vele,még élveztem is.
Aztán ott volt a befejező rész,ami annyira nem nyerte el a tetszésemet.A feladványokat pik-pak megoldották,és a végső nagy titok sem volt akkora nagy szám,mint vártam.A háborús szálat pedig nem igazán értettem,hogy az első két részben akkora szerepet kapott,de a végére már eltűnt egy egész sereg és senki nem törődött már velük.Ők hol vannak?

A szereplők közül nagyon nem nyerte el a tetszésemet senki.Lehet,hogy ez az én hibám,de nekem kicsit kidolgozatlanok és sablonosak voltak.Ott volt Salietti lovag,aki nem egy lángész,neki inkább kardozni,meg hősködni kell.Weienell meg csak egy kötelező szépséges szűz,aki néha nagyon okos Grimpow közelében,amúgy meg csak Saliettin lóg.És akkor még nem beszéltem Grimpowról,aki nekem túl okoskodónak tűnt a korához képest(ami nekem nem derült ki,hogy pontosan mennyi,de kb 14 éves lehet)oké,hogy nála van a bölcsek köve és nagyon okos lett,de olyan lenéző volt a többiekkel,mert ők hülyébbek nála.Ez nekem nem nagyon jött be.

Most biztos úgy tűnik,mintha nekem a könyv egyáltalán nem tetszett volna.Voltak bent jó részek,de a többségében kicsit unalmasnak találtam.Az alkimista részek azok amikre azt mondhatom,hogy szinte maradék nélkül tetszettek.
Lehet,hogy ha kicsit fiatalabb lennék,akkor jobban tetszett volna,de ezt már sosem tudom meg.

5/3,5

Eredeti cím: Grimpow - El camino invisible
Fordító: Babos Krisztina
Kiadó: Könyvmolyképző Könyvkiadó
Kiadás éve: 2011
Hossz: 472 oldal

Anna Sewell: Fekete Szépség

"Az állattörténetek egyik legszebbikét Anna Sewell (1820-1878), angol írónőnek köszönhetjük. Társai, barátai voltak az állatok. Krónikus betegsége miatt már gyermekkorától élete összekapcsolódott pónijával. Csak pónifogaton tudott kimozdulni otthonából, így hőse, a póni, a legközvetlenebb ismerőse volt, „akin keresztül látta a világot". Egyetlen, világhírű műve a Fekete Szépség a gyermekirodalom klasszikusa, egy ló önéletrajza. Könyvét a világ számos nyelvére lefordították. A rendkívül intelligens, gyönyörű ló, életében többször gazdát cserél, és ennek során sok emberi rosszal, gonoszsággal, kegyetlenséggel találkozik. A könyv rólunk, emberekről is szól, morális tisztasággal tanítva azt, hogy feladni soha nem érdemes. Fekete Szépség története a jó győzelmét ünnepli a rossz felett, és erősíti bennünk azt a hitet, hogy érdemes „embernek" maradni elembertelenedett világunkban. Sewell főhősének sorsa is végül jóra fordul, és eljut a szerető gondoskodáshoz."

Nagyon sokat hallottam már erről a könyvről és a filmről is,de sajnos eddig még egyikhez sem volt szerencsém.Mióta rendszeres könyvtárlátogató vagyok,elhatároztam,hogy az összes olyan könyvet elolvasok,ami akár csak egyszer is felkeltette a figyelmemet.

