Örömóda!!!

Avagy a napokban nyitotta meg kapuit a Cor Leonis kiadó webáruháza,ahova érdemes benézni,hiszen a nyitás alkalmából most még több kedvezménnyel lehet bezsebelni nagyon jó könyveket (pl. a most már teljessé váló Tündérkrónikák köteteit, úgyhogy csak hajrá :D  )
Bővebb információt a kiadó blogján,illetve a webáruházban találhattok.

Fábián Janka: Emma szerelme

"A tizenhárom éves Emmát apja a halála előtt fiatalkori barátja feleségére és hajdani szerelmére, Kóthay Évára bízza. A Balaton parti festői kisvárosban, ahol még jól emlékeznek Emma világszép édesanyjára és az annak idején róla terjengő pletykákra, féltékenységgel vegyes gyanakvással fogadják a fiatal lányt. Emma élete akkor bolydul fel igazán, amikor váratlanul felbukkan a család régóta Párizsban élő, gyermekorvosként nevet szerzett fia, Gábor. A lányban, aki gyerekkorában súlyos titkok tudója lett, és aki a férfit vádolja anyja haláláért, feltámad a gyűlölet. Ám a szerelmet és a gyűlöletet olykor csak egy hajszál választja el egymástól. Lehet, hogy Emmát és Gábort minden félreértés és tragédia ellenére mégis egymásnak szánta a sors?

A fordulatos és megkapó szerelmi történet hátterében ott húzódnak a századforduló eseményei: a magyar millennium, a XX. század beköszönte, majd az első világháború, a Tanácsköztársaság és a Horthy-korszak kezdete. Az események sodrába vetett nem feddhetetlen, de szeretetreméltó és nagyon is emberi hősök sorsa azt bizonyítja, hogy minden személyes tragédiából és történelmi kataklizmából van kiút."

Nagyon sokszor láttam a molyon,és azt is,hogy sokan oda vannak érte,de valahogy nem volt olyan érzésem,hogy nekem most azonnal kellene ez a könyv.De amikor múltkor megláttam,hogy féláron adják,nem volt kérdés,hogy velem jön-e.

Bár nem vagyok oda a történelemért,de a történelmi romantikusokat valamiért mégis kedvelem,és az Emma szerelme ezt csak még jobban megerősítette.Az elején furcsa volt a stílusa,de aztán megszoktam,és a későbbiekben már fel sem tűnt.Érdekes,hogy annak ellenére,hogy nagy szerelmes/vitatkozós párbeszéd hegyeket vártam,alig kaptam belőlük egy keveset,sőt párbeszédek sem voltak benne igazán.Talán ez lehet az oka,hogy a szereplők igazából nem kerültek közel a szívemhez.Jó,drukkoltam nekik,utáltam őket,de nem éreztem magam a történet részeseként,inkább olyan volt,mintha egy régi történetet mesélne el a nagymamám.De hozzáteszem,hogy ez most pont előnyére vált,mert nem biztos,hogy az ember mindig bent akar lenni a könyvben,van hogy csak jó 'hallgatni' a történetet.

Talán nem spoilerezek nagyon,ha elárulom,hogy mondhatni két szálon futnak az események,egyik a jelenben,másik a múltban.Teljesen rendben volt,hogy megtudhattam a "nagy titkot",és nem csak úgy,mint egy pletyka,hanem meg is érthettem a miérteket.De nem tudtam mire vélni,mikor már a könyv felénél voltam,és Emmával még alig találkoztam,majd a végén mintegy sűrítve kaptam dolgokat,amikről én szívesebben olvastam volna részletesebben is.

