Chris Riddell: Ottolina és a Sárga Macska

"Ismerd meg Ottoline Brown és legjobb barátja, Mr. Munroe történetét. Nincs oly trükkös talány, mely kifog e kettő furfangos agyán… Vakmerő és rafinált tolvaj garázdálkodik Nagy Város falai között, miközben értékes ölebek válnak köddé és cserélnek gazdát városszerte. Valamit tenni kell… Gyönyörű kivitelű, letehetetlenül sodró történet"

Azt ugye tudni illik rólam,hogy nagy rajongója vagyok a Paul Stewart-Chris Riddell párosnak,ezért amikor megláttam a Könyvmolyképzőnél,hogy meg fog jelenni az Ottolina,tudtam,hogy ez nekem kell.Aztán rájöttem,hogy ennyiért mégsem,inkább kivárom, míg meglesz a könyvtárnak.Sajnos valaki elhappolta előlem,de nem csüggedtem,szépen fogtam és előjegyeztem,és a múlt héten pár óra alatt ki is olvastam.

Igaz ilyen kicsi kis gyerekkönyvet nem nehéz gyorsan olvasni,de ezt még nagyon is élveztem közben.Mindig is csodáltam Chris rajzait, hihetetlen fantázia van a fejében képileg,de most kiderült,hogy írni is tud(persze a maga műfajára értem),nem csak rajzolni.

Kapunk egy aranyos kis történetet Ottolináról - aki szeret rejtélyeket és trükkös talányokat megoldani - és a barátjáról Mr. Munroe-ról - aki nem szereti az esőt és ha fésülgetik.Bár a tolvaj kiléte már akkor kiderül,ha ránézünk a könyvre,ettől függetlenül én igenis izgultam egy kicsit,hogy hogy alakulnak majd a dolgok.
A képi világot egyszerűen nem tudom leírni,olyan jó.És ahogy ezt kombinálja a szöveggel eléri a tökéletes hatást,ami nem csak egy kisgyereknél,hanem nálam is tarolt.Például ezeknél jól látjuk,hogy milyen kicsik is a szereplők a valójában;vagy az esős résznél az idő változását.(a képeket én csináltam ne tessék szidni őket,sajnos csak így tudom ezt megmutatni rendesen; kattintásra nagyobb lesz,úgy az igazi :D )


Ez csak az egyik dolog volt,ami nagyon tetszett.Aztán ott volt az,hogy olyan érzésem volt,hogy ha ezt olvasnám fel egy kisgyereknek,biztosan lekötné,és nagyon tetszene neki.Sokszor hallani véltem a fejemben,hogy valaki nekem is úgy meséli.

A szereplők nagyon aranyosak,és szerethetők,még a gonoszok is.A sok-sok eredeti dolog pl a medve a ruhák közt;az anyuka,aki mindig tudja mit csinál a kislánya holott földrészek választják el őket egymástól,és az újságpapírok szélén lévő hónaljszőr :D.Azért van benne tanulságos dolog is,vagy inkább olyan ami kicsit lelkizős: Ottolina elsírja magát mikor a képeslapokat nézegeti,és a szüleit hiányolja,erre Mr. Munroe odaviszi a hajkepét hogy a kislány fésülje ki a szőrét,mert attól mindig megnyugszik(igaz hogy Mr. Munroe nagyon utálja,de feláldozza magát).

Most annyi mindent tudnék még írni róla,hogy mi tetszett benne,de szerintem nem férne ki.Még csak annyit,hogy a fordítás nagyon jól sikerült,szépen játszik a többjelentésű szavakkal -"Párnarázó és Függönyigazgatóság" ők azok akik megigazítják a függönyt-,érdekesség még az hogy a könyvben minden fekete fehér,kivétel a piros dolgok.
Az egyetlen hibája a könyvnek,hogy elég drága,bár ha azt nézzük,hogy keménykötéses,és hogy milyen szép kivitelezés,akkor ezt elnézzük neki.Ha valahol megtalálom olcsóbban,biztos beszerzek egy példányt magamnak is,mert ezt fájó szívvel,de vissza kell vinnem a könyvtárba :(


5/5

Eredeti cím: Ottoline and the Yellow Cat
Fordító: Ludman Anita
Kiadó: Könyvmolyképző kiadó
Kiadás éve: 2011
Hossz: 172 oldal