AZ elején úgy voltam,hogy nem igazán jött be a stílus,nekem túl "szép" volt minden.Mindenki mást bántottak,bezzeg Fekete Szépség olyan jó gazdákhoz került... stb.Soha nem szerettem,amikor valami csak jó és tökéletes.
Aztán voltak pontatlanságok,ami nekem zavaró volt,bár lehet,hogy egy olyan embernek,aki kicsit sem jártas a lovak körül annak fel sem tűnnek ezek a bakik.Ilyen volt az hogy kantárt még nem raknak Szépség fejére,de két sorral lejjebb már arról beszél,hogy a kantár tökéletesen volt beállítva.Szerintem a zablára akart gondolni,csak az író vagy a fordító hibájából ez nem derül ki.Ezeket leszámítva kellemes és könnyű olvasmány,jó utazótársam volt hazafelé a buszon.
A szereplők közül számomra senki sem volt kiemelkedően kedvenc.Az emberek közül a "jókat" szeretjük,a "rosszakat" meg nem.A lovak lényegesen több figyelmet kaptak,főleg,hogy a történetet Fekete Szépség meséli el,aki nekem kicsit olyan mindenbe beletörődöm,úgy fogadom el a dolgokat ahogy vannak típus.Ezt nem értettem,hogy mikor már tényleg feszegetik,és verik akkor is tűri a bántalmazást.Én biztos másként cselekednék,ha ló lennék.Bár szerintem épp ez az amit az irónő hangsúlyozni akart,hogy a lovak még akkor is tűrnek és hallgatnak amikor bántják őket,pusztán azért mert nekik ez a feladatuk,hogy az embert segítsék és mindig készségesek legyenek.
A legkedvesebb és szinte idilli részek a könyvből megnyugtatóak voltak(a kicsi kis túl szép hogy igaz legyen bakit leszámítva)ezek amikor Szépség még az elején az uraságnál van,a londoni kocsis és a legvégső jelenet.
Ezek ellenére sokszor elszomorított a könyv,nem csak amiatt,ahogyan a lovakkal bántak néhányan,hanem azért mert a végén akit Szépség ismert és a barátjának mondhatott a kezdetekkor,az a végén már nincs többé,és szinte egyedül maradt.Ez nagyon letört engem :(
Ha lesz egy kis időm,akkor a filmet is meg fogom nézni,bár már most selytem,hogy pár dolgot megváltoztattak könyvhöz képest.

5/3,5

Eredeti cím: Black Beauty
Fordító: Törék Mergit
Kiadó: Móra Ferenc Könyvkiadó
Kiadás éve: 1987
Hossz: 247 oldal

Móricz Zsigmond: Rokonok

"Kopjáss István egy nap arra ébred, hogy megválasztották Zsarátnok főügyészének. Kultúrtanácsnokként – más szóval utolsó senkiként – dolgozott addig a városházán, s most, hogy a jó szerencséje és a forgandó véletlen ilyen magas pozícióbajuttatta, minden szebbnek tetszik körülötte: egyszeriben a felesége is vonzó szépasszonnyá válik, a városban mindenki előre köszön és gratulál neki, s kínban született frázisát – hogy a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon – mélyenszántó bölcsességként ismételgeti boldog- boldogtalan. Kopjáss, ez a se okos, se buta, de a maga módján tisztességes és idealista gondolkodású ember nagy reményekkel vág neki új munkájának: a törvényesség őre lesz a városban, s kitartó munkával – ha a polgároknak mindig elmondják, mire költik a pénzüket – talán még azt is el lehet érni, hogy a magyar ember szívesen fizesse az adót, s önzetlen örömmel szemlélje a köz boldogulását. A hatalom édességét azonban hamarosan megkeserítik az innen-onnan előbukkanó rokonok, akik most mind Kopjáss pénzét s befolyását lesik, s még inkább az új főügyész előtt lassanként feltáruló igazság: a kéz-kezet-mos panamázások kibogozhatatlan szövedéke. Móricz először 1930-ban, majd átdolgozott formában 1932-ben megjelent regénye azóta klasszikus példázattá vált, amely örökérvényűen mutatja be a hatalom mámorát s az aljasító körülmények közé került egyszerű ember vergődését. Bár a Rokonok csak egy pillanatkép az 1920-as évek végének Magyarországáról, a kórképet ma is hátborzongatóan pontosnak érezhetjük. Kötetünkben a regény mellett a belőle készült színpadi művet is közöljük: a komor hangulatot Móricz itt derűs elemek sokaságával oldja fel, s a regényben sodró realizmussal ábrázolt gondolatot itt pörgő, komikus jelenetekkel, lenyűgöző dramaturgiai profizmussal közvetíti, bizonyítva, hogy a színpadi műfajnak is újító, nagy mestere volt."

Hát igen,a kötelező olvasmányok.Általánosban mindig hadilábon álltam velük(ugyanis akkor még oly tudatlan voltam,hogy nem tudtam milyen jó olvasni),de gimiben eddig a Vörös és feketén és A párizsi Notre Dame-on kívül mindent elolvastam.
És itt jött a Rokonok,ami hát nem igazán jött be nekem.