Összességében sikerült Fábián Jankának elvarázsolnia,és elérnie,hogy hosszú idő után újra hajnalig olvassak egy könyvet,mert nem tudom letenni.Ezek után biztosan keresni fogom a könyveit,bár lehet,hogy az Emma sorozat folytatását kicsit szüneteltetem,mert nem akarom,hogy újra nehéz helyzetbe kerüljön a Kóthay család :)

5/5




Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás éve: 2011
Oldalszám: 408

Takami Kósun: Battle Royale

"Valahol, valamikor egy diktatórikus távol-keleti országban, az állami vezetők kegyetlen kísérletet eszelnek ki: negyvenkét középiskolást egy lakatlan szigeten arra kényszerítenek, hogy életre-halálra megvívjanak egymással. Géppisztolytól kezdve a sarlón át a konyhai étkészletből származó villáig, bármilyen fegyver a rendelkezésükre áll… A Programnak csak egyetlen túlélője lehet: a győztes. Takami Kósun regénye – melyet gyakran neveznek a 21. századi Legyek urának – botrányos karriert futott be. Bár megjelenését a japán kormány is ellenezte, a regény 1999 óta több kontinensen vezeti a sikerlistákat, számos feldolgozást ért meg."

Többször láttam már boltokban,de csak Az éhezők viadala kapcsán kezdtem el foglalkozni vele,ugyanis sokan azt mondták,hogy előbbi könyv koppintása Kósun művének.Így mindkettőt olvasva,igen,van realitás alapja,hiszen nem csak a történet,karakterek,de még néhány jelenet is furcsamód nagyon hasonló.

De térjünk vissza a Battle Royale-ra.Úgy gondolom,hogy nem vagyok egy kényes gyomrú ember,de az elején nekem is nehezen vette be az első gyilkosságokat.Egyszerűen annyira részletesen van bemutatva,és olyan mód valóságosnak hat,hogy sokszor körülnéztem,nincs-e egy megzabult osztálytársam a hátam mögött egy baltával a kezében.
Aztán ahogyan haladt előre a történet,azt vettem észre,hogy az ilyen részletek már nem is zavarnak,sőt sokszor már magamban mondogattam,hogy "ne hagyd,hogy megszólaljon,egyszerűen eressz golyót a fejébe stb.",és később elgondolkoztam azon is,hogy én melyik osztálytársamat ölném meg,vagy társulnék vele ha hasonló szituációban lennék.

Annak külön örültem,hogy több szereplő szemszögéből láthatjuk a dolgokat,így fény derül,hogy kinek mi a szándéka,illetve mi vitte arra,hogy beszálljon a játékba avagy sem.ezek között voltak olyanok,amit teljes mértékben megértettem,de volt olyan is,ami szerintem túl gyenge indok,és az író csak azért találta ki,hogy azért XY-nak is legyen miért küzdeni.
A szereplőket tekintve nekem akadtak problémáim velük.Lehet,hogy csak velem van a probléma,hogy nem hittem el,hogy 15 éves gyerekek közül van aki olyan számítógépes zseni,hogy képes bonyolult katonai programokat is feltörni,vagy aki tinédzser létére szinte maffiafőnöki szerepet tölt be,vagy éppenséggel prostituáltként és pornózásból él,és a mindent túlélő ironman már tényleg betette a kaput.Nem ismerem a japán fiatalokat,hogy mennyire érettek ilyen korban,de számomra eléggé hihetetlenek voltak az ilyen karakterek,pláne,hogy sokuk legnagyobb problémája az volt még a legnagyobb veszélyben/haláltusájukban,hogy kinek ki tetszik az osztályból. (SPOILER ha még egy lány mondja,hogy neki Súja tetszik,félredobom a könyvet SPOILER)
Amit még negatívumként tudnék említeni,az a japán nevek átírása.Már a Gésa emlékirataiban sem voltam oda,hogy ilyen szinten 'magyarosították' a neveket. Én a könyv végére raktam volna egy 'a nevek kiejtése' oldalt,de amúgyvégig a rendes neveket használtam volna pl. Súja helyett Shuya. Egy angol vagy amerikai könyvet sem úgy fordítanak hogy "te Csárli, gyere már ide",ha itt meghagyják a Charlie-t akkor a japán neveknél miért nem lehet?