Ha jól emlékszem ez az első könyvem Móricztól és ezért kicsit nehéz volt megszoknom a stílusát,igaz,hogy novellát már olvastam tőle,de az teljesen más.
Ami engem a legjobban zavart az írásmódban,az az volt hogy néha fogalmam sem volt,hogy most ezt ki csinálja vagy ki gondolja.Kb ilyenek voltak a zavaró részek: Lina beszélgetett az xy-nal aztán ivott.Rágyújtott egy szivarra,és nézte ahogy a felesége iszik.
De nekem senki nem mondta,hogy most már Kopjássról van szó!Szóval ez volt az egyik ami számomra megnehezítette az olvasást.A másik a téma.Valahogy engem teljesen hidegen hagy a politika és a pénzügy,az meg pláne,hogy ki milyen befektetést csinált,vagy hogy mi van a "sertéstenyésztővel".Sőt mondhatni egyáltalán nem bírom ezeket a témát.Ha valaki burkoltan és érdekesen tud róla írni akkor oké,de nekem ez kicsit mát sok volt belőle.Ez tisztán az én hibám.Lehet,hogy valaki meg pont ezt szereti.,erre mondják,hogy ízlések és pofonok.

Az viszont tetszett,ahogy a rokonok a puszta véletlen folytán erre járnak,és ha már itt vannak.Ezeken jókat mosolyogtam,mert ez nagyon jól tükrözi a valóságot.Na mindegy,furcsa egy humora van az biztos.

És itt szeretném még kifejteni,hogy nem értem miért erőszakolják rá a fiatalokra a kötelező olvasmányokat.Én nem vagyok ellenük,van amelyik kifejezetten tetszik is,meg értem én,hogy igy tudják jól megmutatni az adott stílust és egyebet.Én ezt megértem.Csak az nem világos,hogy mondjuk miért nem lehet mondjuk egy adott témából 2-3 könyv közül is választani.Így pl én tuti nem a politikai témásat választottam volna,és nem szenvedtem volna vele.Most senki ne gondolja,hogy én ellene vagyok a kötelezőknek.Én csak azt mondom,hogy lehet,hogy sokan ezért utálják meg az olvasást,mert olyan könyvvel kezdenek,ami nem biztos,hogy érdekli őket.Ez egy olyan téma,amiről oldalakat lehetne írni,lehet,hogy majd ha nagyon ráérek akkor filozofálgatok erről egy kicsit,de nem most.



5/2

Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 1962
Hossz: 355 oldal

Joseph Bédier: Trisztán és Izolda regéje

"A kelta eredetű Trisztán-monda első írásos feldolgozásai a XII. századból maradtak ránk. Ezeket a jobbára töredékes francia és német forrásokat olvasztotta egybe Joseph Bédier francia irodalomtörténész gyönyörű, modern prózaritmusban írott műve. Nem változtatott rajtuk, csak avatott és ihletett kézzel csiszolta őket pompás formába, megőrizte a rege naív báját, a keresztény lovagi világgal éppen csak beoltott kelta álomvilágot, s kerek háromszáz kiadásban diadalra vitte a halálhozó szerelem halhatatlan megfogalmazását. Tarkabarka hűbéri világban játszódik a történet, a két szerető még csodák, sárkánykígyók, torzonborz állatemberek, irdatlan óriások közepette küzd a boldogságért. De a szerző, a modern ember – bár maga is álmélkodó szemmel nézi, fürkészi a képzelet alkotta valóságok országát – már tudja, hogy „ami varázslóknak van hatalmában, azt a szív is véghez tudja vinni szerelem és vitézség erejével”. Ezt hagyja örökül a késői olvasóknak „minden szeretőknek, senkinek se másnak”."

Pár hete ment a tv-ben a legújabb feldolgozása a történetnek.Természetesen most is lemaradtam az elejéről,de sebaj.Nekem rémlik az is,hogy kiskoromban láttam egy régebbi verziót,ami hűebb volt a mondához.Persze egyből nekiestem a google-nek,megtaláljam a legpontosabb könyvfeldolgozást.Ez kicsit nehéz volt,mert ahogy Szabics Imre előszavában olvashatjuk,hogy több fajta változata maradt fenn Trisztán és Izolda szerelmének,ezeket Joseph Bédier összegyűjtötte,és egy történetbe gyúrta őket.

Szerintem ez az a sztori,amit mindenki legalább annyira ismer mint a Romeo és Júliát.Adva van egy férfi és egy nő,akiknek nem lehetne,de egymásba szeretnek és sok viszontagság és az egymástól való távollétet nem képesek elviselni,és így tragikus lesz a befejezés.
Szeretem a középkorban játszódó történeteket,és annak ellenére,hogy tipikusan regés,mondás a leírásmód,nem volt vele problémám.
Pár dolog pedig kifejezetten tetszett,amikor nem pont szó szerinte értve a dolgok sokkal szebbek lesznek,mint ahogy első ránézésre.Ilyen volt pl. az,hogy bájital hatására lettek szerelmesek,ami egyszerre lehet a legédesebb nektár,de akár méreg is.AZ ilyen dolgok tetszettek,meg az ahogy a szerelmesek mi mindenre képesek,és milyen fifikásak lesznek,ha arról van szó,hogy le ne leplezzék őket.Továbbá nagyon jók voltak az emberi természetet jellemző leírások,és azok valamelyik szereplő általi bemutatása.Gondolok itt pl arra amikor Izolda azt hiszi,hogy Trisztán mást szeret,és ezért nem hisz neki.Tipikus.Vagy az általam legjobban utált ember Fehérkezű Izolda tette.Ha nem lehet az övé,ne legyen másé se.

Bár mindenki tudja mi lesz a történet vége,mégis azért drukkoltam,hogy valahogy mégis összejöjjön nekik.Nem egy letehetetlen,fantasztikus és eget rengető könyvről van szó,de aki kíváncsi a regére az bátran olvassa el.

5/3.5

Eredeti cím: Le roman de Tristan et Iseut
Fordító: Pap Gábor
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 1990
Hossz: 155 oldal

Könyvtárlátogatás

Tegnap visszavittem a könyvtárba a könyveket,igaz a Bűvöletet nem olvastam el végig,majd talán a nyáron.
Mivel megígértem,hogy kevesebbet olvasok,ezért a szokásos 8 könyv helyett csak 5-öt vettem ki,és ezek közül is 2 igen vékonyka.(igaz a maradék három pótolja a vastagsági hiányt :D )

Ezek jöttek velem:
Joseph Bédier: Trisztán és Izolda regéje
Anna Sewell: Fekete Szépség
Vicki Myron – Bret Witter: Dewey – A könyvtár macskája
Spirit Bliss: Árnyékvilág
Rafael Abalos: Grimpow – A láthatatlan út


Éééés teljesen ki vagyok akadva!Miután megnéztem az első 3 részt a Trónok harcából,teljesen rákattantam és azonnal meg akartam venni a könyvet.Rákerestem a neten,de sehol nem lehet kapni.Mondom jól van,az egyik kis boltban szoktam mindig látni,hogy ott figyel a polcon ezért bemenetem oda.Hát ott sem volt!Az eladó azt mondta,hogy a kiadó bekérte az összeset.Megnéztem az alexandra honlapján,ahol meg azt írják,hogy 05.25.-én jelenik meg az 1 és a 3.rész.Oké,de mi van a másodikkal?Ezzel sikerült befeketíteni a csütörtökömet :(
Az igaz,hogy e-book formában megvan,csak nem nagyon szeretek gépen olvasni,és ha elolvasnám azt a majdnem 900 oldalt,a végén agyérgörcsöt kapnék,és kifolyna a szemem.Meg különben is nekem kell az a szép kis sárkányos borítójú könyv :(

Pittacus Lore: A negyedik

"Pittacus Lore a Lorieni Bölcsek bölcse. Tizenkét éve él a Földön, készül a bolygó sorsát meghatározó, mindent eldöntő háborúra. Tartózkodási helye ismeretlen. A Lorienről érkeztünk a Földre. Tizenkét évvel ezelőtt. Úgy nézünk ki, mint ti. Ugyanazt a nyelvet beszéljük. Köztetek élünk. De másmilyenek vagyunk. Olyan hatalommal rendelkezünk, amiről nem is álmodhattok. Elképzelni sem tudjátok, milyen erősek és gyorsak vagyunk. Hozzánk hasonló szuperhősökkel eddig csak filmekben vagy képregényekben találkozhattatok, de mi valóban létezünk."