De nagyon elkanyarodtam a tárgytól.A szereplők közül volt,akivel szimpatizáltam,bár már megtanulhattam volna Martintól,hogy soha ne szeress meg egy szereplőt sem egy öldökléssel teli könyvben.
Súja-akit mindenki szeret- nem kedveltem,túl sokat nyávogott,és értetlenkedett,sokszor olyan volt mint egy kislány,holott közben meg ő az osztály egyik 'alfa hímje'.Ellenben Kavadával és Sindzsivel szimpatizáltam,és azt nem mondanám,hogy megszerettem,de kedveltem őket.

Most nagyon úgy tűnik,hogy én utáltam a könyvet,pedig nem.Nagyon könnyen olvasható,izgalmas és amiért igazán tetszett az az,hogy elgondolkodtatja az ember.Aki bírja a vérengzést és valami érdekesre vágyik annak csak ajánlani tudom,de a gyengébbek inkább ne próbálkozzanak vele.

U.I.: a képek egészen jók lettek,a rajtuk végbemenő változás hangsúlyosabbá tette a helyzetet.A térkép pedig sokat segített,pláne egy ilyen tájékozódó analfabétának,mint én :)


5/4



Eredeti cím:  Battle Royale
Fordító: Mayer Ingrid
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás éve: 2006,2010
Oldalszám: 738

Könyvtárban jártam...

Nem,most nem a zalaegerszegi József Attilában voltam,hanem Pécsen a hatttttalmas nagy Dél-Dunántúli
Regionális Könyvtárban.Élőben tényleg nagyon nagy,bár ennek ellenére nem túl sok olyan könyvet találtam bent,amit szeretnék elolvasni,mint később utána néztem és rájöttem,hogy rengetegen járnak oda,és persze azokat a könyveket veszik ki amit én is szeretnék.
Kivétel Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusza,amit mikor megláttam,alig kaptam levegőt.(el se mertem engedni,nehogy valaki elvegye előlem)
Aztán feljebb mentem két emeletet és a gyerekkönyveknél megtaláltam Benina: Bíborhajújának második részét,és a Percy Jackson 4.részét,amit már régóta ki akartam venni,csak sosem volt bent.


Még ködös a jövőnk az új könyvtárral,de én egy tartós kapcsolatot jósolok magunknak :)

James Herriot: Ő is Isten állatkája

"James Herriot az egyik legnépszerűbb angol szerző, aki hosszú állatorvosi pályájának élményeiről több sikeres könyvet írt. Ezek jó része nálunk is megjelent. E műve a második világháború utáni évtizedekben, a hatvanas években „született” és yorkshire-i prakszisának humoros történetein kívül külföldi „kiküldetéseiről” is számot ad, ahol is mint állatszállítmányok gondos kisérőjeként szerzett élményeit osztja meg az olvasóval. A végtelenül ember- és állatszerető író visszaemlékszik a háborúban szerzett kivételesen kalandos élményeire is. A szerzőnek ez a könyve először olvasható magyar nyelven."

Ez a második könyvem Herriot-tól,az első Az apraja-nagyja megbabonázott volt,ami nagyon-nagyon tetszett.Egyértelmű volt,hogy fogok még tőle olvasni,de valahogy mindig elmaradt,aztán múltkor megláttam a könyvtárban és muszáj volt elhoznom.

Bevallom őszintén kicsit mást kaptam,mint számítottam,ugyanis azt hittem,hogy ez is időben egymás utáni eseményeket mond el,ahol van egy fő szál,és mellette anekdoták. Itt másként nézett ki,ugyanis több pici történet volt,amik időben nem követték egymást,hanem ugrált az időben.Másrészről viszont szinte minden második fejezet a "hajónaplójából" került ki.
Ez az elején elég fura volt,de miután megszoktam egész élvezhető lett,és egy-egy utazásom alkalmával könnyedén elolvashattam 1-2 rövidke történetet.