Valamiért bekattant nekem,hogy ezt a filmet nekem meg kell néznem,mielőtt még elolvasnám a könyvet.De persze pont fordítva alakult a dolog.
Nagy bátran vettem meg a könyvet,mondom valami új ötlet,de miután már itt figyelt a polcon,akkor kezdett jó pár negatív kritikát begyűjteni magának.Így tehát,miután a héten jutott rá időm,remegve vettem kezembe,és nem számítottam semmi jóra.

Kezdem a rosszal.A sokak által hiányolt leírások tényleg nincsenek ott.Csak pár szót ír az emberek kinézetéről,de az arcukat nem nagyon mutatja be.Na most ez valakinek lehet jó is meg,meg rossz is.Így mindenki saját szereplő kinézetet teremthet magának és ehhez nagyobb szabadságot kap,de ezek mellett semmi támpont nincs,amiről kiindulhatnánk, és én mondjuk kíváncsi lettem volna,hogy a szerzők milyennek képzelik el a "hőseiket".
Ami engem a legjobban zavart,azok a tőmondatok voltak.Nem igaz,hogy belehalt volna pár összetett mondatba.A vesszők nagyon szépek ám nyomtatásban,úgyhogy nyugodtan lehet őket használni!
Volt pár fura dolog,amire nem találtam magyarázatot hiába figyeltem erősen.

A John-Sarah szerelmi szál nekem nem nagyon jött be,és el nem hiszem,hogy egy fiú igy gondolkodik egy lányról.Néha már kicsit Bellás volt."Olyan gyönyörű,nála nincs szebb stb."
Na jó azért pár helyen nevettem rajt,hogy milyen zavarban van meg hülyeségeket beszél John.

A jó oldala,hogy a történet alapjában véve engem érdekelt,a különböző adottságok bemutatása a Lorinon és a Földön egyaránt.
A szereplők közül sajnos nem mindenkit lehet jobban megismerni.John egész szimpatikus volt,bár a fentebb említett Bellás viselkedése,meg a "szuper-ufó vagyok,de azért nem egy géniusz" kicsit idegesítőek voltak.
Henri az a tipikus tanító.Valahogy mindig Brom(Eragon)jutott róla eszembe.
Hatodik stílusa tetszett,ő inkább harcos forma,mint Négyeske.Sajnálom,hogy a következő rész nem az ő szemszögében játszódik.
És itt van ég nekünk a Bernie Kosar névvel "megáldott" kutyus,akit nem szabad kifelejteni a sorból.Szerintem ő az agy a bandában :D

Úgy összességében nem volt rossz.Olyan egyszer olvasós,de azért elszórakoztatott és kikapcsolt.

A folytatást is szerintem el fogom olvasni,ami elméletileg az ősszel jelenik meg Hatos fokozat címmel(lehetett volna valami értelmesebb magyar címet adni neki)És elvileg igy fog kinézni:

Nem rossz...ezért is raktam a tüzes borítót a sok közül,mert az jobban illik ehhez is.
A filmet megnéztem,de valami iszonyat minőségben,ezért majd a látvány miatt meg kell majd néznem még 1-szer.Nézhető,de azért abban is vannak furcsa dolgok,amit most nem feszegetnék,engem viszont a képességek felcserélése zavart.Látszik,hogy a látványvilágra meg az akcióra gyúrtak inkább,azon a téren sikerült elérniük amit akartak.


5/4

Eredeti cím: I Am Number Four
Fordító: Illés Róbert
Kiadó: Cartaphilus
Kiadás éve: 2011
Hossz: 346 oldal

Alyson Noël: Blue Moon – Kék Hold

"Blue Moon
Kék Hold
Ritka tünemény!
E bűvös teliholdas estén megnyílik az idő kapuja és feltárja titkát…
Ever egyre otthonosabban mozog Damen világában, és önmagát, újonnan felfedezett képességeit is egyre jobban megismeri. Szerelmük Damennel beteljesedni látszik, de ekkor valami rettenetes történik és a lány kegyetlen választás elé kerül.

Ketyeg az óra.
Három… kettő… egy… szerelem?
Visszaszámlálás
Három… kettő… egy… Kit szeretsz jobban?

Kék Hold – a végzetes éjszaka
Nyiss kaput és lépj be! Bátorság!"

Helyenként lehetnek benne spoilerek,úgyhogy,csak óvatosan!

Megfogadtam,hogy mindig csak nagyon finoman írok,mert lehet,hogy éppen rosszkor olvastam az adott könyvet,vagy miegymás,de most ez megszegem.
Erre a sorozatra azért voltam kíváncsi,mert mondom,ha már ennyire lehúzzák,akkor azt nekem is látnom kell,hogy mi ilyen rossz bent.Az Evermore-ral még akkora nagy problémám nem volt.Újszerű ötlet a halhatatlanok,meg médiumok stb.,csak a kivitelezéssel voltak problémák.Ezért kapott egy esélyt a második rész,bár nem tudtam,hogy mit lehet ebből még kihozni.Semmit!
Teljesen feleslegesnek tartottam,hogy folytatást írtak hozzá.Az egész másról sem szól,minthogy Ever lefeküdjön-e Damennel avagy sem, és a végén is az lesz a főgonosz csapása,hogy nem fekhetnek le egymással és nem érintkezhet semmilyen testnedvük.Micsoda kifundált gonoszság!Azta!

Komolyan már az első pár fejeznél gondolkoztam rajta,hogy abbahagyom,de amilyen is mazochista vagyok, végigszenvedtem az egészet.
Egy dolog volt bent ami tetszett,és az az alkímia.Nem tehetek róla az Elric-fivérek(Fullmetal Alchemist) megszeretették velem.
A borítótól meg már tényleg frászt kaptam.A Könyvmolykéző olyan szépeket tud alkotni,de ez!Talán csak annyi jó van benne,hogy a virág úgy néz ki rajt,mint egy réti boglárka (*egoista vigyor*)
Ezek után nem tudom,hogy nekiugorjak-e a harmadik résznek.Bár lehet,hogy ha valamiért büntetni akarom magam,akkor nekiállok elolvasni.

5/2

Eredeti cím: Blue Moon
Fordító: Gazdag Tímea
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2009
Hossz: 292 oldal

Április,április...

Ebben a hónapban sikerül leapasztanom az amúgy is vékonyka pénztárcámat,úgyhogy komoly intézkedéseket kell majd ez ügyben tennem.Én is elkezdtem most bespájzolni a könyveket,pedig nekem nem szokásom.Innen is látszik,hogy megint nagyobb volt a szemem,mint a szám, ahogy anyu szokta mondani.
Ezeket vettem:
Tite Kubo: Bleach 17.
Tite Kubo: Bleach 20.
Tite Kubo: Bleach 21.
Tite Kubo: Bleach 34.
Andrea Cremer: Nightshade – Az őrzők
Pittacus Lore: A negyedik
Diana Wynne Jones: A másik palota
Cassandra Clare: Üvegváros

Ebből még csak az Üvegvárost olvastam,a többiek a spájzban vannak.

És itt van,hogy miket olvastam,ha jól emlékszem,ezekről mind írtam is:

Pat Walsh: Crowfield átka
Diana Wynne Jones: Az égi palota
Tonya Hurley: Szellemlány
Cesar Millan-Melissa Jo Peltier: A csodálatos kutyadoki
Pálfi Norbert: Noé bandája
Stacey O'Brien: Wesley,kedvesem
Tim Davys: A Halállista
Rick Riordan: A Titán Átka
Robin Maxwell: Ó,Júlia
Diana Gabaldon: Outlander - Az idegen
Elizabeth Goudge: Holdhercegnő
Cassandra Clare: Üvegváros


És egy rossz hír: gyászosan közlöm,hogy fel kell hagynom az ilyen mértékű könyvfalásnak,és kevesebbet elfogyasztani,ugyanis úgy néz ki,hogy megint romlik a szemem,pedig az év elején kaptam erősebb dioptriát.Ezen kívül nagyon megcsappantak anyagi tartalékaim,és az időm se lett több,ráadásul a tanulást is eléggé elhanyagoltam.Ez nem azt jelenti,hogy nem olvasok többet(ki sem bírnám)inkább csak mérsékletesen,amolyan böjtölés és önmegtartóztatás szerűen.
Ennyit az áprilisról.