Herriot olyan stílusban mutatja be a tájat és az embereket,hogy aki olvassa biztosan oda akar költözni,hogy ő is részese legyen a vidéki életnek.Az nálam külön plusz pont,hogy részletesen leírja a beavatkozások menetét,miértjét,de aki éppenséggel nem érdeklődik az állatgyógyászat iránt,annak sem kell elkeserednie,ugyanis ezeket a procedúrákat olyan humorral írja le,hogy még egy veszélyes eseten is inkább csak nevetünk.


Összességében  ajánlani tudom Herriot könyveit,hiszen nem csak viccesek,de egy egyedi életszemléletet is bemutatnak,hogy hogyan kell szeretni és becsülni az életet.

5/4



Eredeti cím: The Lord God Made Them All
Fordító: Sárközy Elga
Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2002,2011
Oldalszám: 362,474

Augusztusi zárás

Ez a hónap igen zsúfolt volt,ugyanis egyéb elfoglaltságaim miatt nem nagyon tudtam olvasni,könyvet venni meg még inkább nem,mert Pénztárca  Úr fogyókúrába kezdett :(

De azért még így is akad elszámolni valóm olvasás téren:
Karen M. Moning: Rossz hold kelt fel
Charlaine Harris: Élőhalottak Dallasban
Diana Peterfreund: Ébredj Velünk
Jonathan Stroud: Salamon király gyűrűje
Maggie Stiefvater: Lament

Szégyen gyalázat,de félbehagytam a Taliesin-t Stephen Lawhead-től :S

Éééés egy felettébb rossz hír: megint szeptember,és megint suli :/

Maggie Stiefvater: Lament - The Faerie Queen's Deception

Books of Faeries 1.

"Sixteen-year-old Deirdre Monaghan is a painfully shy but prodigiously gifted musician. She's about to find out she's also a cloverhand—one who can see faeries. When a mysterious boy enters her ordinary suburban life, seemingly out of nowhere, Deirdre finds herself infatuated. Trouble is, the enigmatic and conflicted Luke turns out to be a gallowglass—a soulless faerie assassin—and Deirdre is meant to be his next mark. Deirdre has to decide if Luke's feelings towards her are real, or only a way to lure her deeper into the world of Faerie."

Mivel Maggie az egyik kedvenc íróm,gondoltam beszerzem az eddig megjelent műveit,és ez a sorozat még hiányzik a polcról.
Mostanában eléggé sok tündéres sorozatot olvasok ( Tündérkrónikák, The Iron Fey),így kicsit féltem,hogy a Lament nem fog tudni nekem semmi újat mutatni,de szerencsére tévedtem.Mindig is szerettem,ha egy könyvben(még akkor is ha YA) a fantasy lényekre igazak a róluk terjengő mítoszok,legendák.(pl: vámpírok csak akkor jöhetnek be a házba ha behívják őket) Stiefvater szerencsére szereti a "hagyományokat" így a tündéreire igaz,hogy árt nekik a fém,és nem olyan kis édes tündérek,hanem inkább a kelta mitológiákból ismert "elrabolom a gyereked,és inkább ártok neked,minthogy tündérport szórnék rád" félék.Ezért nagyon nagy piros pont jár.


A történetét tekintve,látszik leginkább,hogy ez Maggie első könyve,hiszen az indítás mondhatni elég szokványos.Adva van egy főhősnőnk Deidre/Dee akinek fantasztikus tehetsége van a zenéléshez,de mikor nagyobb közönség előtt kell hárfáznia,addig képtelen rá,míg ki nem dobja a taccsot.Az egyik fontos iskolai verseny előtt is épp a szokásos köröket futja a WC-ben,mikor megjelenik a titokzatos Luke és segéd kezet nyújt neki.Dee-nek fogalma sincs,hogy ki ő-akinek mellesleg senki nem bírja megjegyezni a nevét(ez később fontos lesz!)- de mégis hallgat az önbizalomdoppingjára,és inkább duóban lép fel Luke-kal a versenyen.
Ugye,tényleg ismerősnek hangzik?!Azt még nem is említettem,hogy van Dee-nek az egyetlen barátja egy fiú - James - és van egy gonosz nagynénje is.Tovább nem is ragozom. 
Van még egy hiba,amit Maggie rendszeresen elkövet.A szülőknek nagyon kevés szerepet ad(az apa nevére nem is emlékszem) ami lássuk be egy 16-17 éves gyereknél eléggé meglepő.Én azt sem bánnám,ha kicsit idősebb lenne a főszereplő,és egyedül élne,vagy ilyesmi.
A történet a feléig kicsit egyhangú,megy a találgatás,hogy ki mi lehet,mit akar,de szerencsére a második felében több akció és csavar van.

A szereplőket tekintve az előbb említett szülős dolgot kivéve elégedett vagyok.Bár megvannak a "sablonkarakterek" - legjobb barát,titokzatos fiú stb. - mégis mindnyájukban van valami,amitől egyediek lesznek,és személyiségük lesz.Ott van például a nagyi,vagy akár maga a főhősnő,aki elsőre butának látszik,de legalább nem borul egyből Luke nyakába,vannak kételyei,hiába vonzódik hozzá annyira.Aztán a végén nagyon jól magára talál és megerősödik.
A tündérek is megfelelnek az elvárásaimnak,sokfélék,és legfőképp nem édi-bédik.
És a vége,mint Maggie-re nagyon(szerencsére) nem happy end,egy kicsit keserédes,de azért szép :)

Összességében bár nem ez a legjobb könyve,a Maggie rajongóknak mindenképpen ajánlom,és azoknak is akik még nem azok,hiszen legalább a stílusa miatt muszáj elolvasni. 
A folytatás Ballad címen jelent meg,ami állítólag nem olyan szorosan,de azért kötődik a Lamenthez,és a harmadik rész előreláthatólag 2013-ban jelenik meg,és Requiem lesz a címe.

5/4




Kiadó: Scolastic
Kiadás éve: 2011
Oldalszám: 368

Jonathan Stroud: Salamon király gyűrűje

Bartimaeus 4.
"Újra akcióban a pimasz és találékony dzsinn, Bartimaeus, aki már három kötetnyi zajos eseményen át engedelmeskedett fogcsikorgatva gazdájának, s közben próbált minél több borsot törni a varázslók orra alá. Ám most nem a varázslók uralta Londonban, hanem az évezredekkel korábbi Jeruzsálemben látjuk őt viszont, ahol épp a bölcs és hatalmas Salamon király uralkodik. Hozzá indul Sába büszke királynőjének megbízásából egy eszes, talpraesett lány, Asmira. A feladat amit kapott életveszélyes, és nem csak az ő számára… Azt azonban álmában sem gondolná, miféle hajmeresztő kalandokban lesz része a szemfüles és hetvenkedő Bartimaeus dzsinnel az oldalán."

Mint nagy fanatikusa a sorozatnak örültem amikor bejelentették a folytatást.Igaz kicsit féltettem is,hogy sorozat sokadik részeként ellaposodik a történet,de ez csak egy kissé volt érezhető rajta.

Míg az előző részben Barti mellett ott volt Nathaniel egy nagyon erős és kidolgozott karakternek,itt mondhatni Bartimaeusnak kellett a hátán vinnie a könyvet,hiszen sem Salamonban,sem Asmiraban nem volt olyan ami megfogott volna.Ők kicsit sablonosak voltak.Sőt még a főgonosz is.  
A történet a fordulatosságával hozza a megszokott színvonalat,és szerencsére pár "régi" ismerős is feltűnik.

Összességében nagyon jó volt újra belemerülni Stroud világába és újra Barti megnyerő modorát csodálni(bár kicsit vesztett pimaszságából) és régen volt már,hogy egy könyvbe ennyire bele tudjak feledkezni.

5/4



Eredeti cím: The Ring of Solomon
Fordító: Pék Zoltán
Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2011
Oldalszám: 416